Romantikus regényt szerkesztettem

Hollósi Annával régóta ismerjük egymást – a balatoni írónővel először akkor találkoztunk, amikor két éve Szigligetre látogattam az Alkotótáborba. Anna olyan romantikus történeteket ír, amelyekről a lelkünk mélyén mind álmodunk – legalábbis mi, lányok-nők. Romantikus, szenvedélyes, véletlenekkel tarkított és magával ragadó.

Anna első könyve már elérhető a Google Playen: a címe Mindenképp, és két csalódott emberről szól, akik múltbeli sebeik ellenére mégis egymás oldalán képzelik el a jövőt – csak az a kérdés, hogyan?

A szerkesztésről

Annával először 2017-ben, konzultáció keretében találkoztunk, ahol elmesélte, hol tart az írásban és milyen tervei vannak, majd megbeszéltük a regényt, amit éppen írt. A kéziratot később lektoráltam, javasoltam például, hogy a szereplők életkora legyen egyértelmű, a férfi titkára előbb történjen utalás, vagy hogy Anna figyeljen oda rá, mi az, amit az olvasó már tud, és ezeket az információkat ne mondja el még egyszer. Ő átírta a szöveget és visszaküldte nekem szerkesztésre. Ő maga így nyilatkozott a közös munkáról:

Tele várakozással küldtem el a Minkenképp kéziratot Krisznek, naivan, talán kicsit várva a csodára, hogy majd az én művem úgy lesz tökéletes, ahogy van. Persze nem volt az.
Krisz nem köntörfalazott, nem próbálta rózsaszín papírba csomagolni azt, ami még nem volt tökéletes. Napokig ültem a lektori véleménye fölött, úgy érezve, hogy lehetetlent kér tőlem. Aztán nagy levegőt vettem és nekiláttam az írásnak. Krisz mindenre kiterjedő tanácsai, szakmai tapasztalata segítségével végül olyan könyv születhetett, amire az olvasók kíváncsiak és remélhetőleg ő is büszke lehet.
Hálás vagyok az építő kritikáért, a biztató szavakért, a mindig jókor érkező pozitív gondolatokért, melyek hozzásegítettek ahhoz, hogy ne adjam fel.
Krisz modern gondolkodású, őszinte és kellő szaktudással rendelkezik ahhoz, hogy bármelyik szakaszánál tartasz is a könyvírásnak, kellő támasza legyen a munkádnak.  Ha valódi segítségre vágysz, ő a megfelelő ember a számodra.

Anna leadta a kéziratot egy pályázaton, ahol az olvasók egyik fele elégedetlenül látta, hogy a fő szál a romantika, a többiek viszont kifejezetten örültek, hogy egy könnyed írás került terítékre. Anna a pályázaton nem kapott elég szavazatot, így kiadta a regényt e-könyvben, hogy az érdeklődők hadd olvassák!

Ha te is szerkesztőt keresel a kéziratodhoz, itt olvashatsz többet a folyamatról!

Ha szereted a modern szerelmesregényeket, olvass bele!

Nagy lendülettel a bárpultra vágtam a poharam, és hevesen leugrottam a bárszékről. Csak azt felejtettem el, hogy az az átkozott magassarkú van rajtam, és nem egy, hanem legalább hat koktélon vagyok már túl.
– Szerintem nem jó ötlet… – kezdte a pasas, amikor meglátta, mire készülök, de késő volt.
Elvesztettem az egyensúlyomat, és egyenesen ennek a bosszantó alaknak a karjába estem. Ijedtemben ezüst hajszálcsíkos nyakkendőjébe kapaszkodtam, nagyot rántva a pasason. Mindössze pár centiméterről volt alkalmam tanulmányozni döbbent arcát. – …ugrálni – fejezte be mondanivalóját.
Erősen tartott. Nem engedte, hogy elessek. Éreztem, hogy megfeszül alattam a karja, de ettől eltekintve nem mozdult, csak figyelt.
– Bocsánat – hebegtem.
Férfias kölnijének bódító illatára akaratlanul is hozzásimultam. Még ebben a cipőben is jóval magasabb volt nálam, így a mellkasa volt a szemem magasságában; láttam, hogyan emelkedik föl-le, majd, hogy egyre szaggatottabban veszi a levegőt, mintha szándékosan visszatartaná.
Enyhe mosoly jelent meg szája sarkában. Most meg miért vigyorog?
Csak szólnia kellett volna, hogy nem tud nekem ellenállni – mondta öntelten.
Lángolt az arcom, amiért volt képe ilyet mondani nekem, és bosszantott, amiért ennyire sokat képzel magáról.
– Ne is álmodjon róla – préseltem ki a szavakat, enyhe éllel a hangomban. Ne higgye, hogy bármennyire is érdeklődőm iránta! Más sem hiányzik az életemből, mint egy ilyen felfuvalkodott hólyag. El akartam tolni magamtól, mellkasára tettem mindkét kezem, de jottányit sem engedett. Felnéztem rá. És levegőt is elfelejtettem venni, amikor megláttam, hogy engem figyel. Sötétbarna szemének meleg csillogása magával ragadott, akár egy örvény. A levegő szaggatottan szakadt fel a tüdőmből, ahogy vonásai végre ellágyultak.
Ahogy ott álltunk, idegenekhez képest kifejezetten közel egymáshoz, valamilyen megmagyarázhatatlan érzés lengett körül minket, legalábbis engem biztosan. Zavarba jöttem. És nem attól, mert olyan közel volt a teste az enyémhez, hanem azért, mert valami megmozdult bennem, ami már nagyon régen nem. Elfordítottam a fejemet.
Talán ez az egyszerű reakció ébresztette rá arra, hogy még mindig magához szorítva tart, Zavartan pislogott párat ő is, majd hirtelen eleresztett és egy lépést hátrált, de a kezét még mindig a derekam mellett, a levegőben hagyta, mintha tartana attól, hogy nem állok meg a lábamon.
– Azt hiszem, jobb lesz, ha kikísérem – mondta egyszerűen, mindenféle szarkazmus nélkül a hangjában.
Megfogta a kezemet és a kijárat felé húzott. Tudom, hogy ellenkeznem kellett volna, de nem tettem. Őszintén szólva rá voltam szorulva. Most, hogy már nem tartott izmos karjában, nem éreztem olyan magabiztosnak magam, a lábamra pedig még kevésbé mertem hagyatkozni. Talán a koktélok, talán a kimerültség hatása volt, de szédülni kezdtem. Nem szoktam inni, és most határozottan imbolyogtam. Szabad kezemmel kinyúltam felé, hogy ne rohanjon, hogy álljon meg egy pillanatra.
– Várjon – mondtam kimerülten –, rosszul vagyok.
Rossz ötlet volt épp a táncparkett mellett megállnom, mert abban a pillanatban egy részeg pasas kóválygott ki a mosdóból, és elsodort magával. Ingje félig kilógott a nadrágjából, tudni sem akartam, hogy miért. Lelkileg felkészültem az esésre és a megalázó helyzetre, ahogy a padlóról kaparnak össze. De a következő pillanatban erős kezek rántottak vissza, a következőben pedig már újra önelégült megmentőm karjában voltam.
– Ne érj hozzá – mordult a férfira, akit szabad kezével a nyakánál fogva szorított a falhoz, míg a másikkal engem tartott. Az a szerencsétlen flótás pedig félelemtől eltorzult arccal emelte magasba a kezét. Az jutott eszembe, hogy e mellett a férfi mellett nem kellene félnem soha senkitől és semmitől.
– Véletlen volt, haver – mentegetőzött –, nem akartam bántani a csajodat!
Cinikus nevetés hagyta el a számat a feltételezéstől, de hamar az arcomra fagyott a vigyor, ahogy a gyomrom fordult egyet.
– Tarts ki, a levegőn majd jobban leszel – mondta a pasas, újra felém fordulva. Derekamat átfogva tolt a kijárat felé, gondosan ügyelve rá, hogy senki a közelembe se jöhessen. Teljesen úgy éreztem magam, mint egy gyerek, akire vigyázni kell, de nem volt erőm szóvá tenni.
Meglepődve éreztem, mennyire lehűlt a levegő odakint. Mélyeket lélegezve igyekeztem úrrá lenni váratlan rosszullétemen. Az utca túloldalára néztem. Ó, hála Istennek! A taxi már várt rám. Oké, akkor már csak odáig kell eljutnom, és elfelejthetem ezt a rettenetes estét.
– Jól vagyok hazudtam az öltönyösnek –, innen már elboldogulok.
Fáztam, azonnal a vállamat dörzsöltem, ahogy elléptem tőle. Rám nézett és zakóját levéve rám terítette.
– Nem hiszek neked. 

A férfi ellentmondást nem tűrően a taxi felé vezetett. Azt hittem, segít majd beülni, aztán elmegy, de behuppant mellém. Elkerekedett szemmel és alighanem tátott szájjal bámultam rá.
– Mit művelsz?
– Biztonságban hazajuttatlak – jelentette ki.
– Nincs szükségem rá.
Én úgy gondolom, mégis. Hol laksz?
Nem akartam elárulni, hiszen semmit nem tudok erről az emberről. Dacosan karba tettem a karom. Rendben, ha ő így, akkor én is úgy.
– Szeretném, ha előbb az urat vinnénk haza – szóltam oda a taxi sofőrjének, elvégre én hívattam ide. Ugyan egyre jobban szédültem, de nem fogok csak úgy azt csinálni, amit egy ismeretlen mond. Elégedett mosoly volt a válasz, ami összezavart. A férfi elhúzta a száját, majd a sofőrhöz hajolt.
– Háromszor annyit fizetek, mint a fuvar díja, ha előbb a hölgy lakásához megyünk. Kérem, induljon.
Leesett állal ültem ott, de úgy döntöttem, nem fogok versenybe szállni és nem fogom elverni a nehezen megszerzett pénzem, csak hogy nekem legyen igazam. Meg aztán, ha jobban belegondolok, ez az ismeretlen pasas eddig csak védelmezett. Igaz, a maga módján, de azt tette. Elszánt ábrázatát elnézve pedig nem hittem, hogy megszabadulhatnék tőle, ha nem árulom el a taxisofőrnek, hol lakom.
Nagyon erősen koncentráltam, hogy ne nyomjon el az álom. Bármennyire is szédültem, útitársam jelenlétét nagyon is éreztem magam mellett a taxi szűk hátsó ülésén. Illata az orromba ivódott, és lassan már csak arra tudtam gondolni, hová is vezethet egy ilyen helyzet.
– Nem foglak felhívni egy italra – motyogtam neki. Felnevetett. Fel akartam nézni rá, hogy megnézzem, milyen, amikor mosolyog, de győzött rajtam a kimerültség és alig három percnyi autózás után elnyomott az álom.
– Azt még majd meglátjuk – hallottam még valahonnan a távolból rekedtes hangját.

Ha tetszett, azonnal megveheted a Google Playen!

*Köszönöm, ha megosztod a cikket!*
Share

Megjegyzés hozzáfűzése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Share