Barát Enikő és az Álomgyár kiadó

Május 26-án jelent meg Barát Enikő könyve, a Hazugok, B. E. Belle írói név alatt. Enikő egy elképesztően csinos, magabiztos és pozitív személyiség, aki lektori véleményt kért tőlem a Hazugokra, miután nem teljesült az a vágya, hogy az Álomgyár elfogadja a kéziratot. És láss csodát: a véleményem alapján átírt szövegre az Álomgyár igent mondott, és a regény még a megjelenés előtt a Bookline előjegyzési sikerlista 3. helyéig jutott!
Enikővel a Könyvhét alatt találkoztam, hogy egy mindent feltáró interjút készítsek vele, és megtudhasd, hogyan született a könyv, hogyan fogadta el a kiadó és miképp került sikerlistára.

Barát Enikő szerző és Nádasi Krisz szerkesztő találkozása a Könyvhéten, 2019.

Hogyan érzed magad publikált szerzőként?

Enikő: Mint egy óvodás a ballagáson! Tudod, amikor leraktad a gyerekkort és menővé válsz, mert mész az iskolába! A viccet félretéve, mindig is ez volt az egyik álmom. Már általános iskola végén tudtam, hogy szeretnék majd egyszer írni, irodalom szakra jelentkeztem a gimnáziumban. A felsőoktatásban aztán a Táncművészeti Főiskolát jelöltem meg első helyen és mivel felvettek, egy időre félretettem az irodalmi vágyaimat.

Barát Enikő és a Hazugok

Miért a Táncművészetit jelölted meg elsőnek, ha írni akartál?

Enikő: Mert egész életemben táncoltam. Alapvetően tánctanárnak készültem, az írást szerettem, tudtam, hogy egyszer írni fogok, de a tánc volt a fővonalam. Makón kezdtem el táncolni, hétévesen versenytáncos lettem, amikor Szentesre költöztünk. A Szilver Táncsport Egyesületben táncoltam, diákolimpián második helyezett lettem – és képzeld, én már akkor is annyira maximalista voltam, hogy nem értettem, miért örül mindenki ennek a helyezésnek! Később Junior I-ben magyar bajnokságot nyertem, Junior II-ben is, majd delegáltak a világbajnokságra, de tizenöt évesen egy rossz párcserém volt és ezzel megtört valami.
Huszonegy évesen abbahagytam a versenyzést, edző lettem, saját táncsport egyesületet alapítottam, Wings TSE néven, ahol utánpótlásneveléssel foglalkoztam.

Barát Enikő táncol (fotó: Tarjányi Xénia)

Az irodalom akkor mennyire volt jelen az életedben?

Enikő: Akkoriban naplót írtam, nagyon vastag füzetekbe, de valaki azt mondta, hogy babonából ki kell dobni, mert negatív energiákat vonz be, és én meg is tettem, de írtam tovább, mert szerettem és kész. Szerettem olvasni is, de soha nem a kötelezőket olvastam, mert ami muszáj, az nem az én asztalom. És hát persze ott volt az írás… az volt az én énidőm. Ekkor már írtam idézeteket, gondolatokat; versekkel is próbálkoztam.

Mikor érezted úgy, hogy történetet kell írnod?

Enikő: Kilenc éve gondoltam rá először, hogy a táncról kellene írnom egy regényt. Nagyon érdekelt a pedagógus-gyerek viszony, függetlenül attól, hogy valaki tánctanár vagy vízilabdaedző vagy irodalomtanár. Szerintem ez Magyarországon egy különleges téma.
Tudod, akkoriban délelőttönként általános iskolában tanítottam, a mindennapos testnevelés keretében, társastáncot, délután utánpótlásneveléssel foglalkoztam, hétvégén pedig versenyeink voltak, szóval rengeteg gyereket és pedagógust megismertem.

Barát Enikő, a Hazugok szerzője a színpadon

Az iskolai táncórákat hogyan képzeljük el?

Enikő: Hűha, hát a délelőtti tanítás nem volt egyszerű. Az volt a kellemetlen, hogy a gyerekek nem szerették a társastáncot, én meg olyan gyerekeket szeretek tanítani, akik szeretnek táncolni. Nagy volt a kontraszt a délelőtti és délutáni gyerekek között… ezt így öt évig tudtam csinálni.

Mi volt a fordulópont?

Enikő: Egyszer egy szlovák edzőtáborba vittem a gyerekeket. Volt egy másik edző, egy negyvenes nő, aki ette a cigarettát, kettesével dobálta be a Xanaxot, se gyerek, se család… kicsit magamat láttam benne, a jövőmet, és ez megrémisztett. Rájöttem, hogy éppen akkor már én is valami olyasmit csinálok, amit nem szeretek. Problémáim voltak a szülőkkel, a pedagógus-tanítvány viszony is sokat változott ebben az időben, és egyre több korrupció szorult a versenyekbe. Elfáradtam. Hazajöttünk és én már másnap úgy döntöttem, itt a vége. Fél évbe tellett, hogy felkészítsem magam a váltásra. Egész életemben ezt csináltam, lélekben nagyon megviselt, hogy kiszállok… Az évzáró gálán búcsúztam el.

Barát Enikő, a Hazugok szerzője a színpadon

És mihez kezdtél ezután?

Enikő: Egy hajós ügynökségtől kaptam lehetőséget, hogy óceánjáró hajókon táncoljak. Egy hónap múlva fel is szálltam, és ezzel foglalkoztam két éven át, 2015-16-ban. A hajón olyan előadásokat táncoltunk, mint amit a könyvben is leírtam. Volt, ahol turnusonként volt két előadásunk, máskor pedig napi kettőt táncoltunk. Ez utóbbit imádtam, mindenem a tánc. Képzelheted, milyen izmos voltam akkoriban!

Barát Enikő, a Hazugok szerzője a színpadon

Ezt miért hagytad abba?

Enikő: Sajnos az ügynökség vezetői és a koreográfusok közt probléma merült fel, nem volt lehetőség a folytatásra. Fél évig kerestem állást – ekkor írtam meg a Hazugokat. Részmunkaidőben a színházban dolgoztam, csatlakoztam a szarvasi Cervinus Teátrum tánckarához, és közben az írással foglalkoztam. (Egyébként jelenleg is dolgozom itt.)

Hogyan jutott eszedbe épp ez a történet?

Enikő: Maga a táncos része nagyjából egy adott szerződésen alapul, de a helyszínt áthelyeztem, tehát ez egy igaz történet, de tulajdonképpen fikció. Ezen a helyszínen is jártam, ismerem testközelből – amúgy is mediterrán típus vagyok, szeretem a meleget!
Maga a cselekmény tipikus, abban az értelemben, hogy így történik egy felkészülés, a koreográfia betanulása, a próba és a többi, ahogy a könyvben is leírtam. Mondjuk a cselekmény az utazással indul, ezért nem írtam az előmunkáról, de az is nagyon sok időt igényel.

Mi az az előmunka?

Enikő: Ez lényegében azt jelenti, hogy itthon betanuljuk az előadásokat, mielőtt elindulunk. Úgy kell elképzelni, mint egy színházi darabot, aminek a színpadra állítása hetekig tart.

Értem. Arról mesélj még nekünk, hogy a szereplők mennyire igaziak és mennyire elképzeltek?

Enikő: Két éven át ötven-száz emberrel dolgoztam együtt, úgy, hogy egy szerződésen legfeljebb tíz fő dolgozott. Összességében belőlük gyúrtam össze azokat a szereplőket, akik a regényben feltűnnek.

Mennyire jellemző, hogy ugyanazokkal dolgozol együtt?

Enikő: A tánccsapat szerződésről szerződésre változik, bár az én esetem abban nem tipikus, hogy a táncpartnerem ugyanaz évek óta. A fiú, aki a táncpárom volt a hajón ezekben a szerződésekben, annak idején a tanítványom volt, és vele most a színházban is együtt dolgozom.

Barát Enikő és táncpárja-tanítványa, Szabó Máté

Ugorjunk a kötet legsármosabb szereplőjére! Hugo Ortega létező személy, vagy őt is több emberből gyúrtad össze?

Enikő (nevet): Minden második olvasó ezt kérdezi! Írnak nekem egy levelet, hogy igen, jó volt a könyv, nagyon szerettem, de azt mondd meg, Hugo Ortega létezik-e, és ha igen, szingli-e, és mi az igazi neve? Nos, erre azt tudom mondani, hogy egy nyers, hús-vér férfiról mintáztam, és nagyon nehéz volt megírni. A regény ugye két nézőpontból mutatja be a történetet, és hát férfi szempontból írni… Eszméletlenül kemény volt belehelyezkedni egy érett, idősebb, macsós férfi szerepébe, a női szempont megírása sokkal könnyebben ment! Talán azért sikerült mégis megírnom ezt a nézőpontot, mert eleve jobban érdekel ez a fajta férfitípus, mint a művészlelkek. Ha megnézed, a testőrökben is visszaköszönnek azok a macsó jellegű pasik, akiket az életben megismertem.

Mennyi idő volt megírni a könyvet?

Enikő: Egy hónap alatt készen lettem vele, szilveszter este fejeztem be. Akkor azt gondoltam, hogy megírtam a Háború és békét, de aztán rájöttem, hogy nem éppen. Mivel tudtam, hogy nem a fióknak írtam, tudni akartam, hogyan működik a kiadás Magyarországon és utánaolvastam a neten. Láttam, hogy kevesen fogadnak kéziratot, még kevesebben elsőkönyvestől, de én rendületlenül küldtem. Választ a legritkább esetben kaptam, de az is nem volt. Fél éven belül 20-25 kiadónak küldtem el a kéziratot, eleinte azoknak, akiknek profilba illik, de aztán mindenkinek, egyszerre!

Barát Enikőnek sikerült: mindig is az Álomgyár szerzője akart lenni

Egy ponton nagyon elkeseredtem: amikor az Álomgyár nemet mondott, mert nagyon szerettem volna velük dolgozni. Amikor Nagypál Viktor (az Álomgyár ügyvezetője) azt válaszolta, hogy nem adják ki, az egy zuhanórepülés volt… akkor mi lesz velem? – így éreztem. Igazából a legnagyobb probléma az volt, hogy mindenki ugyanazt mondta: a sztori nagyon jó, de nincs jól megírva. Semmi többet. Hát ettől akkoriban nem lettem okosabb, de nem adtam fel. Elküldtem pályázatokra, hogy véleményt kapjak. A Twistertől végre jött visszajelzés. Azonban nem tudtam ezzel mit kezdeni, mert ilyesmit mondtak, hogy borzasztóan hosszú, meg nem jó a dramaturgia, és hogy attól, hogy megtörtént, nem biztos, hogy úgy is kell megírni, ahogy történt… Sokan amúgy alpárinak találták a csúnya szavak miatt, volt, akinek nem tetszett az erotika. Hát nem tudom. Én úgy éreztem, hogy ez nem gusztustalan, mert itt például nem bántják a nőket. Én szeretek ilyet írni, a szexualitás szép dolog. A vulgaritást is benne akartam hagyni, így az arany középutat sem sikerült megtalálni. Szóval ezek a vélemények sem segítettek, ismét zsákutcában találtam magam.

És akkor?

Enikő: Rákerestem a neten, mit is lehet kezdeni a kézirattal, és a Hogyan írjunk könyvet? című könyvedet találtam meg. Megvettem és ez alapján alakítgattam. Nagyon hasznos volt! A könyv alapján módosítottam a kéziratot, olyan alapvető apróságokkal nem voltam tisztában például, minthogy sorkizárt szöveget kellene küldeni, vagy hogy milyenek legyenek a bekezdések, hogy nézzen ki egy párbeszéd, hogy nem köszönünk és a többi… Azt is éreztem, hogy sok mindent el kellett volna venni, erre nagy hangsúlyt fektettél a könyvben, de én semmit nem akartam kihúzni. Kellett az a hétszázezer karakter, úgy éreztem, hogy ha kihúzok egy sort, azzal szíven szúrom magam!
Összességében nem változott akkorát a kézirat, amekkorát kellett volna… Mindenesetre utána elküldtem neked.

Mit éreztél akkor, amikor megkaptad tőlem a lektori véleményt?

Enikő: Édes jó istenem, hogyan fogom én ezt átírni? Ez biztos nem fog menni! – ezt éreztem. De megoldást kereső ember vagyok, haladtam oldalról oldalra, és megszületett az a verzió, amit újra beadtam az Álomgyárnak. Te úgy lektoráltad a kéziratom, hogy ne érezzem azt, egy teljesen új könyvet kell írnom. Maradt az én kéziratom, de hatalmas javuláson ment át minden szempontból. Végül ekkor mondta azt az Álomgyár kiadó, hogy ez jó, csináljuk.

Ha te is szeretnél véleményt kérni a kéziratodról, itt olvashatsz többet erről a folyamatról!

Pezsgőt bontottál?

Enikő: Ünneplős nap volt! De azután jött a feketeleves! Viktor azt mondta, százhúszezer karakter kuka, írjam át! Én kardoskodtam, hogy legyen két könyv. Nem, hatszázezer karakter alá kell menni. Elsőre harmincezret sikerült kitörölni, úgy éreztem, ha én ebből még egy sort kihúzok, az már nem könyv! Mindig próbálkoztam Viktornál. Hatszázötven? Nem. Hatszázhúsz? Nem. Kétszer ültem még neki, mire elfogyott a százhúszezer! A végére ötszáznyolcvan lett, a szerkesztő is húzott, de volt, amit magyarázni, bővíteni kellett, mert például külső szemlélőnek máshogyan magyarázol táncos részeket, mint egy szakmabelinek.
A szerkesztéssel ráértem, 2018 nyarán kötöttük a szerződést, de eleve tudtuk, hogy ez nem jelenhet meg idén, nincs rá idő. Ez egy nyári könyv, kézenfekvő volt, hogy jöjjön ki májusban.

Barát Enikő – fellépésre készen

A szerkesztett kéziratod mennyire volt piros?

Enikő: Azon lepődtem meg, hogy mennyi a csúnya szó, amit kihúztak. Szinte mindent ki akartak velem töröltetni, de nem hagytam magam (nevet). Szerintem megtaláltuk a középutat.

A borítóról mesélj!

Enikő: Jaj, imádom! Ádámért minden este elmondok egy imát! A borító pontosan olyan lett, amilyennek megálmodtam. Az az igazság, határozott elképzelésem volt arról, hogy mit nem akarok: férfit! Férfi felsőtestet még annyira sem, fekete-piros ne legyen, fekete-rózsaszín se, balerina tütüszoknyában pedig semmiképpen. Mostanában, ha bemegyek a könyvesboltba, szinte csak pucér pasikat látok, és sötét árnyalatú könyveket. Mást akartam. Amikor elküldtem Ádámnak a kívánalmaimat, ő tíz perc múlva visszaküldte ezt.

B. E. Belle: Hazugok – egy pasimentes, nem fekete borító

Sikerlistás lettél. Ez hogyan derült ki?

Enikő: Március 22-től lehetett előjegyezni a könyvet, és bevallom neked, nem gondoltam, hogy néznem kellene a sikerlistát. Kitettem a borítót és a linket a saját Facebook-oldalamon, az írói oldalamon, táncos csoportokban is, és megírtam, hogy írói pályára léptem. Aztán Gönczi Peti (az Álomgyár tulajdonosa) szólt nekem az első nap, hogy a linkre kattintás nagyon jó, szerinte felkerül a könyvem a sikerlistára. Másnap a 43. volt, és utána minden hajnalban nézte és küldte nekem az adatokat! A Bookline-on az utolsó három hétben felkerült a harmadik helyre, és amikor kijött a könyv, a Bookline erotika toplistájának vezetője lett! Két hétig tartotta a helyet! Én telhetetlen vagyok, de még én is azt mondom, hogy ez nagyon szép eredmény. Nagyon örülök neki!

Mennyire volt intenzív a munka a megjelenés előtt, mennyit dolgoztatok a könyvön?

Enikő: A megjelenés előtti két-három hónap munkás volt, a kész kötettel én is csak a bemutatón találkoztam, az Álomgyár könyvesboltban. Tegnap volt a szentesi bemutató, a helyi könyvtártól kaptam a felkérést, ami nagy lehetőség volt számomra, illetve ma is a könyvheti dedikálásomra bárki kijön a negyven fokban, tiszteletet érdemel!

Milyen a könyved kritikája?

Enikő: Azt vártam, hogy megosztó lesz a történet, de mindenki szereti! A Molyon csupa ötcsillagos értékelés van, a szerzői oldalamra szebbnél-szebb véleményeket írnak nekem, az Álomgyár olvasói csoportjában egymásnak ajánlják az olvasók a könyvemet, kapom a fotókat. Hihetetlen, azt érzem, hogy mindenki az én könyvemet olvassa!

Enikő egyre-másra kapja az olvasói fotókat a Hazugokról

Mik a terveid? Lesz következő könyv?

Enikő: Jelenleg két könyvön dolgozom… mármint természetesen sokkal több tervem van, de ez az, amiből a következő kettő lesz, és van egy elképzelésem, melyik lesz a kettő közül hamarabb, de ezt még nem döntöttük el. No, az egyik téma az, amiről beszéltünk is már. Táncos, de a pedagógus-gyerek viszony a központi téma. Ez is erotikus kategóriába lesz besorolható – ez vagyok én, ebben érzem jól magam –, de keményebb, mélyebb lesz, mint a Hazugok. Munkacíme van, de nem szeretném elárulni! Majdnem mindig a cím az, amit először vizionálok…

Ám nem szeretnék mindig csak a táncról írni, a másik történet egy más világba kalauzolja majd az olvasókat. Égető problémáról, a közösségi médiáról írok, mit okoz az életben, párkapcsolatokban. Van benne csavar rendesen, de nekem az fontos, hogy tanulságos legyen, tanuljanak belőle az emberek. Ez is egy elképesztő, igaz történet – az ilyesmire talán jobban felfigyelnek az emberek, mindenesetre ki merem jelenteni, hogy a Hazugoknál is megdöbbentőbb valós eseményeket dolgozok fel benne.

2020 tavaszára és őszére tervezem a megjelenést, de ez azért a kiadótól is függ.

A következő regényednél jobban megy majd a húzás?

Enikő (nevet): Már eleve így írom! Nem is írom le, hogy azt hiszem, azt gondolom, mondta, hogyha nem muszáj. A szinonimaszótár is a barátom lett.

És mondd csak, pénzügyileg ez mennyire jó neked?

Enikő: Ezt biztos nem tudjuk megbeszélni, a titoktartás köt. Az Álomgyár minden más kiadóhoz hasonlóan jó és igényes kéziratok esetén vállal szerzői kiadást, de vannak saját írói, illetve fordít is külföldi könyveket. A kérdésedre visszatérve pedig annyit talán elárulhatok, hogy ha évi egy könyvet írnék, abból nem élnék meg. Ez persze életszínvonaltól is függ.

Én tudatosan készültem az Álomgyárhoz. Hozzászoktam ehhez a megközelítéshez, a versenytánc is drága sportág: a tagdíjak, a versenyek, a ruhák, cipők… százezres tételekről beszélünk. Ami pedig az írói karrieremet illeti, az a terv, hogy ennek a könyvnek a bevétele fedezi majd a következő kiadását. Forgatni szeretném a pénzt, és úgy tűnik, annyira sikeres lett a Hazugok, hogy valóban lehet, hogy ez megvalósul.

A táncot nem hagyom abba! (Barát Enikő, fellépés előtt)

Én biztos vagyok benne. Annyit még mondj el nekünk, mit csinálsz a mindennapokban?

Enikő: A színház mellett van főállásom, marketingvezető vagyok egy kereskedelmi cégnél. Ezen is tudatosan dolgoztam: tudtam, hogy jó a beszélőkém, jó fellépésem van, és azt is tudtam, hogy nem akarok újra egyetemre menni, ezért eleve marketing asszisztensi állást kerestem. Tanfolyamokat végeztem, kitanultam a szakmát és vezető pozícióba kerültem. Év elején kaptam egy jó lehetőséget, így kerültem ahhoz a céghez, ahol most dolgozom. Itt a munkát és a munkatársakat is szeretem, pedig eddig mindig vagy az egyikkel vagy a másikkal bajom volt.

Az írásra van időd?

Enikő: Hogyne! Most vannak konkrétan írói napjaim, amikor felkelek és egész nap írok. Sakkozást igényel ugyan, mert zsúfolt a naptáram, de erre most már külön figyelmet fordítok.

Hű, ezt sokan irigyeljük tőled, azt hiszem. Várjuk a következő könyvedet!

*Köszönöm, ha megosztod a cikket!*
Share

Megjegyzés hozzáfűzése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Share