Egyik olvasóm kérte, magyarázzam el bővebben, hogy a Hogyan írjunk könyvet?-ben található tippem (ne kezdj el csinálni semmit sem) mit is jelent és miért tanácsolom.
Nos, már nem emlékszem, mit írtam a könyvben (majd megnézem), de a fő ok, ami miatt nem szeretem az elkezdtem csinálnit, elvi:
meggyőződésem, hogy amikor elkezdünk valamit, akkor máris csináljuk.
Az elkezdés tehát fölösleges szószaporítás, nem eléggé konkrét megfogalmazás, nyelvtani udvariaskodás, köntörfalazás – egy kategóriába tartozik az ennek folyományaként, emez intézkedések érdekében és hasonló cikornyás szóvirágokkal. Úgy látom, hogy amikor a kéziratban valaki valamit elkezd, akkor az író csupán a saját félelmét vetíti ki arra, amit a szereplője csinál. (Tehát a főhős nem veti bele magát a kalandba – a szerző az írásba -, hanem csak próbálgatja. Elkezdi. A siker kétséges.)
Nagyon ritka az az eset, amikor érdemi jelentősége van annak, hogy valami elkezdődik, hogy az adott pillanat az első pillanat, hogy az adott alkalom az első alkalom.
Nézzünk meg egy nagyon nyilvánvaló alkalmazást:
Margit elkezdett táncórára járni.
Mit is jelent ez? Azt, hogy Margit korábban nem táncolt, de most elment egy táncórára – ha belegondolunk, nem tudjuk, vajon tényleg örökké járt-e, vagy csak öt alkalommal ment el – és az is lehet, hogy ez egy idő után nem fontos. Ami igazán fontos, az az, hogy
Margit hétfőn elment táncórára.
Mert ott találkozott Sárival, vagy mert eszébe jutott egy régi nyár stb., szóval az első órának volt valószínűleg valami apropója. Ha tehát azt írod, hogy valaki valamit elkezd, gondold végig, hogy valójában mi is volt ebben igazán fontos.
Nézzünk egy másik példát, egy valódi mondatot egy szerkesztésre kapott kéziratból:
Fokozatosan élvezni kezdtem az életet.
Itt mit is mond az író? Hogy rossz élete volt, aztán egyre jobb lett minden. De… akkor miért nem ezt mondja? Mennyivel igazabban és szebben hangzik:
Egyre jobban élveztem az életet.
Tapasztalatom, hogy az efféle elkezdéses szerkezetek nem elég szabatosak, mellesleg sokkal szebbet tudunk írni helyettük, ha nekiduráljuk magunkat.
Merthogy ez a másik ok, ami miatt nem kedvelem ezt a szerkezetet:
nem szép.
Nem magyaros. Ez persze nem csak az elkezdeni főnévi igeneves szerkezetekre igaz, hanem a legtöbb egyébre is. Az efféle az indoeurópai nyelvekben teljesen rendben van, de a magyartól idegen. Például:
Eszembe sem jut látni engedni a rendetlen szobát.
Az efféle mondatok úgy keletkeznek, hogy mondjuk van egy ilyen szerkezetünk:
We see them come.
és lefordítjuk így:
Látjuk őket közeledni.
pedig ez magyarul így szabatos:
Látjuk, ahogy jönnek.
Ha tehát a kéziratodban főnévi igenevet látsz (tehát -ni végződést), nézd meg, rendben van-e a fogalmazás, nem tudod-e másképp, szebben megfogalmazni! Szerintem fogsz találni rá jobb, magyarosabb, gördülékeny kifejezést.
Jó fogalmazást!
Ha még nem iratkoztál fel a hírlevelemre, kattints ide, hogy megkaphasd a legfrissebb híreket, értesülj az új blogcikkekről!
