Krisz Nadasi writes – Az írás a szenvedélyem. És az, hogy Te is legyél író!

Krimiírók, figyelem!

Azaz szabadulószobában voltam! Talán neked nagyon nem újdonság… de az is lehet, hogy soha nem hallottál róla, így inkább beszámolok róla! Az történt ugyanis, hogy az egyik ajándék a karácsonyfa alatt egy szabadulószoba volt. És talán te jobban ismersz, mint én magamat, mert ebből is az írásra vonatkozó tanulságokat vontam le – mégpedig nem is akármilyet.

Aki rejtélyes történetet ír, annak egyszerűen muszáj utánanéznie a szabadulószobáknak.

És még jobb, ha be is tud fektetni, hogy kipróbáljon egy ilyet! Hogy miért?

Az az attrakció, amelyen én részt vettem, afféle volt, ahol bezártak egy szobába, és itt kulcsokat, zárakat és rejtvényeket kellett keresni, melyek valahogy kinyitottak valamit. És rengeteget tanultam az ok-okozat, nyomok elrejtése témában.

A dolog úgy nézett ki, hogy az ajtón, amit ki kellett nyitni, volt egy számzáras lakat – tehát négy számra volt szükség. Ehhez képest először egy kulcs került elém. (Egy fizikai kulcs, amivel lakatot lehet nyitni.) A kulcshoz aztán tartozott egy lakat, amit megtalálva és kinyitva meg lehetett oldani egy labirintusjátékot, és az ennek végén kapott golyó szükséges volt a továbbjutáshoz – és így tovább.

Amikor vége lett az egy órának (a kiszabadulás sikerült), rengeteg gondolat gomolygott a fejemben, és sok következtetést levontam a rejtélyek írásával kapcsolatban.

Nem is biztos, hogy ezek most mind eszembe jutnak, de lássuk:

  1. A nyom, amit elhelyezek a szövegben, nem kell, hogy közvetlenül összefüggjön a megoldással. Lehetnek olyan nyomok, melyeket összeadva még csak egy részmegoldáshoz jutunk el, és ezt az új információt kell az olvasónak használnia ahhoz, hogy kitalálja a végső megoldást.
  2. Ha lehet, ne legyen két egyforma nyom, de ha mégis, akkor épp ezzel vezesse meg az olvasót. (Például van egy kulcsom meg egy lakatom is, de nem illenek össze.)
  3. Legyen egy olyan nyom, ami csak a végén lesz használható, de ott van a kezdetektől fogva az olvasó orra előtt.
  4. Legyen szükség speciális felszerelésre, amit a keresés, a kaland során a szereplő tulajdonképpen véletlenül talál meg.
  5. A kabátok zsebében soha nincsen semmi. (Azaz legyen sok olyan helyzet, amiből kerekedhetne akár nyom, de mégsem lesz belőle az.)
  6. Legyenek véletlenek – azaz a szereplő csak úgy odaáll valahová, és felviláglik előtte a következő lépés, az ölébe hull egy részmegoldás.
  7. A nyomok különböző közvetítőkön keresztül érkezzenek. Legyen olyan, amit papírra írnak, egy másik a homok alatt rejtőzzön, a harmadik egy ládában.
  8. Bizony csalni is lehet, főleg, ha a szereplőket szorítja az idő. Ilyenkor hagyhatjuk, hogy átugorjanak egy nyomot, és majd csak a regény végén derüljön ki, pontosan mi is volt ennek a jelentősége.
  9. A láda unalmas, mégis izgalmas.
  10. Ha valami varázslatnak tűnik, az lehet, hogy csak mágnesesség. (Azaz a képtelen megoldásoknak is mindig van racionális magyarázata.)
  11. Mindig lépj ki a keretből – lehet, hogy nem egy szobába vagy bezárva, hanem innen nyílik még egy ajtó!
  12. Ha valami összeáll, az kattan! (Azaz legyenek részmegoldások, az olvasó örülhessen, hogy rájött egy kisebb részletre.)
  13. Az a jó, ha különböző típusú, vérmérsékletű emberek vesznek részt a nyomozásban. A buta vagy a kicsi is kaphat fontos szerepet – és fontos, hogy mindenki dolgozzon, csapatmunka kelljen a megoldáshoz!

+1: Biztos, ami biztos, ha megcselekedted, utána moss kezet!

Ha fizikai rejtélyt írsz, ahol a hőseid valóban kulcsok és ládák és papírfecnik után kutatnak, most azonnal írd fel a bakancslistádra: szabadulószoba!

Ha még nem iratkoztál fel a hírlevelemre, kattints ide, hogy megkaphasd a legfrissebb híreket, értesülj az új blogcikkekről!

Megjegyzés hozzáfűzése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .