Futós könyvet szerkesztettem

Galambos Ádám Így futottam anyátokkal című regénye egyszerre szól a sport szerelmeseinek és a romantikus lelkű férfiaknak és nőknek. Három futótárs megható és humoros történetét meséli el a gyerekkortól egészen a felnőtté válásig, tele versengéssel, izgalommal – és kilométernyi titokfolyammal. Ez a könyv a sport, a barátság és a szerelem erejéről szól.

A könyvről

Galambos Ádám: Így futottam anyátokkal

Egy lélekre ható történet barátok csatájáról a sportpályán – és a lányszívekért. Éld át a kalandokat, érezd a verseny kínjait, könnyezd meg a dicsőséget. Nem szokványos love story, valódi konfliktusokkal, mélységekkel és meglepő befejezéssel. 
Merülj el a romantika világában egy különleges közegben, ahol senki sem tartja magát a “házinyúlra nem lövünk” szabályhoz. 
Rendeld meg még ma a könyvet!

A szerkesztésről

Ádám Könyv Guru oldalán olvasta a cikkeimet, innen jutott el a honlapomra és írt nekem még azelőtt, hogy kéziratát befejezte volna – előre gondolkodott, ahogy férfi ügyfeleim nagy része teszi. A könyvötlet eredetileg két kötetből állt volna: a sztorit kiegészítette volna egy interjús rész, de ez utóbbi végül nem került bele a könyvbe. Tartalmilag sem illett bele, és a regény is éppen elég vastag lett nélküle!

A lektori véleményben azt javasoltam Ádámnak, foglalkozzon a leíró részekkel, egyenletes stílusban írjon, mert néhol kifejezetten költőien fogalmazott, máshol pedig szlenggel dobálta tele a cselekmény leírását. Ezt hamar meg is oldotta, alig három hét múlva már küldte is vissza a kéziratot szerkesztésre!

A szerző így élte meg a közös munkát:

Galambos Ádám

“Életem első regényét bíztam Kriszre, aki először lektorálta azt. Izgatottan nyitottam ki az e-mailjét, mert abban sem voltam biztos, hogy akár a történetvezetés, akár a szereplők jellemrajza, nem beszélve a narrációról megállják -e egyáltalán a helyüket. Krisz visszajelzése azonban pozitív volt, és elkezdődhetett a valódi közös munka. Átalakítottam a kéziratot a tanácsai alapján, majd a nagyjából 2 hónappal később visszaküldött, szerkesztett anyagtól mindenem leesett, ami leeshetett.
Az általa megszerkesztett regény filmélményt nyújtott, a szereplők megelevenedtek, Krisz pedig egyszerre szabta meg a szöveg ritmusát, karmesterként a zenéjét is, miközben az eredeti írás is felismerhető maradt.
Rengeteget adott, és rengeteget tanított! “

Ha téged is érdekel a lektori véleményezés, szerkesztés, itt olvashatsz róla többet!

Olvass bele!

