Könnyedén izgalmassá tehetünk bármilyen történetet azzal, ha bizonyos apróságokat ködösítünk, és a megfelelő helyen beszélünk róluk.
Ez az információadagolás művészete.
Nemcsak krimiben, rejtélyes történetben fontos, hogy az olvasó csupán a könyv végére rakja össze a sztorit.
Egy romantikus vagy szépirodalmi könyv is élvezhetőbb, ha van egy mézesmadzag, amit elhúzunk az olvasó orra előtt, és mutatjuk neki, hogy itt bizony gondolkodnia kellene.
Sok kezdő író értelmezi ezt félre. Például az író mutatja, hogy egy olyan helyen vagyunk, ahol köpenyben járnak a szereplők, de nem mond róla mást. Úgy véli, attól lesz titokzatos a hely, ha keveset mond róla. Pedig ez így nem működik. Ettől tipikusan ideges lesz inkább az olvasó, mint izgatott. Hiszen nem adtunk neki támpontot, mit képzeljen el, és mi az, amit titokban akarunk tartani. Pontosan az adja a helyzet izgalmát, ha részleteket is megosztunk, például jelen esetben, ha megmondjuk az olvasónak, hogy a helyszínünk egy hipertitkos laboratórium, melyet a pontos neve helyett az állami adminisztráció is csak X-szel jelöl, és főszereplőnk, N. N. egy szuperfontos kísérlet vezetője, melyről senkinek nem beszélhet. Itt ugyanis megmondjuk az olvasónak, mi a titok, mi az, amin gondolkodnia kell.
Ennél elegánsabb megoldás az, amikor nem a narrátor mondja el az olvasóidnak a helyzetet, hanem maga a főszereplő. Például jön a postázóból a gyakornok és letesz egy levelet N. N. asztalára, majd megkérdezi, hogy ez az üzenet a szuperfontos kísérlet ügyében jött-e. Erre a főszereplőd keményen ránéz a srácra, és a fejét rázva közli, hogy fogalma sincs, miről beszél a fiú. Amikor pedig a postás kimegy, a főszereplőd felveszi a telefont és beleszól: „Van ez a hosszú hajú gyerek a postázóból. Rúgjátok ki azonnal.”
A lényeg tehát, hogy mindig csak egy darabkát osztunk meg az információk tárházából, mindig annyit és mindig olyasvalamit, ami tovább csigázza az olvasót.
Neked, az írónak el kell döntened, mi az az információ, amit titkolni szeretnél az olvasó elől, és pontosan meddig. Könnyebb, ha ezeket előre eldöntöd, de meg lehet írni a novellát, regényt úgy is, hogy csak nagyjából tervezed meg, hová rejted el a nyomokat (ráutaló szókapcsolatokat), és a szerkesztés során véglegesíted, ki, mikor, mit árul el.
Ha olvasol egy izgalmas, rejtélyes történetet, ami megfog, ami előtt leborulsz, annyira jól adagolja az információt és rejti el a nyomokat, akkor érdemes újra elolvasnod, és aláhúzni benne azokat a részeket, amelyek a megoldásra utalnak, de első olvasásra nem vetted észre. Figyeld meg, hogy az első utalás valahol a könyv legelején már ott lesz, és ahogy haladunk előre a cselekményben, egyre több támpontot találsz majd!
Hogyan csinálta Agatha Christie?
A Könyv Guru oldalnak egy háromrészes sorozatot és egy infografikát készítettem a témában: Agatha Christie híres krimiíró “Az órák” című regényét elemeztem információadagolás, illetve nyomok elrejtése szempontjából. Nagyon tanulságos!
Erre a linkre kattintva olvashatod el a sorozat első cikkét, benne három tipp kibontásával:
Erre a linkre kattintva olvashatod el a sorozat első cikkét, benne három tipp kibontásával:- Hiányzik egy pontos leírás, nem első kézből kapjuk az információt.
- Az író csupán részben mondja el a fontos eseményt, a következtetést pedig nem vonja le.
- Az író elrejti az utalást egy releváns beszélgetésben vagy leírásban, fel sem figyelünk rá.
Itt találod a második részt, az alábbi tippek alkalmazásáról:
- Az író bizonyos tényeket, előzményeket, háttérinformációt, időközben bekövetkező eseményeket a tisztánlátás végett megfelelő mélységben elmagyaráz.
- Az író bizonyos apróságokat gyanússá tesz.
- Az író kifejezetten sejtet egy titkot.
- Az író rejtvényt ad fel a szereplőinek (és az olvasónak).
- Elhangzik egy olyan információ, ami a bennfentesnek mond valamit.
- Az író negáló nyomot is elhelyez a történetben.
És ez a harmadik rész, benne három további eszköz, amit Agatha Christie használt, illetve egy összefoglaló rejtélyíróknak:
- Az író időnként megszólítja az olvasót.
- Az író tájékoztatja az olvasót a nyomozás eredményeiről, hogy a főszereplő milyen nyomon halad a gondolkodásban.
- Az író időnként félrevezeti az olvasót.
Az összefoglalóhoz segítségképp pedig itt találod az infoképet.
Az információadagolásról írtam többet a HOGYAN ÍRJUNK KÖNYVET?-ben, ha ez érdekel, itt tudod megrendelni!
A grafika Nathaniel Vargas munkája, a Clipartfest oldalán találtam.
Ha még nem iratkoztál fel a hírlevelemre, kattints ide, hogy megkaphasd a legfrissebb híreket, értesülj az új blogcikkekről!
