Vadaspark-látogatásból lovagi kalandok – mesekönyvet szerkesztettem

Löffler Zsuzsanna: Az elvarázsolt testvérek és az utolsó boszorkány

Egy szép nyári napon három testvér – két fiú és egy kislány – a szegedi vadaspark egyik padján üldögél, amikor egyszer csak megjelenik mellettük egy ősz hajú férfi. Kisvártatva kiderül, hogy ő nem más, mint Bonifác, a varázsló, aki pálcájának egyetlen érintésével átjuttatja a testvéreket a mesék világába, egészen pontosan Sárkányperemre, Tűzkő várába.
Máris kezdődhetnek a csodás lovagi kalandok! Igen ám, de nem mindenki örül a gyerekek érkezésének…

Felkeltette az érdeklődésed? Itt tudod megrendelni Az elvarázsolt testvérek és az utolsó boszorkányt.

A közös munka

Löffler Zsuzsanna meséje eredeti, kreatív ötleteket vonultatott fel, a fogalmazása is pontosan a célzott korosztálynak szólt. Azt javasoltam neki, figyeljen rá, hogy a szereplők ok nélkül ne változzanak, például az undok fa maradjon kiállhatatlan. Azt is fontosnak tartottam, hogy a kisgyerekek ne töltsenek el heteket abban a sárkányos világban, ahová elvarázsolódtak, hisz még kicsik, ez rémisztő lehet a kis olvasók számára.

A megfogalmazásban a gondolatok közvetítésének megvizsgálására hívtam fel Zsuzsanna figyelmét, valamint konkrétumok leírására, pontosabb és részletesebb leírásra.

Zsuzsanna a lektori vélemény alapján átírta a kéziratot, megbeszéltük, mely kiadóknál lehet jó helyen a története – és a Manó Könyvektől hamarosan visszajelzést is kapott, hogy érdekli őket a kézirat, a mesekönyv egy éven belül megjelent.

A szerző így élte meg a közös munkát

„Krisz blogjára akkor találtam rá, amikor megírtam első meseregényemet. Kezdő íróként nem tudtam, hogyan lépjek tovább, kiadóknak nem volt bátorságom elküldeni a kéziratot.
Tanácstalan voltam, szerettem volna egy hozzáértő szakember véleményét hallani, érdemes-e egyáltalán írással foglalkoznom. Felvettem vele a kapcsolatot, kértem, lektorálja a mesémet, és ez életem egyik legjobb döntésének bizonyult. Krisz egy minden részletre kiterjedő véleményt küldött: rávilágított a hibáimra, tanácsokat adott, hogyan javíthatnám ki azokat, de kiemelte azt is, ami jól működött a könyvben, és válaszolt az összes általam feltett kérdésre. Profi munkája mellett kedves, baráti hangvételű levelei is sokat jelentettek számomra. Krisz bátorítása nélkül a kézirat talán még mindig a fiókban lapulna… Nagyon élveztem a közös munkát, sokkal többet kaptam tőle, mint egy lektori vélemény!”

Ha téged is érdekel a lektori véleményezés, szerkesztés, itt olvashatsz róla többet! 

Olvass bele!

„– Tudtam, hogy varázsló vagy! – nevetett fel Édua, aki nagyon megörült a dolognak.
Hozzá foghatót senki sem látott még barátai közül. Láttak már bűvészt a farsangon, de varázslót még soha. – És mi a neved? – kérdezte.
– Szólítsatok Bonifácnak!
Szóval Bonifác! Ez bizony nem éppen mindennapi név. A gyerekek elismerően hümmögtek. Összedugták a fejüket, és tanácskozni kezdtek. Nem tudták eldönteni, hihetnek-e Bonifácnak, és hogy léteznek-e egyáltalán varázslók. És ha Bonifác tényleg az, mit csinál itt a vadasparkban?
– Biztos a varázs-lókat nézi meg – kuncogott Mátyás. A többiek lehurrogták, de azért ők is elnevették magukat. A jókedv pedig ragadós, így Bonifác is nevetni kezdett. Olyan jókedvűen kacagtak, hogy mindenki megbámulta őket. A testvérek egyszerre úgy érezték, hogy megbízhatnak új ismerősükben, így hát bemutatkoztak neki.
– Ő itt a húgom, Édua. Ő meg a bátyám, Dénes – hadarta a középső testvér egy szuszra, és a többiekre mutatott. – Engem pedig Mátyásnak hívnak.
– Ha tényleg igazi varázsló vagy, akkor varázsolj nekünk valamit! – szólalt meg most Dénes, aki még mindig kételkedett egy kicsit. – Bizonyítsd be!
– Ez nem ilyen egyszerű, gyerekek! Nem szoktam csak úgy varázsolgatni, mert a varázserőt nem szabad csip-csup dolgokra pazarolni – mondta Bonifác.
– Akkor nem varázsolhatsz magadnak egy tükörtojást, ha nagyon éhes vagy? – tudakolta Mátyás.
– Nem. De ha egy kóbor, éhes állatot látok, annak varázsolhatok ennivalót. Vagy, ha például nincs kedvem buszozni, magamat nem varázsolhatom haza, de segíthetek varázslattal hazajutni egy eltévedt gyereknek.
– Ezek szerint varázslattal csak másokon szabad segítened – állapította meg Dénes.
– Nagyjából. Vannak persze kivételes esetek, például, ha veszélyben vagyok… de ezekről most ne beszéljünk.
– Tehát nekünk sem fogsz varázsolni… – kenődött el Mátyás.

