Nem vagyunk egyformák – Kovács Melinda cikke

Ma ismét egy vendégcikket közlök. Kovács Melinda írta le nekünk, mi az ő módszere, hogyan születnek a szövegei. Melinda jelenleg egy szép és igaz történeten dolgozik, amely arra a kérdésre keres választ, hogy az édesapánkkal való kapcsolatunk mennyire hat ki a párkapcsolatainkra. Melinda nyert már néhány pályázaton novelláival, és regényeket is írt, de ez a mondanivaló az, amellyel majd szeretne a széles közönség elé is kiállni.

Olvassátok sorait szeretettel, és ha kérdésetek, megjegyzésetek van, itt vagy Melinda blogján tegyétek fel!

Nem vagyunk egyformák

Szerintem nem létezik az a tuti írói módszer, amit mindenkire rá lehet húzni, ami minden írónál tökéletesen működik. Előbb-utóbb mindannyian rájövünk, hogyan működünk, és mitől vagyunk a leginkább kreatívak, mitől megy a legjobban az írás. Ha ez megvan, már csak tartanunk kell magunkat a saját szabályainkhoz. Persze kísérletezni lehet, és kell is, mert ami másnál bevált, miért is ne működhetne nálunk is?

1. Mikor szoktam írni?

Az mondják, vannak a pacsirták, akik reggel és délelőtt a legaktívabbak; és a baglyok, akik viszont éjszaka képesek a legproduktívabban dolgozni. Én nem szeretek korán kelni (talán, mert a munkámból kifolyólag muszáj), és eltart egy ideig, míg észhez térek. Ritkán írok reggel és délelőtt, mivel általában ezekben a napszakokban nem is nyílik rá lehetőségem. Azokban a ritka esetekben, mikor megadatik pár szabad óra, természetesen képes vagyok alkotni, csak el kell határoznom, hogy a délelőtt az írásé.

Kiadás előtt álló regényem nagy részét éjszaka írtam. Szeretem az éjszakai órák nyugalmát, amikor már alszik a család, és mélységes csend borul a lakásra. Az éjszakai íráshoz lényeges, hogy se fáradt, se álmos ne legyek, jót tesz, ha előzőleg alaposan kialszom magam, és egy késő délutáni kávé is az írás előnyére szokott válni.

Összefoglalva tehát: a nap bármely szakaszában szívesen alkotok, leginkább a szabadidőm határozza meg, mikor készülnek az irományaim.

2. Ihlettel vagy anélkül?

Bár sokan azon a véleményen vannak, hogy az írás inkább elhatározás, mintsem az ihlet kérdése, ezzel nem tudok teljes mértékben egyetérteni. Nekem igenis kell az ihlet! S, hogy mit is értek ihlet alatt? Nem, nem valami elvarázsolt állapotot, mikor angyalok rebegtetik a szárnyukat körülöttem, és jobbnál jobb mondatokat súgnak a fülembe. Az ihlet érkezését leginkább úgy tudnám leírni, hogy hirtelen a semmiből jön egy tuti ötlet, aminek hatására duzzadni kezd a fejemben egy gondolat. Fejben azonnal írni kezdem a történetet, közben pedig egyre erősebb, sürgetőbb vágyat érzek, hogy azonnal a laptop elé üljek. Ha ilyenkor alkalmam adódik ezt megtenni, általában órákon keresztül képes vagyok írni, és ami lényeges: minőségi anyag bújik elő az ujjaim alól.

Ha „csak” elhatározásból ülök le írni, mert akadt időm, vagy haladni szeretnék a történettel, nehezebben lendülök bele az írásba.

3. Javítani vagy sem?

A legtöbb író, a profik, szinte kivétel nélkül azt az írói módszert követik és javasolják, hogy míg nincs kész a könyv, nem kell javítani. Írni kell és haladni, s mikor megvan a kézirat első változata, akkor nekiállni a javításnak.

Nekem ez sajnos nem megy. Ha írok, konok maximalizmus vesz erőt rajtam. Muszáj legalább használható állapotra felhoznom a megírt oldalakat.

Szóval az én írói módszerem a következő: Először is visszaolvasok legalább egy oldalt az előző napi munkából, hogy felvegyem a fonalat, és belezökkenjek a saját stílusomba. Lehet, hogy ez viccesen hangzik, de tényleg így van.

Ezután írni kezdek: hagyom, hogy áramoljanak a gondolatok, nem agyalok közben, írom, ami jön. Ha megvagyok egy résszel, visszaolvasom és javítok. Igen, én javítok. Rendbe szedem a mondatokat, törlöm, ami felesleges. Hajlamos vagyok kétszer, háromszor is végigmenni egy részen, egészen addig, míg aránylag jónak nem érzem. Ha akad olyan bekezdés, vagy mondat, amivel nem bírok, akkor azt megjelölöm, és másnap visszatérek hozzá. Olyankor frissen általában két perc alatt helyredobom azt, amivel előző nap nem tudtam mit kezdeni. Miután kész van a teljes könyv, természetesen újraolvasom, és ismét javítom az egész kéziratot. Még soha nem adtam oda úgy senkinek a kéziratomat, hogy azt éreztem volna, hogy tökéletes. Ha még huszonötször végigolvasnám, huszonötször találnék benne javítanivalót.

4. Zavartalanul, vagy bárhol, bármikor?

Ha nagyon belelendülök, akkor elvileg bárhol, bármikor. Ahogy mondani szokás, akár bombát is robbanthatnának mellettem, annyira képes vagyok kikapcsolni, és elmerülni a szavak világában. Ha nehezen megy az írás, akkor a csendet és az elvonulást preferálom. Ha meg sehogy sem bírok a fehér papírral, olyankor nem erőltetem. Azon már túl vagyok, hogy kétségbe essek, és azon aggódjak, hogy elfelejtettem írni. A sok-sok év alatt megtanultam, hogy ilyenkor többet ér hagyni az egészet, és nekiállni másnap. Mert egyszerűen van, amikor nem megy. És az ilyen alkalmakra számomra nem létezik megoldás.

Kovács Melinda

*Köszönöm, ha megosztod a cikket!*
Share

Megjegyzés hozzáfűzése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Share