Gondolkodhatnak-e a szereplőim?

A cselekményt erőteljesen visszavetheti, amikor gondolkodnak a szereplőid. Nehéz megírni azokat a folyamatokat, amelyek a szereplők fejében, lelkében játszódnak le, ezért is tanácsoltam a Hogyan írjunk könyvet?-ben is, hogy inkább a környezetet és a szereplőid mozgását mutasd be, mint a gondolataikat. Az emberek gondolatai, érzései nagyon jól látszódnak mindazon, ahogy:

  • beszélnek,
  • egy adott szituációban viselkednek,
  • a történésekre reagálnak,
  • a többi szereplő által mondottakra válaszolnak.

A mozdulataink, a mimikánk, a testbeszédünk sokkal többet elárul rólunk, mint a kimondott szavak, emiatt érdemes erre a kéziratunkban is támaszkodni.

Figyeld meg az embereket és azt írd le a regényedben, milyen a testtartásuk, hogyan mozdulnak meg, hová teszik a kezüket, lábukat, hogyan változik az arcuk!

Szeretnék neked bemutatni egy klasszikus brit írót, aki csodálatos tehetséggel közelíti meg ezt a kérdést. John Cowper Powysról a magyar iskolások nem tanulnak – sok regénye nincs is, és ezekből csupán egy létezik magyar fordításban, a Wolf Solent. Powyst Angliában Hardyval egy lapon emlegetik. Bő száz éve született és csupán negyvenévesen kezdett írni – de hogy!

Idemásolok néhány részletet a Wolf Solentből, hogy lásd, Powys hogyan mutatja be szereplői lelkivilágát! A részletek megértéséhez bemutatom a szereplőgárdát:

  • Wolf Solent a főhős neve, ő egy harmincas férfi (történelemtanár)
  • Gerda a felesége, 18 éves szépség
  • Mr. Valley a lelkész

Párbeszéd gondolatok nélkül

Az első példában azt nézd, Powys a párbeszédeket nem toldja meg gondolatokkal, hanem csakis a kimondott mondatokat és a testbeszédet írja le:

Wolf Gerda keresése közben váratlanul a gondokba merült Mr. Valley-be botlott.
– Egy óra múlva besötétedik – nézett az égre aggodalmasan a lelkész –, és akkor még jóformán meg se kezdték.
– Milyen kellemes a letaposott fű illata a levegőben – jegyezte meg Wolf.
– Micsoda idő! Micsoda idő! – sopánkodott a papocska, ügyet sem vetett az előbbi megjegyzésre.
– Mi a baj, drága barátom? – sóhajtotta Wolf közömbösen, és az elvonuló csoportokat fürkészte, hátha megpillantja Gerda fehér ruháját. – Mi bántja? A táncolás rendes dolog. A tánc senkinek sem árt.
A papocska Wolf kabátgallérjára tette a kezét.
– A tánc! – motyogta izgatottan. – Ó, maguk, londoniak!

Gondolatok helyett tájleírás

Amikor Powys hőse gondolkodik, illetve a cselekmény tulajdonképpen Wolf fejében vagy lelkében játszódik, akkor Powys általában a környezetleírást, a természeti képeket hívja segítségül. Egyszerre ad tájleírást és jellemrajzot. Nézd meg például ezt a részletet, mennyire jól megmutatja a tájleírás a főhős levertségét és bizonytalanságát, amikor azon gondolkodik, jól döntött-e, hogy felmondta titkári állását a földesúrnál, Mr. Urquhartnál:

Magányos sétáin bontakozott ki ezeknek az eseményeknek sugalmazó ereje, a szedertől vörös sövények és gyümölcsöskertek közt, ahol a rothadó boralmák darázscsípetten hevertek a fű csapzott rendjei között. Ahogy a szeptember átadta a helyét az októbernek, október pedig a novembernek, vasárnapról vasárnapra szokás szerint rákönyökölt egy mohaborította kapura, küszködve, hogy kínlódásának értelmes formát adjon. Az ember nem járta helyek élénk benyomásainak ezrei szövődtek bele az ilyen töprengésekbe, hogy újra kiszakadjanak belőlük. Egyes évszázados gyümölcsösök sajátos személyisége – itt a szürkén repedezett törzsek és az esőverte fű csak mintegy a külső nézőpontot adták – mindennél jobban ránehezedett lelkére. Milyen súlyosan konyultak a föld felé a szarvasnyelvű páfrányok a nedves agyagmartok vájt üregeiben! Milyen súlyosan hulltak a hideg esőcseppek – csendre hulló csend –, mikor a közeledésétől felriasztott sármány elrepült! Ilyenkor úgy érezte, mintha ezek a megrázkódott növényekről hulló záporkák igen régi esőből származnának; minden remegő gömbcseppjük sok lassú hajnalon tükrözött más sárga leveleket, sok hosszú éjszakán sápadtfehér csillagokat!

Valóban aggódott, hogy ez az ősz boldogságának zenéjét eltompítja. „Az idő ostora és haragja” homlokterében Mr. Urquharttal történt teljes szakítása állt.

Gondolatok közvetlen idézése

Powys persze nem mindig természeti képekben mutatja meg hőse lelkivilágát, mutatok egy ennél közvetlenebben gondolkodó részletet is:

„Teringettét! – gondolta. – Hát eddig még nem ismertem természetem legbűnösebb részét?”
Inkább csodálkozott, mint szégyenkezett azon, ami történt benne, az viszont megzavarta, sőt valósággal egész lényét felzaklatta, mikor a lányokat otthagyva arra eszmélt, hogy felfedezésén kisiklott Gerda és Bob iránt érzett féltékenysége. Ki ő, hogy komoran féltékeny szónoklatokba kezdjen, mikor ő maga is kapható efféle érzésekre? Hogy haragudjon rájuk kettejükre, meg legyen keservesen sértve és közben mégse legyen képes hallani saját sérelmének mellékzöngéjét, mintha nem tudná önmagáról, micsoda filozófiátlan bolond – ez volt a csúcsa annak a szellemi éknek, mely most szétkuszált élet-illúziójába beléhatolt!

Mint látod, Powys is használ közvetlen idézetet a szereplők gondolatainak átadására (bár nagyon ritkán), de csak azokat a gondolatokat írja le, melyeket a szereplő – a jelleméből és a társaságból fakadóan – nem osztana meg egyik ismerősével sem. Ha a fenti gondolatait, érzéseit megbeszélhetné a feleségével, az anyjával, közeli férfiismerősei egyikével stb., akkor az író nem írná le ezeket, hanem elvinné Wolfot, hogy találkozzon a legmegfelelőbb emberrel.

Erre már nem írok példát, helyette ajánlom, hogy olvasd el a könyvet!

*Köszönöm, ha megosztod a cikket!*
Share

Megjegyzés hozzáfűzése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Share