Karácsonyi kívánság

Az e heti hétfői poszt éppen szenteste jelenik meg, így a szokásoktól abszolút eltérően egy saját történetet szeretnék veletek megosztani, melyet két éve az ügyfeles Facebook-csoportomban, a KNW Írókocsmában a szokásos karácsonyi ajándékozás alkalmával Bogár Erikának írtam.

A történet apropója, hogy szerepelnie kellett benne e három szónak: boxeralsó, távcső, virágcserép.

Olvassátok szeretettel, boldog karácsonyt!

Mindigis egy boxeralsót akartam. És talán idén karácsonyra meg is kapom. Hogy miért? Mert hiszek a csodákban.
Ma reggel is kómásan keltem, keltettem a gyerekeket – utolsó nap a suliban – és eszembe villant a boxeralsó. Miért csak a férfiak kiváltsága? Elképzelem kerek popsimon a hófehér anyagot – leginkább egy olyat szeretnék, amire piros-fehér hajlított cukorrudakat rajzoltak, mert szeretem ezt a finom nyalókát… még talán a diónál is jobban, pedig egy időben az volt a kedvenc csemegém. Mondjuk a dió kevésbé hizlal, az tény, az én asszonyfenekem meg kerekedik már szépen… No de a cukorrúd csak a boxeralsón lenne, nem a hasamban!
Erősen koncentrálok egy jó erős feketekávéra, ahogy a sikoltozó és rohangáló gyerekeket terelem egy irányba. Egyenek már egy kis zabpelyhet, aztán menjenek isten hírével, mert nekem sok a dolgom mára. Az a sok karácsonyi keksz nem terem meg magától!
Porontyaim végre kioldalognak a lakásból. Utánuk nézek: van egy távcső a bejárat mellett, ezen figyelem minden reggel, hogy épségben átjutottak-e a szembe oldalra, ahol Béci bácsi oktatja őket délelőttönként mindenre, amit majd felnőttként tudniuk kell – és legalább nincsenek láb alatt.
Már épp készülődnék a kávézáshoz, amikor eszembe jut a férjem.
– Frici! – suttogom, és körbeszaladok a szobákban. Párom éjjel sokáig kimaradt, azt mondta, egy speciális meglepetést készít elő, és nekem csak most jut eszembe, hogy reggel nem volt mellettem. Amit nem csoda, hogy nem vettem észre; a kölkök ugyanis mind hozzám bújva ébredtek. Mindig átjönnek hozzám az éjszaka,hiába szoktatom őket a külön alvásra. Talán az lehet a gond, hogy én is szeretem, ahogy puha, meleg testükkel hozzám dörgölőznek…
– Itt vagyok, drágám! – lép be az én Fricim az előszobába. Bajsza hamiskás mosolyra húzódik.
Megkönnyebbülten szaladok oda hozzá.
– Jól vagy? Miért maradtál ki ilyen sokáig?
Frici válaszra sem méltat, csak magához szorít.
– Kénytelen voltam a sarkon aludni, tudod, a leander virágcserepe mögött. Churchill itt járőrözött a lakásunk előtt.
Még mielőtt ijedtemben leállna a szívem, Frici egy apró csomagot nyújt felém.
– Tudom, hogy ez a szíved vágya.
– Hát én… én… – dadogom, miközben elveszem a csomagot és kibontom. – Nem hiszem el!
A csomagban egy hófehér boxeralsó van, piros-fehér cukornyalókákkal díszített anyagból. Gyönyörű. Ott helyben fel is veszem – csak óvatosan, először a lábaimat bújtatom bele, aztán a farkincámat. Úgy simul testemre a kis ruhadarab, mintha rám öltötték volna.
– Incike varrta-hímezte – jegyzi meg férjem. Én az ölelésébe ugrok.
– Nagyon örülök neki – mondom, pityeregve a boldogságtól. – De még egyszer ki ne tedd magad ekkora veszélynek! Ha elkap a macska, hát én mihez kezdek egyedül a tizenkét gyerekkel?
– Engem nem kap el a macska – rezegteti meg Frici hosszú bajszát. – No, kiérdemeltem a csókot?


*Köszönöm, ha megosztod a cikket!*
Share

Megjegyzés hozzáfűzése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Share