A mai cikk egy bonyolult kérdéskörrel foglalkozik. Ha szeretnél jól írni, akkor légy türelemmel és olvass lassan.
A narrációról lesz szó. Pontosabban arról, hogy bátran kijelented-e, mi történik éppen, vagy pedig a szereplőd szemüvegén keresztül láttatod a cselekményt, a környezetet, a többi szereplőt. Nevezzük ezt a kérdéskört mondjuk így:
Az objektív narráció
Arról van szó, hogy amikor írod a regényed, akár E/1. személyben írsz (elfáradtam), akár E/3. személyben (Vera elfáradt), nem kell minden kijelentésnél belehelyezkedned az adott szereplő bőrébe. Mutatom, mire gondolok:
Vera érezte, hogy fáradt = Vera elfáradt
Azzal, hogy külön kijelented, hogy az adott jelenséget a szereplőd érezte, a fenti példában nem adtál hozzá semmit az olvasói élményhez. Sőt. Elvettél belőle valamit. Nem engedted, hogy az olvasó maga lássa azt, hogy Vera elfáradt, hanem közbevetettél egy személyt, egy plusz szűrőt, amin, akin keresztül az olvasónak az élményt meg kellene élnie, bonyolítottad az utat, amin lépdelve halad a cselekmény megértésében.
Minél kevesebb szóval fogalmazol meg valamit, amit át szeretnél adni, minél inkább csak a szükséges szavakat használod, minél kevesebb a felesleges sallang, annál jobb a fogalmazásod – ezt hívjuk feszességnek. Minden szónak mennie kell, ami nélkül még tökéletesen érthető a mondanivaló, ami nem vesz el a tartalomból, a hangulatból.
Azt figyeld, hogy szükség van-e erre a szubjektív eltávolításra. A szövegedben azokat az igéket keresd, amelyek érzékelésre és gondolkodásra vonatkoznak, és általában követi őket a hogy, ahogy, amint kötőszó vagy ennek egy további szinonimája. Tipikus a fenti érzem, hogy példa, de a hallom, látom, érzékelem, megértem, eszembe jut is ugyanígy eltávolítják az olvasót a konkrét történéstól. Felesleges szószaporítás az olyasmi, mint hogy:
Végiggondolom, és arra a következtetése jutok, hogy meg kell tennem.
Sokkal elegánsabb a szikár:
Meg kell tennem.
Ez a példamondat arra is jó, hogy lásd, jelen idejű E/1. fogalmazásban sokkal nagyobb hajlandóságot mutatunk a szubjektív eltávolítás eszközére, és észre sem vesszük, hogy épp ezzel a végletesen bekorlátozott narrációval távolítjuk el az olvasót annyira, hogy unja a szövegünket.
Ne nézzenek folyton a szereplőid!
A szubjektív eltávolítás legfeleslegesebb megjelenési formája, amikor a látványt is úgy írod le, hogy a szereplő látta. Ez minden esetben kihúzható, nem kell rajta sokat gondolkodnod. Kifejezetten lusta írás az alábbi:
A matekkönyvemet olvastam, aztán felnéztem és láttam, hogy belép a tanár.
Ne rángasd a szereplőid tekintetét ide-oda, nem ez a dolgod, hanem hogy azt mutasd meg, ami történik. Tehát:
A matekkönyvemet olvastam, amikor belépett a tanár.
Ha szükségét érzed, hogy leírd, ki mikor hová néz, beszéld le magad róla. Jó megoldás, ha leírod, aztán átnézed a kész szöveget és rákeresel, a szereplőid hol pillantottak, néztek, láttak, figyeltek, hol esett szó a szereplők szeméről, tekintetéről, és törlöd ezeket a szavakat, illetve az ezen mozdulatokat leíró részeket. Valószínűleg meg fogsz döbbenni, milyen sokszor használod ezeket az igéket, főneveket – és az is meglep majd, hogy valóban nincs rájuk szükség, szebb a szöveg nélkülük.
Első körben a látta, hogy szerkezeteket keresd:
látta, hogy ott áll egy fiú = ott állt egy fiú
Amikor ennyire fölöslegesen távolítod el az olvasót a tárgytól, akkor jobb, ha kihúzod a teljes szerkezetet és javítod a mondatot. (A fenti példamondatban például a múlt idő jele bekerül a mondatba.)
Mint ahogy a címben is említettem, ez haladó írástechnikai tipp, tehát ne ijedj meg, ha elsőre bonyolultnak tűnik – inkább vedd elő az egyik szövegedet és kutass szubjektív eltávolító szerkezetek után, írd át őket és figyeld meg magad, hogyan érzel, hogyan tetszik jobban a szöveged!
Hogy egy cikkemről se maradj le, iratkozz fel a hírlevelemre!
