Krisz Nadasi writes – Az írás a szenvedélyem. És az, hogy Te is legyél író!

A leírás és a túlírás a regényírásban és a szakmai könyv írásában – a kevesebb több?

Hallottad már azt a kifejezést, hogy a szöveg túlírt? Ez a szó azt jelenti, hogy túl sok fölösleges részlettel pakoltad tele a leírást, túlzásba estél. A túlírás inkább a regényekre jellemző – és van ellentéte is, az alulírás is, amit inkább szakmai szövegekben látunk.
De először nézzük meg, mi is ez a túlírás!


Leírás a regényekben, azaz hogy néz ki a túlírt szöveg?

Túlírás az, amikor sorokon, bekezdéseken, akár oldalakon keresztül is csak jönnek, jönnek a mondatok, de nem történik semmi érdekes. A szerző jellemzően egy olyan mozdulatsort mutat be gondos aprólékossággal, amit érdemes lenne egy az egyben kihúzni a regényből, de lehet, hogy egy szereplő kinézetét vagy jellemét mutatja be, esetleg a gondolatait közvetíti.

A saját szövegünkben eleinte nehéz megmondani, mi számít túlírásnak. Mert a gondolatok vagy a karakterleírás igenis lehet érdekes és értékes, nem arról van szó, hogy ezt egy az egyben törölni kell. Közelítsd meg onnan a kérdést, hozzáad-e az adott jelenet (vagy mondat!) a teljes történethez, elárul-e valamit a hősről, a cselekményről vagy egy titokról úgy, ahogy ezt semmi más nem mutathatná jobban.

Azon is gondolkodj el, érdekes, különleges-e a jelenet?

Ugyanis a boltban a sorban állásnál, az étteremben az ételrendelés, az irodában a teafőzés mind-mind olyan jelenet, amit az olvasó már számtalanszor átélt (de legalábbis olvasott, hallott róla), két szó elég ezeknek a leírására. Ezeket a mindennapos jeleneteket nagyon nehéz egyedien megírni, így csak akkor javaslom őket a történetedbe részletezetten kibontani, ha van bennük valami különleges!

Ha sokat olvasol, esetleg egy könyvet másodszorra is elolvasol, akkor mások történetében érezheted, egy szöveg mikor és mitől unalmas. És onnantól fogva, hogy másokén észreveszed, majd a saját szövegedben is meg fogod látni a túlírtságot!


A túlírás jellemzően regényírás során probléma

Leírás a szakkönyvekben – azaz hogy néz ki az alulírt szöveg?

Szakmai szövegekben rendre találkozom azzal a jelenséggel, hogy a szerző nem mondja el pontosan, miről van szó. Ennek két oka szokott lenni:

1 ) nem tudja, hogy magyarázatot igényel

Pedig milyen sokszor előfordul, hogy az olvasó nem ismeri az adott kifejezést, munkamenetet, eszközt stb., de a szerző azt hiszi, ez alap, ezért csak megemlíti, és úgy véli, ezzel az említéssel már mindent el is árult. Példa erre, hogy mondjuk az a tény, hogy valaki a szocializmusban nőtt föl, egyértelműen azt is jelenti, hogy tanult oroszul – de csak annak egyértelmű, aki elég idős hozzá, hogy e két jellemzőt összekapcsolja, vagy valami más ok miatt tud róla.

A szakmai szövegekre jellemzőbb az alulírtság

2 ) nem szeretne mélyebben belemenni a témába

A szakmai könyvek szerzői gyakran félnek, hogy elárulják a legfontosabb módszertanukat, kiadja a szakmai titkaikat, és ezzel nem marad a kezükben semmi több. Ez a hozzáállás hibás. Számtalanszor tapasztaltam, hogy hiába írtam le valami olyat, ami annyira fontos, hogy bele is reszketett a kezem, hogy ezt most kiadom (mondjuk egy ilyen blogposztban vagy az egyik szakkönyvemben), az olvasók nem vették észre, hogy ez tényleg lényegi dolog. Olyan tippeket mondok el az ügyfeleimnek konzultáción, amit megírtam már könyvben is, cikkben is, mégis boldogan jegyzik meg: ez milyen fontos tipp, már csak ezért érdemes volt eljönnöm hozzád! Tehát emiatt a félelmed miatt nem érdemes kihagyni dolgokat.

A másik fontos ok pedig: az íráson érződik. Ahol köntörfalazol, homályosan fogalmazol, ott érthetetlenné, követhetetlenné válik a szöveg, a mondattan is összegabalyodik. Márpedig ha ilyen a szöveg, az olvasó nem fogja megérteni, ergo nem fog neki tetszeni a könyved – nem jelentkezik nálad oktatáson, konzultáción, nem vesz tőled másik könyvet. Ha mindent, egyszerűen mindent leírsz, amit csak tudsz, az olvasó felvillanyozódik, milyen szuper ez a könyv, és szalad majd hozzád, hadd tanuljon tőled. Te pedig ne mondd azt, hogy nincs több – meg fogod látni, hogy van, például azért, mert a könyv írása óta is foglalkoztál ezzel a szakmai területtel, és azóta is tanultál, okosodtál.

ÍRJ KÖNYVET ARRÓL, AMIHEZ ÉRTESZ! – A szakmai, üzleti, ismeretterjesztő könyv írásáról és kiadásáról szóló kiadványom már rendelhető! Kattints ide!

Honnan tudom, hogy a szöveg túlírt? Honnan tudom, hogy a szöveg alulírt?

Meg fogsz lepődni, milyen egyszerű a válasz: ha felmerül benned a gyanú, hogy egy adott rész túlírt vagy alulírt – akkor az valószínűleg az. Szóval írd át!

Ha konkrét szöveggel kapcsolatban vannak kétségeid, nyugodtan másold be kommentbe és visszajelzést adok rá!

Ha pedig személyes visszajelzést szeretnél a kéziratoddal, stílusoddal kapcsolatban, kérj konzultációt vagy véleményezést!

Ha még nem iratkoztál fel a hírlevelemre, kattints ide, hogy megkaphasd a legfrissebb híreket, értesülj az új blogcikkekről!

Megjegyzés hozzáfűzése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

4 hozzászólás “A leírás és a túlírás a regényírásban és a szakmai könyv írásában – a kevesebb több?”