Melanie úgy ébred, hogy nem emlékszik, ki is ő és honnan hová tart. Arra sem talál választ, miért szállt ki az autóból a hóvihar közepén és hogyan verte be a fejét… Pedig a férfi, aki összeszedte a birtokára vezető út mentén, nagyon kíváncsi a történetére.
A hó napokra elzárja őket a külvilágtól, ami csak arra elég, hogy Melanie megkedvelje megmentőjét, Thomast – aki viszont érezhetően nem örül a jelenlétének. Mindketten fellélegeznek, amikor az út járhatóvá válik – bár Melanie-t egy vőlegény várja, és a lány képtelen elképzelni, hogy Adammel töltse az életét.
Érzelmileg összezavarodva éli a mindennapjait és keresi az emlékeit, miközben Adammel való kapcsolatukat titkok, furcsa telefonhívások és egy érthetetlen baleset is beárnyékolja. Melanie nem tudja eldönteni, a vőlegényének vagy a barátnőjének higgyen, miközben egyre mélyülnek az érzelmei Thomas iránt. Vajon ez a férfi igazat beszél? Bízhat Thomasban néhány hét ismeretség után? Mert… tulajdonképpen Thomas miért is bukkan fel mellette újra és újra?
Anne Raven, azaz Hollósi Anna korábbi regényét egy évvel ezelőtt szerkesztettem – és Anna újabb könyve máris letölthető! Ha szereted a romantikus könyveket, akkor szeretni fogod ezt az új kötetet, amivel tipikusan jól be lehet kuckózni egy hűvösebb napon.
A szerkesztésről
Anna a második regényének lektorálására, majd szerkesztésére is felkért. Örömmel láttam, hogy fejlődött minden területen: a jellemábrázolásban, a leírások, a párbeszéd megfogalmazásában. A regény tetszeni fog a könnyed romantika kedvelőinek: a történet végére meg fogják látni, hogy még annak is komoly oka van, a főszereplőnek miért kellett elveszítenie az emlékezetét. Sőt – két fontos emlék elvesztése bonyolítja a szálakat. Azért is fogjátok szeretni a regényt, mert megnehezítettük Melanie dolgát: az őt megmentő fickó is sármos, ám furcsa, meg a lányt hazaváró vőlegény is jó parti, bár körülötte sem stimmel minden… na ja, hisz melyik férfinek nincsen semmi titka? Szóval nehéz lesz majd eldönteni, kinek szurkoljatok!
Anna ennél a könyvnél a szerkesztés végeredményét várta legjobban:
Ugyan már sokat tanultam az első könyvemnél elkövetett hibákból, a Vihar végleges verziójának elkészüléséig is göröngyös, hosszú út vezetett. Krisz most is támogatott, tanácsolt, láthatatlanul is fogta a kezemet. Ezúton is köszönet érte…
A közös munkánk legjobb része, amikor visszaérkezik a szerkesztésről a kéziratom és tudom, hogy végre mindketten hátradőlhetünk, megnyugodhatunk és kezdhetünk izgulni egy teljesen más dolog miatt; Hogy tetszeni fog-e az olvasóknak?
Az érzés izgalmas, félelmetes és mindeközben már ott motoszkál a fejemben a következő regényem története…
Ha te is szerkesztőt keresel a kéziratodhoz, itt olvashatsz többet a folyamatról!
Ha szereted a modern szerelmesregényeket, olvass bele!
Automatikusan nyitottam az ajtót, amikor pontban négykor megszólalt a csengő. Biztosra vettem, hogy Adam áll az ajtóban.
– Thomas? – hebegtem bután.
Pillantásom végigfutott rajta. Fekete farmert, nehéz bakancsot és nyitott, sötétszürke dzsekit viselt. Jobb kezével hanyagul az ajtókeretnek támaszkodott, és engem figyelt; szeme ragyogása mit sem változott.
– Nem számítottál rám? – Fejét oldalra biccentve figyelt, szája alig észrevehetően megrándult.
– De, de igen. Csak később. Azt hittem, Adam az.
