Álmok és regényírás

Az ihlet bárhonnan jöhet! Biztosan veled is megesett már, hogy meghallottál egy beszédrészletet, félreolvastál egy szót, vagy láttál valami érdekeset, káprázott a szemed – és máris bevillant egy regényötlet, sztoriötlet.
Az álmaink is kimeríthetetlen tárházát alkotják a történeteknek. Velem számtalanszor előfordult, hogy az álmomból vettem egy-egy novella, történet alapját – amit aztán vagy megírtam, vagy nem. (Sok ötlet csak egy erre fenntartott naplóba kerül, várva, hogy legyen időm foglalkozni velük.)

Te törődsz az álmaiddal?

Érdemes tartani egy füzetet az ágyad mellett (kihegyezett ceruzával!), ahová rögtön ébredéskor felírhatod az ötleteidet. (Felírhatod benne azt is, ami ébren jut az eszedbe, éppen lefekvés táján vagy ébredés közben, a kávét kortyolgatva.) Nem tudom, te hogy vagy vele, de én bizony elfelejtem az álmaimat – a minap is álmodtam valamit, amiről az álmom közben tudtam, hogy ezt nagyszerűen össze lehetne hozni egy másik történetötletemmel. Amaz is gyenge volt magában, meg ez az újonnan álmodott is, viszont szépen összeillettek… De mire eszembe jutott, hogy felírjam (reggel még emlékeztem rá, aztán felkeltem, tettem-vettem) – addigra csak a címe maradt meg: Az aranytalizmán. És az, hogy valami kinyitható, üreges báburól volt benne szó, meg egy kinyomozható titokról. Na hiszen! (Az egyébként külön érdekes, hogyan adtam vajon címet az álmomnak és miért…)

Híres írók is támaszkodtak ám az álmaikra!

Például az egyik kedvencem, Graham Greene. Épp ma tettem közzé egy fotót az Instagramon Álomnapló címen megjelent könyvéből, melyben az előszót író barátja, Yvonne Cloetta így fogalmaz:

„Közismert, hogy Grahamet különösen foglalkoztatták az álmok, és nagymértékben támaszkodott a tudatalattinak az írásban játszott szerepére. Azonnal reggeli után munkához látott, és addig dolgozott, amíg ötszáz szót le nem írt ( a vége felé úgy kétszázra mérsékelte).

Szokásává vált, hogy minden este lefekvés előtt újraolvasta a reggel megírt regényrészletet vagy történetet, s hagyta, hadd dolgozzék éjszaka a tudatalattija.

Némely álom lehetővé tette számára, hogy átugorjon egy-egy „akadályt”; alkalmanként novellák ötletét sugallták, sőt új regényét is (mint a Csatamező és a Tiszteletbeli konzul).

Írás közben „néha odáig fajul a karakterrel való azonosulás, hogy az ő álmát és nem a sajátját álmodja az ember” – miként a Merénylet írásakor történt, amikor képes volt saját álmát átruházni szereplőjére, Querryre, így rázván le magáról az elbeszélő passzivitását.”

Az írók nagy része támaszkodik az álmaira – ha érdekel, találtam erről egy érdekesnek tűnő könyvet, olvasd el!

Te feljegyzed az álmaidat?

Írtál valaha történetet egy álmod alapján?

*Köszönöm, ha megosztod a cikket!*
Share

Megjegyzés hozzáfűzése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Share