Hogyan ne írjunk? 2


A minap olvastam ki egy könyvet, amit viszonylag ismert író alkotott. Nem igazán tudtam eldönteni, hogy jó vagy rossz, mert koherens volt. Egy ponyvaregény, egyszeri olvasásra szánva, nem kíván semmi mondanivalót közölni. Ez így rendben is van, ilyen könyvek vannak, sőt, kellenek, és ezeken semmi olyasmit nem is kérünk számon, ami nem jellemző rájuk. Ezekbe a könyvekbe nem kell jellemfejlődés vagy mondanivaló, csak izgalmas cselekmény, esetleg egy kis szerelem.

Mire végigolvastam, el is döntöttem, hogy:

ez a könyv annyira rossz, hogy már jó.

Egyrészt annyira kiszámíthatóan hozza a ponyva szabályait, hogy az már szédítő, másrészt tele van apró hibákkal – olyan figyelmetlenségekkel, amelyeket csakis ebben a műfajban engedhet meg magának az író, tudván, hogy könyvét úgysem olvassák el még egyszer.

Ezekből a hibákból szeretnék nektek megmutatni egy cikkre valót, mert azt szeretném, hogy akkor is igényesen írjatok, ha könnyed, szórakoztató olvasmányt alkottok! Az író nevét és a mű címét nem írom le, mert nem az a célom, hogy a szerzőt lejárassam, hanem az, hogy mutassak nektek egy létező, hagyományos kiadásban megjelent könyvet, amiben egy s más el van rontva – és persze azt is megmutatom, hogyan javítottam volna, ha én szerkesztem.

Nézzük tehát, hogyan ne írjunk!

„A tükörből egy szőkésbarna, kölyökképű fickó vigyorgott rám.”

Igen, ez a könyv is úgy mutatja be a főszereplőt, hogy az a tükörbe néz. Jaj. (Gyakori klisé.) A leírás ráadásul nem különleges, emiatt felesleges is. A szerző rábízhatta volna az olvasóra, hogy ő képzelje el, milyen színű a főhős haja.

„Még be sem csaptam az ajtót, amikor felbukkant mellettem egy ember.”

Nos, ez a regény nem mutánsokról vagy majmokról szól, hanem emberekről. Lehetett volna azt írni, hogy „felbukkant mellettem valaki”, vagy hogy „felbukkant mellettem egy alacsony férfi”. Az ember a regényben megszokott lény, így ha ezt leírva látjuk, kényelmetlenül érezzük magunkat: „mert, mi más bukkanhatott volna fel?”.

„De emberem a kezemet szorongatta, pedig nem szívesen engedtem át finom ujjaimat az ő piszkos kezeinek. Valahogy úgy érezték magukat az ujjaim, mint amikor egy nőt megerőszakolnak.”

Az első mondattal nincs bajom, csupán az érthetőség kedvéért írtam le – bár a kézfogáshoz csupán egy-egy kézre van szükség, tehát a főhős az ujjait csak egy kéznek engedte át. A második mondatra viszont érdemes odafigyelni. Egyrészt azért, mert az ujjak nem éreznek – én érzek. Főleg, amikor E/1-ben írom a regényt, én magam vagyok a narrátor, a főszereplő. Másrészt azért, mert a hasonlat nem működik. Egy kézfogást tényleg lehet a megerőszakoláshoz hasonlítani? Nem. Ha hasonlatot írunk, akkor az, amit hasonlítunk, tényleg olyan legyen, mint az, amihez hasonlítunk!

„Ám ő, és itt az intézetben egyedül ő, alig múlhatott harminc. Legalábbis szemre. Később kiderült, hogy harmincnégy éves.”

A narrátor elég bonyolultan mondta el a szereplő életkorát. Amire semmi szükség nem volt, mert az olvasónak teljesen mindegy, hogy egy szereplő harminc vagy harmincnégy éves. Tényleg. Az írónak kell tudnia.

„Világos szoknyát viselt és a blúza sem volt sötét.”

Sokkal konkrétabban írj annál, minthogy valami „nem sötét”. Azt nem lehet elképzelni. Elképzelni azt tudjuk, hogy piros, vagy leopárdmintás, vagy kék-fehér csíkos.

„Egészen jól festettem fehér ing és a nyakkendő társaságában.”

A fenti idézet képzavart tartalmaz, azaz az író két olyan szót, fogalmat kapcsolt össze, ami nem illik egymáshoz. A „társaságában” szó jelentése, hogy fizikailag közvetlenül egymás mellett van két személy vagy tárgy. Például utazhatok egy hölgy társaságában, vagy egy szobor állhat a vitrinben egy kupa és egy oklevél társaságában. De a szereplő nem állt az inge és a nyakkendője közt a fogadáson, hanem magára öltötte őket. Szebben hangzik az egyszerű „Egészen jól festettem fehér ingben és a nyakkendőben.”

„Utólag kezdtem sejteni, hogy mennyi feszültség lehetett benne.”

Ha rendszeresen olvasod a blogot, tudod, mennyire nem javaslom a „kezdtem csinálni” szerkezetet. Ha ezt a mondatot megnézed, látod, hogy mennyire elcsúfítja. Gondolatban húzd ki a “kezdtem”-et! Mi marad? Az utólagos sejtés. Ami micsoda? Ha utólag gondolok arra, hogy valamit korábban már sejtettem, akkor azt tudom. Így sokkal szebb az egyszerű „Most már tudtam, mennyi feszültség lehetett benne.” Használhatod persze a „láttam” vagy „éreztem” igét is, vagy akár „Egyszeriben rájöttem, mennyi feszültség lehetett benne.” A lényeg: az egyszerűbb szebb.

„Pénteken két dolog történt, ami csak növelte a homályt. Ami után már ismét azt hittem, még ingoványosabb lett lábam alatt a talaj. És életem mindkét területén sűrűsödött a homály.”

Ezt biztosan te is azonnal észrevetted: a szóismétlés kiveri a szemünket. Nekem az első mondat sem tetszik. Nehézkes. Inkább azt javasoltam volna: „Pénteken két dolog (is) történt, ami (még inkább) összezavart.” A következő mondat teljesen felesleges, mert ugyanaz a jelentése, mint az előzőnek. A harmadik mondat pedig értelmezhetetlen. Az életünk két területből állna?

„A térkép alapján úgy véltem, ha valaki egyszer egy komolyabb gázt ad az autójának, máris leszakad a szigetről, egyenesen be a tengerbe.”

„Szerintem tulajdonosaik sohasem kapcsolhatták őket ötödik sebességbe, mert akkor azonnal leszaladtak volna a szigetről, egyenesen bele az Atlanti-óceánba.”

Ez a két idézet azért szerepel egymás után, mert a szerző ugyanazt a poént kétszer sütötte el a könyvben: az elején és a közepén. Kár, mert jó poén. Ha egyszer szerepelt volna a könyvben, sokkal jobb lett volna, már csak azért is, mert az olvasó a szórakoztató könyveket jellemzően rövid idő alatt olvassa el, akár egyetlen napon belül, és biztosan emlékezni fog rá, hogy ezt már olvasta. (Az első idézetnél szerintem „leszalad” lett volna helyesen a mondatban.)

Szerkesztőként azzal foglalkozom, hogy a fentiekhez hasonló mondatokat kiszúrom és kijavítom a kéziratokban. Ha te is szeretnéd átnézetni velem a kéziratodat, itt olvashatsz hosszabban erről az egészről.

Te is találtál már kiadott könyvben olyan mondatot, amiből sokat lehet tanulni? Ha igen, másold ide kommentbe!

*Köszönöm, ha megosztod a cikket!*
Share

Megjegyzés hozzáfűzése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

2 Gondolat “Hogyan ne írjunk?

  • Viki

    Örülök ennek a cikknek. Rengeteg hasonló mondatba futok bele, és gyakran elszörnyedek attól, hogy ezek ismert írók tollából származnak, és még csak nem is magánkiadásban jelentek meg. Kezdőként persze hogy is jönnék én ahhoz, hogy kritizáljam őket, de azért eltettem magamban ezt a dolgot. Tényleg nem kell annyira hasra esni senkitől.
    Sajnos nem írtam fel egy ilyen mondatot sem, de emlékszem egy részletre. Nagyon rossz volt a regény és kínszenvedés volt olvasni, és amikor ezt a részt elolvastam, bevallom, letettem a könyvet és azóta az íróját is messziről elkerülöm. Valami ilyesmi volt, hogy “midőn a mikrohullámú sütő…” . Nem tudom, lehet csak nálam veri ki a biztosítékot, de ez a “midőn” meg a mikró egymás mellett, egy olyan regényben, ami nem a Galaxis Útikalauz, nálam legalábbis nehezen fér össze. Hogy ezt egy nagyon-nagyon, de tényleg nagyon ismert író írta le, és még csak nem is viccnek szánta, az egészen elkeserített 🙂