Krisz Nadasi writes – Az írás a szenvedélyem. És az, hogy Te is legyél író!

Elég jó a helyszín a könyvedben?

Talán hallottad már tőlem, hogy azt javaslom, a regényedet magyar helyszínen írd meg. Azért javaslom ezt, mert hogyha olyan helyszínen játszódik a történeted, amit ismersz, akkor ez a tudás öntudatlanul is belecsorog majd a könyvedbe. 

Az ismert helyszín előnye

Hogyha a főhősöd pontosan ugyanazon az utcán sétál végig, ahol te laksz vagy ahol gyerekkorodban laktál, akkor nem kell azon gondolkodnod, hogy ez az utca hogy néz ki: hogy itt milyenek az ablakok, a bejárati ajtók, a kerítések, hol milyen bolt van. Emiatt aztán egyértelmű lesz, hogyha gesztenyefa nő a főhősöd háza előtt, akkor arról ősszel potyogni fognak a gesztenyék, talán a főhős rá is lép egyre és elesik. 
Ezek az apró részletek élővé teszik a cselekményedet, éppen ezektől lesz íze a történetnek. Ha mindezt te magad eleve tudod, akkor ez észrevétlenül fog beleszivárogni a történetedbe és nem kell beleszerkesztened, megkonstruálnod.

Ha olyan helyszínről írsz, ahol még nem jártál, illetve ez egy elképzelt helyszín, mert fantasy történetet írsz, akkor mindent el kell tervezned. El kell képzelned az utcaképet: az épületek jellegét, a homlokzatokat, a tereket és parkokat; ha erdőben vagyunk, akkor a fák fajtáját, színét, elhelyezkedését, az ösvény kanyarodását… Mindent. 
Sok kéziratban látom, hogy az író nem saját helyszínt használ, vagy nem képzelte el ennyire pontosan.

Ez azt okozza, hogy a helyszín nem jelenik meg a könyvben.

Kifejezetten sokszor látom azt, hogy az író szem előtt tartja, hogy a helyszínt le kell írnia, és ezért amikor a főhős megérkezik egy irodába, vagy bekanyarodik autójával egy ház elé, akkor a szerző ezt az irodát vagy ezt a házat leírja. Azonban tipikusan önmagában áll ez a leírás. Nem látjuk az odavezető utat, nem elevenedik meg ennek a háznak, ennek a szobának a környezete. 

Nem látjuk a szereplőt, ahogy kilép a saját házából, ahogy beül az autójába, hogy milyen tereken hajt át, hogyan érkezik meg.

Hogyha a főhős a természetben sétál, gyalog, akkor azután, hogy kilép az ajtón, nem látjuk a természetet, a tájat, a hegyeket, dombokat, fákat, hogy fúj-e a szél, milyen az időjárás, hanem az író jellemzően a szereplő gondolatvilágára fókuszál. Arról mesél, hogyan érzi magát a szereplő, mire gondol, mit tervez, vagy hogyan értékeli azt, ami eddig vele történt, mit nem ért. De nem látjuk a környezetet. 

Ha főszereplő nem egyedül közlekedik, hanem egy vagy több társával, és közben beszélgetnek, ugyanez a helyzet. A beszélgetésre fókuszálsz, esetleg a testbeszédre, de közben elfelejted mutatni, hogy milyen helyszíneken mennek át a szereplők. 
Ennek az lesz a következménye, hogy az olvasónak nem lesz olyan érzése, hogy a regényed egy bizonyos világban játszódik, függetlenül attól, hogy fantasy vagy kortárs, modern a környezet.

Csak buborékokban látja a világodat. Egymástól elszigetelt, különálló pici világokat, szobákat lát. Hogyha kap is külső helyszíneket, azok nem kötődnek össze, így maga a világ nem jön létre, nem lesz homogén az univerzum.

Hogyan lesz hiteles a helyszín, a világ?

Nézz meg a kéziratodban minden egyes mozzanatot, amikor egyrészt új helyszínen kezdesz (jelenetek eleje tipikusan lehet ilyen), másrészt amikor a hőseid közlekednek. Hogyan jutnak el a világodban az egyik pontról a másikra? Látszik képileg a szereplők mögött létező háttér is? Megelevenedik? Olyan, mintha filmet néznénk, vagy csak a szereplők alakját látjuk?

Hogy egy cikkemről se maradj le, iratkozz fel a hírlevelemre!

Megjegyzés hozzáfűzése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .