Krisz Nadasi writes – Az írás a szenvedélyem. És az, hogy Te is legyél író!

Ferdinandy György felesége(i)

Ferdinandy 1935-ben született, a Sas-hegyen. Nagyon szép házban laktak – mondjuk egy időben csak a garázsban a kecskével, mert a főépületbe az ÁVO-sok költöztek be. ’56-ban emigrált, Strassbourgba ment, majd végül Puerto Ricoban kötött ki, de a ’80-as évek óta ingázik: amikor itthon van jó idő, itt lakik, amikor fázik, visszamegy Miamiba, ahol most él.

Jobbról balra: Ferdinandy, kubai felesége, valamint Csender Levente Miamiban. Az Új Szó felvétele.

Én az Íróakadémia berkeiben találkoztam és beszélgettem vele.

Ferdinandy nem írónak született.

Első novelláját 14 évesen írta: arról, hogy az isaszegi úton durrdefektet kapott egy lányka, Ferdinandy épp arra járt, szintén biciklivel, és megállt, hogy a lyukat megnyalja és betapassza (fiatalabb olvasók nem biztos, hogy értik ezt a poént, de talán nem is baj).

Háromszor felvételizett az ELTE-re, mire felvették: éppen ’56-ban. Eddigre már volt munkája, buszkalauzként, sofőrként dolgozott. A buszos egyenruhájában járt iskolába, bár csak hat hétig. Füst Milán volt az egyik tanára – az a Füst Milán, akinek A feleségem története c. könyvét javasolták Nobel-díjra. Ez a történet vicces volt: a könyvet ugyanis a jelöléskor rohamléptékben fordították le több nyelvre is, hogy a zsűri olvashassa, hozzáférhessen. Amikor a díjat Paszternák Zsivágója nyerte, Ferdinandy bosszúsan szidta a francia fordítást – ezt Gyarmati Erzsi követte el, akivel így kezdődött Ferdinandy barátsága.

A müncheni Szabad Európa rádiónál dolgozott 10 évig. Ezt a magyarok is hallgatták, magyar szerzők új műveiről írt.

Amikor Ferdinandy hazajött, többen is mondták neki, hogy felismerik a hangját: pedig nem is ő olvasta fel.

Strassbourgban Ferdinandy eleinte ’56-ról írt, de nem tudott túl jól franciául, ezért az egyetemen kinézett egy fiatal francia kolleginát, és ő javította az írásokat mondatról mondatra. Aztán úgy érezte, nem lehet mindig ugyanarról írni, és megnézte, mi lett az emigránsokkal: „újságírásról a novella felé húzódtam, lassan, mint a bokaficam”. A novellákat meglepetésként barátai kiadták: Sziget a víz alatt lett a címe, és épp ezekben a napokban egy madagaszkári küldöttség tartózkodott Strassbourgban, félreérthették, mert felvásárolták az összeset – biztos nem tudták, miről szól, bár ez a kötet később díjat is nyert. Érdekesnek találta, hogy később, Puerto Ricóban mondták neki egyedül, a helyiek, hogy „rólunk, nekünk” ír. Később belegondolt: itthon nem is mondhatnák neki, hiszen aki ma Magyarországon él, az nem emigrált.

A francia kollegina időközben a felesége lett, és elege lett belőle, hogy szegények.

Ferdinandy megpályázta hát ezt a Puerto Rico-i állást, amiben évekig dolgozott. Ott kezdett el magyarul írni, mert rájött, hogy spanyol nyelvi környezetben nem tud már franciául írni, nyolc év franciaság után Puerto Ricóban lett magyar író. Ott jött rá például arra, hogy a szépirodalomhoz hozzá lehet jutni külföldön, de ahhoz nem, hogy hogyan alakul a köznyelv, ezért

„olyan könyveket is rendeltem, ami a libatömésről vagy a nyúltenyésztésről szólt.”

Kedvenc könyvem Ferdinandytól: a Kagylócska

Közben a felesége, amint elvette, abbahagyta a művei szerkesztését, el is vált tőle, de aztán megint elvette, meg megint, mert így alakult az életük. A Puerto Rico-i munkafelvétel érdekesen zajlott: Ferdinandy az önéletrajzában azt állította, hogy tud spanyolul, de ez valójában nem így volt. Amikor kiderült, hogy elnyerte a pozíciót, mindent eladtak, amikjük volt, a többit berakták a kocsiba és elindultak Spanyolországba nyelvet tanulni. Már hetek óta tanulták a nyelvet Barcelonában, amikor valaki felvilágosította őket, hogy ez a nyelv a katalán, úgyhogy megint összepakoltak és mentek tovább. A hajójegyük júniusra szólt, de júniusban, amikor megérkeztek, Ferdinandy még nem érezte elég jónak a nyelvtudását, így augusztusig tanult tovább, és csak a szemeszter kezdete előtt jelentkezett be az egyetemen, hogy megérkezett. Eddigre képes volt órát tartani, de karácsonyig még papíron kérte be az óra végén a kérdéseket és papíron is válaszolt rájuk.

Feleségétől elvált. Háromszor is.

Azt mondja, viharos kapcsolatukban ő intézte a házasságkötéseket, felesége a válásokat, és amikor a bíró az utolsó válásukkor rákérdezett, ugyan miért engedné őket elválni, amikor már többedszerre játsszák el ugyanezt, a feleség azt mondta: bíró úr, kénytelen voltam hozzámenni, mindháromszor gyereket vártam tőle!

A jelenlegi felesége, egy kubai hölgy, komoly nő, 30 éve együtt dolgoznak, együtt fordítanak, ő számon tartja például az unokák neveit. (Kapcsolatukról olvashatsz Ferdinandy legújabb könyvében is: Kagylócska címen keresd a boltokban. Tüneményes történet!)

Az írásról

Ferdinany kézzel ír, aztán megírja írógéppel, négyszer is átírja, felolvassa, majd beviszi a szerkesztőségbe, ott valaki beírja gépbe.

Az írásról azt mondja, az a kívánatos, ha a szöveg hiteles és van tétje. Példaként említi, hogy Csender Levente novelláskötetét mennyire szeretik a Floridában élő kubai emigránsok (a kötetet Ferdinandy fordította spanyolra és a helyiek azonnal elkapkodták az első 500 példányt), mert Levente arról ír, milyen nehéz otthagyni a hazát – és az ő Erdélye rezonál a floridai emigránsok Kubájára. Talán ennek a kötetnek nem lenne tétje a chicagói mexikóiak közt, de itt, ebben a célközönségben nagyot szól.

Ferdinandy története nekem leginkább azt mutatja meg, hogy az íróember bárhonnan jöhet, bármilyen háttere, foglalkozása, magánélete lehet. Az írónak nem létezik archetípusa, nincs két író, aki ugyanolyan lenne.

Ha még nem iratkoztál fel a hírlevelemre, kattints ide, hogy megkaphasd a legfrissebb híreket, értesülj az új blogcikkekről!

Megjegyzés hozzáfűzése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .