Izgalmas szerelmi történetet szerkesztettem

Anne Ravenről már olvashattál korábban a blogon, hiszen évek óta együtt dolgozunk a regényein, melyek folyamatos egymásutánban jelennek meg. (Itt találod őket: Titkok és álarcok, Ha elül a vihar, Mindenképp) Az Illegális szerelem azonban nem csupán egy szerelmi történet. Sokkal inkább egy olyan sztori, ami az életünk során felmerülő nehéz döntéseket mutatja be. Megmutatja, hogy bármivel képesek vagyunk szembenézni, hogy bármit képesek vagyunk elérni, ha igazán harcolunk érte. Kerüljön bármibe, legyen az akár illegális…

Anne Raven: Illegális szerelem

Vivien ​élete majdnem tökéletes. Csak annyi kell a boldogságához, hogy rendezze húgával korábban megromlott kapcsolatát, és hogy akadjon egy jó téma a fotós diplomamunkájához. A véletlen összehozza Zalánnal, aki bokszedző. A téma izgalmas, a férfi inspiráló, Vivien mégsem tud felhőtlenül örülni a kínálkozó lehetőségnek. A férfi sincs elragadtatva az ötlettől, hogy a lányt istápolja. Vivien kényszerhelyzetbe kerül, így hiába nem akarja a közös munkát, végül rájön, hogy szüksége van a férfi segítségére.

A lebilincselő edzések, a boksz, a ring kötelei viszont többet árulnak el a férfiről, mint azt valójában szeretné. A múltját övező rejtély gyanakvást kelt Vivienben. Minél több kérdés marad megválaszolatlanul, a lány annál kevésbé képes megfékezni a kíváncsiságát. A késztetés, hogy kiderítse, a férfi miért fordított hátat egykori karrierjének, egyre erősebb. Tudni akarja, mit titkol és miért, de túl későn jön rá mekkora árat kell fizetnie a kíváncsiságáért. Vajon még elmenekülhet? És egyáltalán akar?

Felkeltette az érdeklődésed? Itt tudod megrendelni az Illegális szerelmet.

A közös munka

Annának nemcsak szerkesztője, de olvasója is vagyok. A klasszikus irodalom a gyengém, de időnként szeretek romantikus könyveket is a kezembe venni. Amikor Anna első kéziratát olvastam, tudtam, hogy nagy közönsége lehet, de óvatosan megjegyeztem neki, jó lenne, ha magyarokról írna, nálunk, itthon. Akkor Annának már egy másik kézirata is készen volt, amely szintén az Államokban játszódott. Ám annyit rágtam a fülét, hogy – én voltam a leginkább meglepve – a harmadik története Írországba vitt el. Aztán az Illegális szerelem megnyitásakor örömtáncot lejtettem. Talán soha nem örültem még ennyire, mint akkor, amikor láttam, hogy Anna Magyarországon játszódó története kétszer olyan hosszú, mint az eddigiek, és nemcsak szereplőgazdagabb, hanem mélyebbek is a karakterek, ezek tényleg eleven emberek, félelmekkel és fájdalmakkal, nem csak kívánságokkal.

A lektori véleményben főképp dicsértem Anna szövegét. Azt javasoltam, a főszereplő barátnőjének, Dórinak adjon nagyobb szerepet, legyen még olyan jelenet, ahol mind a ketten megjelennek, és ez a végleges műben szépen kirajzolódott. Javasoltam, hogy Vivien és Dóri egyetemi élete, diplomamunkája is kapjon kicsit több hangsúlyt, illetve hogy Vivien és húga múltjáról átgondoltabb adagolással kapjuk az információkat.

A lektori vélemény alapján Anna átírta a kéziratot, és egy frissen alakult kiadó akkor (2020 tavaszán) le is csapott rá – azonban ők a járvány miatt sajnos visszaléptek a publikálástól, így Anna regénye a NewLine kiadónál jelent meg.

A szerző így élte meg a közös munkát

“Évek óta dolgozunk együtt Krisszel, de még ma is izgatottan nyitom meg a tőle kapott üzeneteket. Krisz abszolút maximalista. Nem kerüli el semmi sem a figyelmét. Olyan tapasztalat áll mögötte, amiből lehet építkezni, tanulni, okulni, fejlődni, a saját kéziratod előnyére fordítani. Nem mindig könnyű, mert néha darabokra cincálja a szövegedet, felborítja a terveidet, és úgy érzed, a lehetetlent kéri tőled, de a végeredmény mindig őt igazolja. Az Illegális szerelem megszületése egy igazi kaland volt, amire remélhetőleg mindketten büszkék lehetünk. Krisz nem csak a szakmai tudását adja a kéziratodhoz, hanem figyelemmel kísér, támogat, tanácsot ad a továbbiakhoz is. Mondhatni anyáskodik a kézirat és az író felett. Szerintem ez különleges, és olyan plusz, amire mindenkinek szüksége lenne, aki írásra adja a fejét. Ha profi segítségre vágysz, őszinte véleményre, bátran ajánlom. Nem fogod megbánni.”

Ha téged is érdekel a lektori véleményezés, szerkesztés, itt olvashatsz róla többet! 

Olvass bele!

Megkönnyebbülten dőltem hátra. Tiltakozva megráztam a fejem.
– Őszintén szólva félek a fájdalomtól.
– A fájdalom relatív. Ki kell zárni.
Fintorogtam.
És mi a helyzet a szívfájdalommal?
– Ezek szerint neked nem jelent problémát – mondtam.
– Hozzá kellett szoknom a fájdalomhoz.
Ez mégis mit jelent? Verték kiskorában? Vagy túl sokszor esett el az egyetemi focicsapatban? Nem tudtam elképzelni, hogy valaha bárki is bántani merte volna. Sugárzott belőle az erő, a keménység és a magabiztosság. Olyan férfinak tűnt, aki szimplán a tekintetével képes félelmet kelteni másokban.
Belőlem másfajta érzéseket váltott ki. Ijesztő, szégyentelen érzéseket, pedig még a nevét sem tudtam.
– Ezt hogy érted? – kérdeztem halkan.
Megvonta a vállát, fejét oldalra biccentette. – Rágyújtok. Velem tartasz? – kérdezte, elterelve a szót a témáról. Hangja elmélyült, rekedté vált, mintha már el is szívta volna azt a cigarettát.
Középiskolás koromban gyújtottam rá utoljára, azóta eszembe sem jutott. Most erős késztetést éreztem rá, hogy igent mondjak, de hallgattam.
– Kint leszek – mondta, miközben felállt.
Alighogy kitette a lábát az ajtón, én is felpattantam, hogy utánamenjek. Éreztem, hogy minden lépéssel egyre emelkedik a pulzusom. Volt valami izgató ebben a férfiban. Dóri megtorpant a gőzölgő pizzával a kezében, miközben elhaladtam mellette, megnyúlt arcának látványa csak halványan maradt meg bennem.
A friss levegőre kilépve elbizonytalanodtam. Nem láttam őt, csak néhány idegen fiatal lődörgött arra és egy szerelmespár andalgott hazafelé,  talán egy késő esti vacsoráról. Lehűlt a levegő, vékony kabátom nem volt elég meleg, megdörzsöltem a karom.
A kilincs felé nyúltam, hogy visszalépjek az étterembe, amikor megláttam őt az épület sarkánál, ; ott állt az oldalsó kapualj árnyékában. Szürke füstfelhő gomolygott körülötte. Közelítettem hozzá, és ő azonnal felém nyújtotta az égő cigarettát. Gondolkodás nélkül elfogadtam.

Azt hittem, a dohányzás olyan, mint a biciklizés, nem lehet elfelejteni, de ahogy megpróbáltam letüdőzni a füstöt, köhögnöm kellett. Visszaadtam neki.
– Ezt inkább nem erőltetem. – Még mindig fulladoztam.
A férfi az éppen megkezdett szál cigarettára nézett, aztán újra rám.
– Nekem sem kellene – mondta, majd beleszívott egy mélyet; a parázs vörösen felizzott a sötétben.
Hosszú másodpercekig csak meredtünk egymásra, aztán zavaromban beszélni kezdtem.
– Nem tudom, mit keresek itt. – Zavartan felnevettem. Úgy éreztem magam, mint egy tinilány, aki hebeg-habog, ha egy jóképű fiú szóba áll vele.
– Akarod, hogy kitaláljam? – kérdezte a férfi olyan nyugalommal a hangjában, amitől pánik kerített a hatalmába. Leplezetlen kihívást láttam a tekintetében, azonnal megijedtem tőle. Megráztam a fejemet.
– Azt hiszem, nem jó ötlet.
A koszosszürke falnak támaszkodott, egyik kezét a zsebébe rejtette, másikkal a cigarettát tartotta.
– A barátnőddel mész haza? 
– Még nem tudom – feleltem automatikusan. De miért ezt? Ez határozottan őrültség volt. Azt kellett volna felelnem, hogy igen.
– Te fázol – mondta.
– Kicsit – vallottam be.
Némán bólintott, de továbbra is tartotta a szemkontaktust, majd ellökte magát a faltól.
– Menjünk vissza.
Nem akartam visszamenni, sem maradni, és mielőtt átgondolhattam volna, mit teszek, a karja után nyúltam.
– Várj! – kértem.
Visszafordult. Némán álltam, nem tudtam mit mondani.
– Akkor maradjunk – vonta meg a vállát.
Vettem egy mély lélegzetet.
– Késő van.
A férfi a karórájára pillantott. Sportosan elegáns darab volt, már odabent is megcsodáltam titokban a csuklóján.
– Attól függ, mihez – mondta, s éreztem hangjában a kihívást.
Fújtatva ráztam a fejem, egy pillanatra lehunytam a szemem. Mi művelek?
– Ideje felébrednem, és kihúzni a fejem a homokból – közöltem végül.
Nem vártam tőle, hogy megértse, miről beszélek, de nem úgy nézett rám, mintha megőrültem volna. Arca elkomorodott, szemében megértés villant, majd tett felém egy lépést. Elakadt a lélegzetem, amikor ráeszméltem, milyen közel hajolt.
– Mit akarsz, mi legyen? – súgta a fülembe.
Úgy éreztem, mintha mágnes vonzana ehhez az idegenhez, és hiába tudtam, hogy nem vagyunk egy súlycsoport, pontosan ilyen férfira volt szükségem. Hogy lecsillapítsa a bennem tomboló vihart, aztán másnapra eltűnjön és már csak halvány emléke maradjon meg az emlékezetemben. Vagy még az sem. A szívem zakatolva tombolt, légzésem felszínessé vált. Dübörgött a vérem, ahogy tekintete lassan az ajkamra tévedt.

Ha még nem iratkoztál fel a hírlevelemre, kattints ide, hogy megkaphasd a legfrissebb híreket, értesülj az új blogcikkekről!