Dramaturgia a regényírásban?

Ha sokat forogsz könyvírással, regényírással foglalkozó körökben, egyre többet hallod majd a “dramaturgia” szót.

Ne ijedj meg! Oké, elvont fogalom, de megérthető, sőt, nagyon jó kis szó. Az az igazság, hogy ez a regényírás, kreatív írás, fogalmazás esszenciája.

Elöljáróban hozzáteszem, hogy nagyon nehéz szakkönyvet olvasni a témáról, ha a „dramaturgia” szóra keresel rá. A legtöbb írással foglalkozó könyv vagy blog viszont érinti a témát, még akkor is, ha nem nevezi nevén. Keresd inkább a „cselekmény” kulcsszót!

A dramaturgia az olvasói figyelem fenntartásának művészete.

Minden olyan alapelv vagy írói eszköz, aminek a lényege, hogy egy jó sztorival megfogd az olvasót, az ebbe a kérdéskörbe tartozik.

Mitől lesz hát jó egy könyv dramaturgiailag?

Ha jól ki van találva a történet.
Ennek persze vannak alpontjai. Az első, kulcsfontosságú elv, hogy:

legyen a könyvnek egy fő íve.

Legyen egy olyan konfliktus, amiről már rögtön a történet elején képet kapunk, aztán egyre többet tudunk meg róla, illetve a probléma el is harapózik, egyre nagyobb lesz a baj, és nem oldódik meg, csakis a sztori végére. Ha például szerelmes történetet írunk, lehet az a fő ívünk, hogy hőseink a könyv elején utálják egymást, majd egyikük rájön, hogy a másik nem is olyan buta, a másik rájön, hogy az egyik nem is olyan béna, és egymáséi lesznek. Azt, hogy az általad írott történet fő íve megvan-e, onnan tudod, hogy végiggondolod, a történetnek van-e mondanivalója, üzenete, célja, hogy a főszereplő megváltozik, fejlődik-e a könyv végére, megtanulja-e a leckét. (A szereplőkről már nagyon sokat írtam.)
Ez az ív akkor rajzolódik ki szépen, ha az író a könyv írása során folyamatosan fenn tudja tartani a feszültséget, azaz

időről időre történik valami,

ami az olvasó szempontjából hátraveti a történteket. Például a fent említett szerelmes történetben a lány meglátja, hogy az általa utált fiú lenyírja a szomszéd nénike kertjében a füvet. Ez az önzetlen cselekedet elgondolkodtatja. (Ez tetszik az olvasónak, hiszen azt akarja, hogy a lány beleszeressen a fiúba.) Aztán látja, hogy a fiú ugyanazzal a fűnyíróval a saját kertjében nyírja a füvet. Tehát a számító dög csak azért tett szívességet a néninek, hogy utána kölcsönkérje tőle a gépet. A lány mégsem kedveli jobban a fiút. (Ez nem tetszik az olvasónak, és éppen emiatt fogja továbbolvasni a könyvet. A lelke azután áhítozik, hogy rend legyen.) Aztán a lány megtudja, hogy a kis piros fűnyíró valójában a fiú tulajdona, és mégiscsak szívességet tett a néninek, amikor levágta nála a füvet. (Most az olvasó megint elégedett, hogy az általa kívánt irányba halad a történet. Ezt az érzelmi hullámvasutat kell íróként fenntartanunk.)
Íróként jó vele tisztában lenni, hogy bár olvasónk a happy endet áhítja, és azért izgulja végig a könyvet, hogy megbizonyosodjon róla, hogy a fiú és a lány összejönnek, a jó legyőzi a rosszat és így tovább, mégsem tetszik neki, amikor ez túl hamar következik be.szereplo

Az olvasó azt szereti, ha a bolondját járatjuk vele.

Azt a könyvet tartja izgalmasnak, ahol az első csók már majdnem megtörténik, de ekkor benyit valaki, megcsörren a telefon, leszakad az ég, villám csap a főhősbe és hasonlók. Nem szereti az instant megnyugvást. Azt szereti, ha előbb felzaklatjuk, és csak utána mutatjuk meg neki, hogy minden rendben. És ez mit jelent? Azt, hogy amikor a hősöd már közeledik a megoldáshoz, vesd őt mindig vissza. Lehetetlenítsd el, hogy elérje a célját. Állíts akadályokat az útjába: embereket, történéseket, tárgyakat és jelenségeket. Sodord emberedet veszélybe, vagy teremts veszélyközeli helyzetet. Hozd összeütközésbe a többi szereplővel, váltsd be a félelmeit. Az általad megálmodott helyzet mindig legyen rosszabb, mint amit a szereplőd vár, mint amire lélekben felkészült! Ha a szereplőd valami megoldást talál, hogy kikeveredjen a bajból, ezzel még jobban mélyítse el a problémát. A lényeg, hogy olyan eseményről írj, amit az olvasód nem akar, hogy megtörténjen, illetve ne történjenek meg azok az események, amikre az olvasó áhítozik. Teremts olyan helyzetet, amiben az olvasó félti a karaktereidet, amitől izgul majd a sorsukért!

Aztán persze magán a történeti szálon kívül van sok egyéb eszköz, amit íróként alkalmazhatunk, hogy izgalmasabb legyen a könyvünk.

Személyes kedvencem a fenti hullámvasúthoz hasonló eszköz, aminek lényege, hogy kellemetlen szituációba hozom a szereplőimet, és nézem, hogyan másznak ki belőle. Például amikor a gyerek biztos benne, hogy a szülei nem fogják megtudni, amit titkolni szeretne: naná, hogy íróként az a dolgom, hogy a szülei valahogy mégis kapjanak egy fülest.

Érdekes eszköz az is, amikor a hősödet és az őt akadályozó antihőst megkerülhetetlen módon összezárod,

például egy lakatlan szigeten, egy elakadt liftben. Hogy ennél egy kicsit életszagúbb példát mondjak, vegyük az előbbi szerelmespárt: amikor a fiú és a lány utálja egymást, úgy intézem, hogy kénytelenek legyenek egymással civilizáltan beszélgetni, például egy kiállítás megnyitóján.library_happy

A feszültséget fokozza a titok, a rejtély is.

Ha a hősödtől az apja pénzt kér kölcsön, és te íróként érzékelteted, hogy mindketten tudják, mire kell az apának a pénz, de az olvasónak ezt nem árulod el, akkor bizony az olvasó kíváncsi lesz. Nincs más dolgod, mint hogy adj némi drámai hátteret az egészhez, és közben indokold meg, miért nem beszélnek róla. Mondjuk az apuka vállalkozást indít éppen be, amit a gyermek támogat, annak ellenére, hogy ha ez kiderülne, az anyuka akár bele is halhatna. Ugyanis az anyuka szülei vállalkozók voltak és anyagilag-egészségileg ebbe tönkrementek, az anyuka is szívbeteg lett. Mindez legyen csak egy gyenge mellékszál a történetben, de ezt is használd fel a feszültségkeltésre.

Izgalmat ad a történetnek az osztálykülönbség is,

például amikor a milliomos randira hívja a bolti eladót, a grófkisasszony összebarátkozik a lovásszal. Az is elég, ha a szereplőidet különböző érdekkörökből veszed, például egy doktornő találkozzon a dohánygyár igazgatójával. Használhatod a korkülönbség fegyverét is, nemcsak romantikus műben, hanem például annak érzékeltetésére, hogy a nagymama és az édesanya mennyire különbözően neveli ugyanazt a gyermeket.

Jöjjön a nagy kérdés: honnan veszed észre, hogy dramaturgiailag nem stimmel egy könyv?

Akár íróként, akár olvasóként veszed kézbe a művet, észre fogod venni, ha nem köt le, ha bizonyos részek unalmasak.
Íróként könnyű például beleesni abba a csapdába, hogy elkezded leírni a hősöd következő és következő tevékenységeit, gondolatait. Nem kell. Csak azokról az eseményekről számolj be, amelyek érdekesek. Nem kell minden órában történnie valami fantasztikusan izgalmas dolognak. Nem kell minden nap új fejleményről beszámolni. Nem szakad le az ég, ha leírod, hogy hétfőn lezuhan egy repülőgép, kedden megtalálják – majd azt, hogy péntekre a pilóta meghal. Ha szerdán és csütörtökön nem történt semmi olyan, amiről érdemes beszámolni, akkor ne írd le a semmit.
A gondolatok leírásával különben is érdemes csínján bánni. Egyszer-egyszer rendben van, de hosszú bekezdésekben tagolni, mi minden fut át egy szereplő fején, az bizony unalmas. Jobban jársz, ha ilyenkor behozol még egy szereplőt, és vele beszélgetve mondja ki szavakkal a hősöd, min is gondolkodik.lock
A másik, ami élvezhetetlenné teszi a művet, ha mindig ugyanúgy fokozod a feszültséget, például a romantikus történetben mindig a szülők nyitnak rá a párocskára, amikor komollyá fordulna a helyzet. Vagy egy világháborús történetben mindig arra hegyezed ki az izgalmat, hogy a család este leül, és várja a bombázást. Ez elsőre érdekes, másodjára még elmegy, de harmadjára már unalmas. Már a második bombatámadást is másképpen, és kevésbé részletesen írd le, hogy elvedd a fontosságát, a harmadikat pedig valóban csak említésszinten hozd elő, például inkább a kilátástalanságot leírva, mint a félelmet.
Tehát ha jó könyvet szeretnél írni, koncentrálj a fő ívre, az üzenetedre, a karakter jellemfejlődésére, és az időközben keltett feszültségre, titkokra. Ha többet szeretnél tudni a cselekménytervezésről, ajánlom toplistás könyvemet, a HOGYAN ÍRJUNK KÖNYVET? című kiadványt!

 

*Köszönöm, ha megosztod a cikket!*
Share

Megjegyzés hozzáfűzése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Egy kis gondolat “Dramaturgia a regényírásban?”

Share