Krisz Nadasi writes – Az írás a szenvedélyem. És az, hogy Te is legyél író!
Krisz Nadasi writes – Az írás a szenvedélyem. És az, hogy Te is legyél író!

Hogyan írjunk mesét?

A mese különös történet. Szerintem az adja a nehézségét, hogy akkor jó, ha örömet ad a gyereknek és a felnőttnek is. Ha a gyermek is tud vele azonosulni, és a felnőtt sem unja egymás után öt este felolvasni. E szellemben adok a meseírással kapcsolatban 5 tanácsot!

1. Van a mesében probléma.

Egy jó mese pontosan ugyanolyan, mint egy jó felnőttkönyv: a végére megoldja a hőse problémáját. Ez a legfontosabb ismérve, ennek feleljen meg a te meséd is, ha sok kis olvasót szeretnél!
Lehet a te meséd realisztikus: Pisti kórházba kerül, Julcsi mérges, vagy írhatsz szimbólumokban, megbetegedhet vagy bepipulhat egy virág vagy egy kisnyúl. Az a lényeg, hogy legyen egy hős, aki e világban kicsi, mint a gyermek a fölnőttek közt, és legyen valami problémája vagy küldetése, amit meg kell oldania. Nem jó, ha egy mese arról szól, hogy mondjuk egy kiskutya kódorog a városban, és nem jut el sehová.

2. A főhős oldja meg a problémát.

A gyerekek épp azért szeretik a meséket, mert azt látják belőlük, hogy az őket körülvevő világ nagy és riasztó ugyan, mégis lehetséges benne boldogulni. A főhőssel azonosulnak, aki vagy fizikailag, vagy egyéb módon kicsi, tapasztalatlan, kilóg a sorból, tehát úgy írjunk mesét, hogy pontosan ez a szereplő oldja meg a problémát, problémákat, vagy legalábbis járuljon hozzá nagy mértékben.
Nem ad támaszt a gyereknek az a mese, amelyben a bölcs szereplő adja a megoldást. Az ugyanis épp olyan, mint az élete, ahol a szülei mondják meg neki, mit csináljon, hogyan boldoguljon. 

3. A szereplők egyszerűek.

A mesék szereplői egydimenziósak. Vagy jók, vagy rosszak. Minél kisebb, fiatalabb egy gyermek, annál fontosabb, hogy a világ fekete-fehér legyen, a sárkány legyen gonosz, a királyfi jó. (Vagy legyen a sárkány jó, mint Süsü.) Nem árnyaljuk a jellemeket, a kedves királyfi bizony a virágot sem tapossa le.

4. A szereplők kinézetét nem kell leírnunk.

Mesehőseinknek az ábrázolása is sematikus: a gyermek nem azonosítja a királyfit a brit George herceggel, nem más szereplőket képzel el, hanem önmagát gondolja bele a mesébe. A belső tulajdonságok fontosak, nem a külsők, így kifejezetten nem írjuk le, a főhős szőke-e vagy barna hajú. Inkább a meseszereplők küllemét írjuk le annyiban, hogy a sárkány piros-e vagy zöld, hangulatot teremtünk csupán.

5. A szereplők a mesében nem fejlődnek.

A sárkány nem bánja meg, hogy mennyi leányt elrabolt, a vadász nem mélázik azon, amikor a farkas hasát felvágja, hogy ez fájdalmas-e. Nem teszik mérlegre tetteik következményeit és nem gondolják át korábbi életüket, jó vagy rossz döntést hoztak-e. A királyfi akkor is jó, ha levágja a sárkány összes fejét.

A te meséd miről szól? Írd meg kommentben, vagy tedd be a mesekönyved linkjét! 🙂

Hogy egyik cikkemről se maradj le, iratkozz fel a hírlevelemre!

Megjegyzés hozzáfűzése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Egy kis gondolat “Hogyan írjunk mesét?”