Krisz Nadasi writes – Az írás a szenvedélyem. És az, hogy Te is legyél író!

Kaland, játék, mese

Különleges mesekönyvet lektoráltam

Arbeiter Anita neve ismerős lehet, hisz nemrég jelent meg blogposzt első könyvének szerkesztéséről. Anita közben egy új mesét is írt, amelyben a Kaland-játék-kockázat könyvek mintájára a kis olvasó döntheti el, mit tegyenek a főszereplő gyerekek!

Abigél és Andris, a rosszcsont ikerpár néhány nap múlva ünnepli ötödik születésnapját. Nagyon kíváncsiak, hogy mit kapnak ajándékba. Amikor anya és apa elmennek vásárolni, az ikrek nyomozásba kezdenek, hogy kiderítsék, hova dugták a szüleik az
ajándékukat. Az olvasó döntheti el, hol nyomozzanak, merre keresgéljenek!
Ha szeretnél egy példányt ebből a rendhagyó mesekönyvből, innen tudod megrendelni.

Kőszegi-Arbeiter Anita: A főhős te vagy

A kéziratról

Anita első mesekönyve után a következő kézirattal is felkeresett. Ez merőben más koncepcióra épül, mint a Csenge tündérkertje, ez egy lapozgatós könyv, ahol a gyermek döntései alapján olvasunk el adott oldalakat, hol előre-, hol visszafelé haladva a könyvben.

A lektori véleményben azt javasoltam Anitának, gondolja át a szereplők neveit, mert nem különböznek eléggé. Azt is javasoltam, a személyiségüket tegye különbözőbbé. A cselekményre is adtam ötleteket, mert fontosnak tartottam, hogy a történet ne kizárólag az ajándék kereséséről szóljon, hanem essenek meg benne izgalmas apró események is, és legyen változatos a könyv. Azt is javasoltam Anitának, hogy a történet végére a gyerekek jöjjenek rá, hogy nem érdemes idő előtt megtalálni az ajándékot, mert sokkal jobb, ha meglepetés marad!

(A mese szerkesztésére az irodafelújítás és Anita határideje miatt sajnos nem értem rá. Ha szeretnél velem dolgozni, örülök, ha te is minél hamarabb jelentkezel, hogy beütemezhessük a közös munkát – mint ahogy Anita harmadik könyve már bizony szerepel a tavaszi naptáramban, de ez még titok!)

A szerző így élte meg a közös munkát:

Kőszegi-Arbeiter Anita

“Amikor kaland-játék mesét kezdtem írni, elvesztem abban, hogy logikailag minden stimmeljen, hogy ne legyen túl bonyolult és kacifántos. Krisz tanácsaival sikerült kibogozni az anomáliákat. Annyira figyeltem, hogy ne bonyolítsam, hogy kevésnek bizonyult az első verzió. Krisz segítségével több helyszínt, csavart és szereplőt vittünk a cselekménybe, hogy kalandosabb és nyomozósabb legyen, ne csak menjenek szobáról szobára, hanem mindenhol történjen is valami vicces vagy elgondolkodtató.
Bekerült A főhős Te vagy! kifejezés is a címbe, hogy egyből tudni lehessen, hogy ez egy különleges kaland-játék mese. Emellett kivettük a „rossz döntéseket”, hogy minden történetszál pozitív érzéssel érjen véget. Szeretem, hogy nem csak tanács van a lektori véleményben, hanem dicséret is. Nagyon szeretek Krisszel dolgozni, mert a tanácsaival a történet egészebb lesz, és így minőségi és különleges mesekönyvet tudok
létrehozni.”

Ha téged is érdekel a lektori véleményezés, szerkesztés, itt olvashatsz róla többet!

Olvass bele a történetbe!