– Veletek kivételt kell tennem, hiszen tudtok a pálcáról. Tulajdonképpen ez vészhelyzet – tanakodott hangosan Bonifác –, hiszen ha nem bizonyítom be, hogy igazi varázsló vagyok, akkor mindenkinek azt mondjátok majd, hogy be akartalak csapni titeket.
Hogy csak azt hazudtam, hogy az vagyok. Ebből egy csomó galiba kerekedhetne. Az is lehet, hogy a végén kiderülne, hogy tényleg varázsló vagyok, abból meg semmi jó sem sülne ki.
Viszont kérek valamit tőletek cserébe!
– Szerintem egy igazi varázsló nem kér a varázslásért semmit – komorodott el újra Dénes, aki majdnem megbarátkozott a gondolattal, hogy valódi varázslatban lesz része.
– Azt hiszed, hogy valamiféle fizetségre gondolok? Szép kis ötlet, mondhatom! Hogy feltételezhetsz ilyet rólam? – vonta össze a szemöldökét Bonifác. – Komolyan mondom, mindjárt tengerimalaccá változtatlak!
A gyerekek egy pillanatra megijedtek, hogy Dénest el fogják varázsolni, aztán észrevették, hogy Bonifác már mosolyog. Ezek szerint nem gondolja komolyan. És még az sem volt biztos, hogy egyáltalán képes ilyesmire. Mátyás azért majdnem megszólalt, hogy Bonifác egy kis időre mégis átváltoztathatná Dénest, mert ő mindig szeretett volna egy tengerimalacot, és persze az is vicces lenne, ahogy egy tengerimalac iskolába megy, hátán egy apró hátizsákkal. Végül meggondolta magát, mert ha most tényleg igazi varázslás következik,
akkor jobb, ha Dénes inkább egy igazi, tizenkét éves testvér, nem pedig egy tizenkét éves tengerimalac.
– Egy valódi varázsló sosem kér fizetséget a varázslásért – folytatta Bonifác. – De van néhány feltétele a dolognak – mondta, és közelebb hajolt a gyerekekhez. – Először is, meg kell ígérnetek, hogy soha, senkinek sem mondjátok el, hogy én varázsló vagyok!
A kicsik szaporán bólogattak, Dénes is bólintott lassan egyet-kettőt.
– A másik dolog talán még ennél is fontosabb! – emelte fel ujját figyelmeztetően Bonifác. – Ahogy elkezdek varázsolni, a varázslat idejére átkerültök a mesék világába.
– De miért? – kotyogott közbe Mátyás.
– Mert a varázslat nem része ennek a világnak, amiben most vagyunk – válaszolta Bonifác.
– De miért? – kíváncsiskodott tovább a kisebbik fiú.

– Mert az emberek képtelenek lennének megfelelően használni! – sóhajtott nagyot a varázsló. – Főleg a felnőttek. Csak magukra gondolnának. Pénzt varázsolnának, meg egy csomó haszontalan dolgot. És persze hatalmat akarnának mások felett. Óriási káosz lenne a vége!
A gyerekek szomorúan ingatták a fejüket. A felnőttekkel mindig csak a baj van!
– Tehát, ahogy mondtam, a varázslat idejére átkerültök a mesék világába – kezdte újra a varázsló –, ezért nagyon fontos, hogy hinnetek kell a mesékben! Ha nem hisztek bennük, a varázslat sem fog sikerülni.
– Ha így akarsz lerázni minket, akkor nincs szerencséd! – vágta rá Mátyás. – Simán elhiszem, hogy vannak manók és sárkányok, varázspálcák meg minden ilyesmi!
– Én is, én is! – kiabálta boldogan Édua. – Én mindig tudtam, hogy vannak királylányok!
Dénes eleinte hallgatott, mert ismét elbizonytalanodott. Hiszen hogy hihetne egy felsős a mesékben? És Bonifác, még hogy varázsló! Hogy hihetnek neki ilyen gyorsan a testvérei? Egyáltalán nem volt biztos magában, de a kicsik olyan boldognak tűntek, és persze szíve mélyén Dénes is szeretett volna bízni Bonifácban.
– Menni fog – jelentette ki végül ő is.
– Rendben, akkor már csak egy dolog van hátra. El kell döntenetek, hogy pontosan mit varázsoljak nektek!
– Egy igazi mesét! – vágta rá azonnal Édua, mert nagyon izgatott volt amiatt, hogy a mesék világába kerülhet.
– Igazi dinókat! – kiabálta Mátyás.
– Azok felfalnának minket – intette le Dénes, aki úgy döntött, hogy beszáll a mókába.
– Legyen inkább sárkány! Egy barátságos sárkány, persze. Semmi kedvem megküzdeni egy tűzokádóval…
– Legyen egy sárkányos mese! Olyan igazi, amiben mi is benne vagyunk! – szólt bele újra Édua.

– Igen, ez jó lesz! – mondta elgondolkodva Dénes. – Egy saját mese, amiben barátságos sárkányok vannak.”

Szívesen olvasnád tovább? Rendeld meg most!

Ha még nem iratkoztál fel a hírlevelemre, kattints ide, hogy megkaphasd a legfrissebb híreket, értesülj az új blogcikkekről!