– Igen, azt látom – jegyezte meg szárazon. – Behívsz? – kérdezte, amikor még mindig csak ott álltam és bámultam őt.
Hátrébb léptem, hogy beengedjem. Kölnijének ismerős illata megcsapott, de szerencsére a kilincs a kezemben volt, így volt mibe kapaszkodnom. Ahogy csuktam befelé az ajtót, azért imádkoztam, hogy ne veszítsem el az eszemet – ha már az illata ilyen hatással van rám, mi lesz itt később?
– Adam bármelyik percben megérkezhet – mondtam halkan.
– Igazán? – kérdezte, és leült a kanapéra.
– Azt hittem, Adam hatra hívott.
– Valóban ezt mondta, de szerettem volna inkább kettesben találkozni veled.
Éreztem, ahogy felgyorsul a szívverésem. Nem hiányzott a kínos jelenet, ahogy hármasban ücsörgünk a kanapén, de Adam mellett talán figyelmen kívül tudtam volna hagyni, hogy milyen hatással van rám ez a férfi. Remegő kezemet az ölembe rejtve ereszkedtem le mellé, a lehetőségekhez képest a lehető legtávolabb.
– Itt vannak a kocsid papírjai – mondta Thomas, és kivett pár lapot a kabátja belső zsebéből. – Ha mégsem kéred a javítást ezen az áron, akkor hívd fel őket mielőbb. De szerintem korrektek. Szóval már csak ki kell várnod, amíg elkészül.
Mosolyt erőltettem az arcomra, miközben a papírokba mélyedtem – na nem mintha olyan érdekesek lettek volna, sőt, semmit nem értettem belőlük. Kivéve talán az összeget a végén, amit majd ki kell fizetnem érte. Hála a cipősdobozomnak, emiatt nem kellett aggódnom. De bármi jobb volt, mint Thomast nézni, és azt kívánni, bár minden máshogy lenne… Főleg, hogy annyira kiegyensúlyozott volt, annyira magabiztos.
– Jól nézel ki – mondta most azon a bársonyos hangján.
Ugyanazért az öltözetért kaptam dicséretet, amiért Kate legorombolt. Hajamat kényszeredetten tűrtem a fülem mögé; volt néhány rövid tincs, ami örökösen kicsúszott a hajgumiból.
Gyengéd kéz nyúlt felém, és megragadta az állam. Thomas maga felé fordította a fejemet.
– Gyakran gondolok rád.
Némán néztem a szemébe. Aztán kezem óvatosan az övére tettem és lefejtettem.
– Kérsz valamit inni?
– Köszönöm, nem – felelte egy kis csalódottsággal a hangjában. Hátradőlt a kanapén. – Adam hogy bánik veled?
– Igyekszik – vágtam rá azonnal, a konyhasarok felé tartva. – Sokat dolgozik.
– Akkor ki vigyáz rád?
Kiérződött hangjából a rosszallás, bárhogy is igyekezett elrejteni. Állkapcsa, amit most egyáltalán nem fedett borosta, alig észrevehetően megfeszült.
– Kate. Mint kiderült, a legjobb barátnőm.
– És… mit érzel Adammel kapcsolatban?
– Még nem tudom. Én… próbálom megkedvelni, de nehezen megy. Pedig megérdemelné.
– Mit mesélt? Régóta ismeritek egymást?
Beszélni kezdtem. Aztán azt vettem észre, hogy dől belőlem a mondanivaló. Annyi kétségem volt, amit soha nem osztottam meg Kate-tel, mert láttam, hogy minden igyekezete ellenére is elfogult. Thomas viszont úgy tűnt, megérti, hogy nem akarok Adamnek sem igent, sem nemet mondani, amíg vissza nem tér az emlékezetem.
Csodálatos volt Thomasszal beszélgetni. Figyelmesen hallgatott; egy-egy apró bólintás, megemelt szemöldök vagy sóhaj volt a reakciója, és a kérdéseiből egyértelmű volt, hogy átérzi a helyzetem. Olyan apró, jelentéktelen dolgokra is kíváncsi volt, amit én nem is tartottam fontosnak. Időnként az volt az érzésem, jobban érdekli Adam, mint én.
Miután kifogyott a kérdésekből, én pedig a mondanivalóból, pár pillanatig némán ültünk egymás mellett.
– Miért nézel így rám? – kérdeztem, érezve, hogy elpirulok.
– Nem vonzódsz hozzá.
A döbbenettől a torkomon akadt a mondanivaló. Nem hittem el, hogy tényleg ezt mondta. Thomas arca továbbra is rezzenéstelen volt.
– Most talán nem, de lehet, hogy csak nem emlékszem az érzéseimre – dadogtam.
– Engem akarsz becsapni, vagy saját magadat? – kérdezte teljes magabiztossággal.
– Adam… – kezdtem volna érvelni, de Thomas félbeszakított.
– Adam a vőlegényed. Tudom – mondta indulatosan. Felkelt és egyik kezét csípőjére tette, másik kezével végigsimított állkapcsán. – De féltelek. Te magad mondtad, hogy az orvos azt tanácsolja, tartsd magad távol attól, akiben nem bízol.
– Ó. És szerinted kiben bízom?
– Ezt nagyon szeretném tőled hallani.
Elmosolyodtam, mint a macska. Egy pillanatra leesett Thomasról a magabiztosság álcája.
– Szóval azt szeretnéd kihúzni belőlem, hogy te vagy az, te, aki megmentettél a halál karmai közül, én meg cserébe hálásan és szerelmesen omlok a lábad elé.
Thomas úgy nézett rám, mint aki komolyan veszi a szavaimat.
– Csak vicceltem – tettem hozzá.
– Melanie, ez nagyon fontos. Tudnom kell, bízol-e bennem.
Kíváncsivá tett.
– Miért?
– Bízol bennem, feltétel nélkül, miért nélkül?
Én is felálltam a kanapéról és eléléptem.
– Ez szép. Ugyanazt műveled velem, mint Adam, tudod? Nem mondotok semmit, de feltételek, azok vannak.
Széles mosolyra húzta a száját.
– És mégis engem választasz.
– Miért gondolod, hogy jogod van idejönni, és ilyeneket mondani nekem?
Thomas kinyúlt felém és a karjába rántott. Testem a mellkasának nyomódott, alig kaptam levegőt, de nem mertem teleszívni a tüdőmet, nem mertem megmozdulni. Alig egy napja, hogy Adam ugyanígy tartott a karjában; a különbség óriási. Thomast nem akarom ellökni magamtól.
– Ez nem tisztességes – motyogtam.
– Melanie, csak azt akarom tudni, hogy ha választanod kellene aközött, amit én mondok, és aközött, amit Adam, melyikünknek hinnél.
– Akkor engedj el, mert így nem tudok gondolkodni.
Homlokát az enyémnek döntötte. Légzése ugyanúgy feldúltságról uralkodott, mint a hangja. A hajamba túrt.
– Kérlek, Thomas – suttogtam.
– Mit kérsz, Melanie?
Elemi erővel vonzott magához, és fogalmam sem volt róla, hogy éreztem-e már valaha ilyet Adam iránt, de ha igen, el sem tudtam képzelni, hogy hogyan felejthettem el.
A kulcscsomó jellegzetes zöreje, a kilincs rángatásának hangja húzott vissza a valóságba. Én rémülten meredtem Thomasra, ő viszont határozottan csalódottan nézett vissza rám.
– Ígérj meg nekem valamit – kérte. – Azonnal hívj, ha úgy érzed, valami nem stimmel, vagy bármi módon veszélyben éreznéd magad. Még ha most ostobaságnak is tűnik, amit kérek.
Rábólintottam. Thomas elengedett, és máris hiányzott az érintése.
Vettem egy mély levegőt és a bejárati ajtóhoz mentem, hogy beengedjem Adamet.
Továbbolvasnád? Ne habozz, itt azonnal letöltheted!
Ha még nem iratkoztál fel a hírlevelemre, kattints ide, hogy megkaphasd a legfrissebb híreket, értesülj az új blogcikkekről!