Abigél izgatottan várta a választ, miközben Andris egy újabb sütit vett el az asztalról.
– Nem tudtok most átmenni – felelte mama –, papa éppen alszik. Inkább ne zavarjátok.
– De vinnénk neki sütit – vágta rá Andris. – Azért biztos szívesen felébredne.
Mama a fejét rázta.
– Maradjatok inkább itt, és játsszatok valamit.
– Játsszunk! – kiáltotta Bence, és már rohant is volna a nappaliba, de mama megállította, és egy konyharuhával letörölte a kisfiú arcáról és kezéről a sütimaradékot.
Abigél és Andris csalódottan mentek vissza a nappaliba, Bence pedig vidáman szaladt utánuk. Lehuppantak a nagy zöld kanapéra, ahonnan a mesét is szokták nézni apával és anyával.
– Most mi legyen? – kérdezte Andris. Most, hogy tele volt a hasa sütivel, ő is inkább keresgélt volna.

– Játsszunk kalózosat! – kiáltotta Bence.
– Mi lenne, ha kifaggatnánk a mamát? – kérdezte Abigél. – Hátha kikotyogja, mi is az ajándék. – Ha mi kérdezzük, úgyse mondja el – élte Andris.

Kőszegi-Arbeiter Anita: Abigél és Andris születésnapi nyomozása

Mind a ketten Bencére pillantottak, aki a kanapén ugrált és kiabálta, hogy „Tengerre, cimborák!”. Az ikrek huncutul egymásra kacsintottak. Ha Bence kérdezi, mama neki biztos elmondja, hogy mi lesz az ajándékunk.
– Bence, akarsz nekünk segíteni? – szólt az öccsükhöz Abigél. Bence azonnal abbahagyta az ugrálást, és buzgón bólogatott.
– Menj vissza mamához a konyhába, és próbáld kideríteni, hogy mit kapunk a szülinapunkra! – utasította Andris.
– Én tudom – felelte Bence vidáman. Az ikrek döbbenten nézték a kisfiút. – Ajándékot!
– De azt akarjuk tudni, hogy milyen ajándékot. Ez olyan, mintha kém lennél – mondta Abigél. – Segítesz?
– Igen! – kiáltotta Bence. – Kém akarok lenni! – és már indult is a konyha felé.
– De aztán a mama rá ne jöjjön, hogy mi kérdezzük! – szólt utána Andris.
Bence a konyhaajtóhoz szaladt és merészen bemasírozott a konyhába. Közben Abigél és Andris is az ajtóhoz sietett, és a fülüket hegyezték, hátha kihallatszik valami.
– Te hallasz valamit? – kérdezte Abigél a testvérét.
– Igen – felelte Andris. – Valaki azt kérdezte: „Te hallasz valamit?”
Abigél a szemét forgatta, közben pedig még jobban az ajtóra tapasztotta a fülét. Egyszer csak megmoccant az ajtó, az ikrek pedig ijedtükben a kanapéhoz szaladtak. Mama rájött, hogy ők küldték Bencét és most leszidja őket?
De nem mama jött, hanem Bence érkezett meg, almát szorongatva a kezében.
– Na, mit mondott? – kérdezte egyből Abigél.
– Hogy nem ehetek több sütit, egyek inkább gyümölcsöt – felelte Bence, és Abigél orra alá dugta a félig megrágcsált almáját.
– Nem – rázta a fejét Andris. – Az ajándékról mit mondott?
– Ja, azt elfelejtettem megkérdezni – mondta szomorúan Bence. – De kémkedtem – húzta ki magát büszkén. – Most már játszhatunk kalózosat?
Andris és Abigél csalódottan sóhajtott. Most már biztos nem fognak rájönni, mit kapnak ajándékba. De már csak egy nap, valahogy majd csak kibírják. Bencére kacsintottak, és elszaladtak a lépcső felé.
– Gyere – kiáltott Andris –, hozzuk le a kardokat.
– Én leszek a kapitány – sikkantott Abigél.

Ha érdekel Abigél és Andris kalandja, rendeld meg a könyvet még ma. Karácsonyra tökéletes ajándék lesz!

Hogy egy cikkemről se maradj le, iratkozz fel a hírlevelemre!

Megjegyzés hozzáfűzése

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .