Írhatsz-e létező személyekről könyvet?

Azt fontolgatod, hogy a saját életed ihletésére írsz egy történetet, amelyben szerepelnének létező személyek is? Mondjuk a testvéred, a szomszédod, a munkatársad? Esetleg hallottál egy igaz sztorit, amit kedved támadt megírni?

Nos, én a helyedben még nem vetném bele magam az írásba.

Az élő embereknek (sőt, tulajdonképpen a halottaknak is) van ugyanis olyanjuk, hogy személyiségi jog. Ez egy olyan kiterjedt és bonyolult terület, hogy jogilag nem is kívánják egészében szabályozni. Neked sem kell vele foglalkozni, azt viszont

tudnod kell, kiről írhatsz a könyvedben és kiről nem.

(Már ha nyilvánosság elé tárnád a sztorit, mert a fióknak persze bármit megírhatsz.)

Gondold végig: megírhatod-e azt a történetet, ami egy férfi és egy nő romantikus egymásra találásáról szól, és egyikük:

  1. az egyik nagyszülőd (már meghalt);
  2. egy volt egyetemi tanárod;
  3. a gyereked osztálytársának szülője;
  4. a jelenlegi cseh miniszterelnök;
  5. egy híres amerikai színész;
  6. a takarítónőd;
  7. a BBC egyik műsorvezetője;
  8. F1 autóversenyző;
  9. francia divattervező?

Írd le magadnak azokat a számokat, amelyek olyan személyhez tartoznak, akikről minden jogi következmény nélkül megírhatnád ezt a könnyed kis semmiséget.

És most újból nézd meg ezt a listát: írhatnál-e egy olyan krimit, amelyben a fenti személy a gyilkos?

A helyzet az, hogy mindegy, hogy egy ártatlan románcról vagy egy brutális kivégzésről van szó:

ha nem közszereplőről írsz, akkor bizony nem említheted őt meg a könyvben anélkül, hogy ő írásos engedélyt adott volna rá.

Azt, hogy valaki közszereplő, néha nehéz eldönteni. Abba gondolj bele, normális lenne-e, ha a magánéletét firtató cikk jelenne meg róla valamelyik szörnyű, olcsó bulvárlapban. Ő egy olyan személy, akinek a válása érdekelheti a közvéleményt – a buszvezetőt, a szomszéd nénit, az eladót a pékségben? Ha igen, akkor ő közszereplő és írhatsz róla a könyvedben, megemlítheted. (A fenti lista 4., 5., 7., 8., 9. szereplői közszereplők.)

Ha pedig a te történetedben szerepel akár csak egyetlen ember is, aki nem közszereplő, és jelen pillanatban még él, meg kell őt kérdezned, bánja-e, ha szerepel a könyvedben. Ha nem bánja, akkor kérj tőle írásos nyilatkozatot arról, hogy ő ebbe beleegyezett.

Nem elégséges az, ha:

  • megpróbálod felkutatni, de nem találod;
  • megtalálod Facebookon vagy e-mailen, és küldesz neki egy levelet, de ő nem válaszol;
  • megkérdezed szóban (telefonon) és rábólint.

Az a biztos, ha egy e-mailes válaszod van, de még jobb, ha aláírt papírral rendelkezel, hogy az adott személy beleegyezett a személyének a könyvbe való beleírásába.

Ha tehát megírtál valakit, keresd meg és kérj tőle engedélyt.

Ő valószínűleg el fogja kérni a kéziratot, és ez alapján dönt, de ha esetleg ezt nem teszi, akkor is érdemes neki elküldeni legalább a róla szóló bekezdéseket, hogy később ne lehessen rád ujjal mutogatni!

Ha az illető kiskorú, akkor elvileg a szülőtől, gondozótól kell engedélyt kérni, de ezzel legyél nagyon óvatos. Talán ismered az „Anna, Peti és Gergő” sorozatot, amelyet Bartos Erika írt a saját gyerekei valós élményeiről – nos, a gyermekek életét állítólag megkeserítette, hogy bárki tudhat róluk bármit, mert édesanyjuk megírta. Akár igaz ez, akár nem (nem nyilatkozhatom, hisz élő emberekről beszélünk, ugye, ahol Bartos Erika közszereplő, de a gyermekei nem), a sorozat nem kapható, az írónő honlapja szerint „átdolgozza” a történeteket. Tehát fontos, hogy se a saját gyerekedről, se máséról ne írj olyasmit, ami kiadná ezt a gyereket az olvasónak, amit ez a gyermek mondjuk 14 évesen kínosnak érezne. És még mielőtt azt mondanád, nem, dehogy, kinek jut ez eszébe, mondom is, hogy igenis kaptam olyan kéziratot, amelyben a szülő a gyerekeiről ír, és konkrétan azt a folyamatot is leírja, ahogy a gyermek kakil és később bilire szokik. Nem mindenki gondol tehát bele, milyen következményei lehetnek annak, amit leír – te igenis gondold végig, kiről írsz!

Ugyanez a helyzet a halottakkal is – ha a nagymamádról írsz, aki már meghalt, a leírásod sértheti ennek a hölgynek a leszármazottait (a rokonaidat), és bármelyikük beperelhet téged, amiért ilyen-olyan színben tüntetted fel a nagyit. Emiatt ezt a témát is hanyagolnám, biztonságosabb nem megemlíteni a történetedben a halott ismerősöket, ha valamiféle értékítélet is fűződik hozzájuk (főleg, ha negatív).

Na és mi van, ha az illetőt megkérdezem és nemet mond?

Nos, ha megkérdezted a testvéredet, szomszédodat, barátodat, és nemet mondott, akkor nem írhatod bele a könyvedbe.

Nincs kerülőút vagy kiskapu!

Amit megtehetsz, az az, hogy kicseréled a teljes szereplőt.

Ha a történetet mondjuk egyes szám első személyben írtad meg és a húgoddal történt érdekes esetet belefogalmaztad, akkor a húgod helyett mondd inkább azt, hogy egy általános iskolai fiú osztálytársaddal esett meg – és nem is pontosan ez az eset, hanem változtass rajta. Mondjuk nem róka harapta meg, hanem egy kóbor kutya, és nem az orvossal került romantikus viszonyba, hanem az erdő vadőrével, aki a kórházba vitte. Fontos tehát, hogy ne csak a nevét változtasd meg az illetőnek, mert ettől ő még vélheti úgy, hogy a névcsere ellenére a közeli barátok ráismerhetnek, és az neki kínos lenne.

Nem javaslom, hogy abban reménykedj, az adott illető soha nem fogja a kezébe venni a könyvet. Ezt nem tudhatod. Voltak már nagyon komoly viták olyan ügyekből, ahol csak a véletlenen múlt, hogy kiderült a turpisság. (Írok majd cikket egy ilyen esetről is!)

Tehát:

létező személyről vagy csak az ő beleegyezésével, vagy sehogy!

Ha kérdéseid, kétségeid vannak, mindenképp fordulj jogászhoz – itt és most jelzem, hogy én nem vagyok az!

*Köszönöm, ha megosztod a cikket!*
Share

Megjegyzés hozzáfűzése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Share