– Ma mindenki negatív? – kérdezte aztán Zoli és felénk fordult.
– Na hát, te is itt vagy? – gúnyolódtam. – Amúgy biztos csak idegesek, mert elmész.
– Jaj, Csabi! Ne csináld már! Kit érdekelne, hogy mi van velem?
– Nem kell ez a mártírság! – szólt közbe Feri. – Egyébként is, miért gondolod, hogy nem kedvelünk? – kérdezte érdeklődéssel a hangjában.
– Jelekből – válaszolta Zoli.
– Úgy mégis, milyen jelekre gondolsz? – kérdeztem.
– Hagyjuk ezt!
Feri nem hagyta.
– Azért, mert összeveszünk a barátnőkön, még nem kell mártírnak érezned magad. Nem egy nap alatt jöttem össze Szofival, ennyi erővel te is lecsaphattál volna rá!
Nagyot sóhajtottam és körbenéztem, jönnek-e már a lányok. A női mosdó előtt maratoni sor tekergett, úgyhogy biztos voltam benne, egyhamar nem látjuk őket viszont.
– Még a végén lekésik a többiek a Napfogyatkozást – mondtam.
– Az lenne a vicces, ha ezek után pont ők nem látnák – jegyezte meg Feri, aztán megint elhallgattunk.
A körülöttünk lévő emberek beszélgetését figyeltük, ami egyfajta relaxáló hanghullámmá állt össze. A szél enyhén fölélénkült, a partra hozta a gyerekzsibongást a víz felől, és fölerősítette a körülöttünk forgó morajlást.
– Ne tépjük szét egymást az utolsó napon, amúgy is évekre megszabadulsz tőlem – mondta Zoli, megtörve a csendet.
Választ nem kapott. A levegő egyszeriben hűlni kezdett és a szél megcibálta a part menti fákat. Apokalipszis-érzés kerített hatalmába.
– Ez már az? – kérdeztem.
– Elvileg negyed óra múlva lesz – nézett az órájára Zoli.
Nevetés harsant fel mögülünk; a lányok tértek vissza Ádámmal és Robival. Amikor lekuporodtak a helyükre, Robi Lujzi mögé térdelt és a vállára tette a kezét, hogy megmasszírozza, de a lány sikongatásait hallva nem éppen szakszerű sportmasszázsról lehetett szó.
– Úgy tűnik, ez a Napfogyatkozás megmagyarázhatatlan módon hat az emberekre – mondtam. – Valahol olvastam is, hogy egyes élőlények megzavarodhatnak.
– Azt a kutyákra írták, nem? – kérdezte Szofi, miközben odabújt Ferihez, aki rövid hezitálás után átölelte.
– Azok ösztönlények, én másra gondoltam – mondtam.
– Hát, öcsém, én is az vagyok. Hajtanak a hormonok rendesen, amikor ilyen bomba nőt nyomkodok – harsant föl Robi és összecsapták a kezüket Ádámmal.
– Figyeljetek! – hangzott egyszeriben a vízből, és mindenki az ég felé fordította a fejét.
Feri és Szofi összenéztek, úgy tűnt, újra nekikezdenek a szemüvegtémának, amikor is Zoli megbökte barátját.
– Tessék, odaadom az enyémet.
– Köszi, nem kell, megosztozunk ezen az egyen – mondta Feri.
– Tényleg ne add ide. A búcsúztatód miatt jöttünk és te maradj ki az élményből? – mondta Szofi, és elővette ellenállhatatlan mosolyát.
– Pont erről van szó, éppen ezért szeretném odaadni. Engedd meg, hadd legyen ez a
búcsúajándékom – mondta Zoli.
Olyan határozottan nézett a lány szemébe, amilyet még soha nem láttam. Filmbeillő volt. Feri ekkor meglepetésemre kiszállt a huzavonából és elfordította a fejét, nem tudtam hova tenni a jelenetet. Közben érezhetően lehűlt a levegő, kissé megborzongtam és magam elé emeltem a szemüveget. A Nap, ami addig mézbe mártott mandulának látszott, fokozatosan sötétedni kezdett. Először félhold nagyságúra zsugorodott, percek múltán pedig egy frissen sütött kiflire emlékeztetett, amit éppen a kemencéből szedtek elő. Egy pillanatra abbahagytam a nézelődést és körbetekintettem. Robi Lujzi vállán felejtette a kezét, mindketten az ég felé meredtek; Zoli az északi part felé bámészkodott, és amikor meglátta, hogy figyelem, biccentett. A szemüvegemre mutattam, mire ő válaszul Szofi felé bökött. A szőkeség Feri mellkasába kuporodva ámuldozott a látványon.
– Azta, de durva, mindjárt teljesen eltűnik! – mondta.
– Kemény – mondta Feri.

Újra magam elé emeltem a védőszemüveget. A fénylő kiflit időközben megette a sötét, csupán hajszálnyi C betű rajzolódott az égen, amitől vihar előtti homályba borult a világ.
És eltűnt a Nap.
Helyén fekete szemgolyó látszódott, mely körül csak úgy izzott a fehérje. Leszállt az éj. Mindenki huhogni, kiabálni kezdett körülöttünk, szinte dideregtünk a hidegtől, a lányok azonnal törölközőt tettek a hátukra. Zolira néztem és lelkembe markolt a látványa, ahogy ott ül, miközben tőle egy méterre szíve vágyát más férfi öleli.
A távolba révedtem. A tihanyi hegyek mögött, az ég alján egy kósza csíkban felviláglott a fény, majd másodpercek alatt ismét világosság lett.
Olyan volt, mintha a remény éledt volna újra.

Ha tetszett a részlet, és érdekel a folytatás: itt tudod megrendelni a könyvet!

*Köszönöm, ha megosztod a cikket!*
Share

Megjegyzés hozzáfűzése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Share