Krisz Nadasi writes – Az írás a szenvedélyem. És az, hogy Te is legyél író!

M. Kovács Melinda lélektani regényét szerkesztettem

M. Kovács Melinda: A vétkeinken túl

M. Kovács Melindáról már olvashattál a blogon, hiszen A kételyen túl című lélektani regényét is én lektoráltam és szerkesztettem. Ennek folytatása A vétkeinken túl, amely hasonlóan izgalmas kérdéseket mérlegel. Meg lehet-e bocsátani a hűtlenséget? Újra lehet-e építeni egy romokban heverő házasságot?

A történet akkor is érdekes lesz számodra, ha nem olvastad az előzményét. Felkeltette az érdeklődésed? A regényeket ezen a linken tudod megrendelni.

M. Kovács Melinda: A vétkeinken túl c. regénye a házasságok újraépítésének kérdéseit boncolgatja

A közös munka

Nagyon örültem, amikor Melinda keresett, hogy megírta a folytatást a regényéhez. Tudtam, hogy az előző kötetben feltűnt barátnő nagyobb szerepet kap ebben a kötetben, és valóban így is lett: nem csupán Kinga lelki fejlődését követhetjük nyomon, hanem Juli is nézőpontot kapott. Ennek kapcsán sok ötletem volt, hiszen fontos, hogy egy több nézőpontból írt szöveg különbözzön, hogy a két hang másképp szóljon. Olyan apróságokat vetettünk be, mint például hogy az egyik szereplő anyunak szólítsa az édesanyját, a másik pedig mamának. Ezek a kis különbségek összeadódnak, és reméljük, hogy az olvasók még jobban beleélhetik magukat a történetbe általuk!

Ez a kötet, csakúgy, mint az előző, a Garbo kiadó gondozásában jelent meg.

M. Kovács Melinda

A szerző így élte meg a közös munkát

„Évekkel ezelőtt akadtam Kriszre, amikor az első könyvem számára kerestem szerkesztőt. Mivel a közös munka már akkor is gördülékenyen folyt, Krisz könnyedén hangolódott rá, és profi módon bánt a szöveggel, számomra nem volt kérdés, hogy a következő regényem szerkesztője is ő kell, hogy legyen. Gyors, korrekt és kíméletlen, de mindez a készülő könyv előnyére vált. Ahogy az első alkalommal, most is remekül ráérzett a kézirat gyengeségeire. Ha lektort vagy szerkesztőt keresel, szívből ajánlom.”

Ha téged is érdekel a lektori véleményezés, szerkesztés, itt olvashatsz róla többet! 

M. Kovács Melinda: A vétkeinken túl

Olvass bele!

Mindig az idő dönt. Az egymás nélküli létezés vagy eltávolít minket, vagy elviselhetetlen vágyat ébreszt bennünk a másik iránt. És van ez a kegyetlen, köztes állapot, amikor a másik jelenléte ugyan kellemes, az egyedüllét viszont napokra, hetekre is elviselhető, a másik hiánya semmiféle fájdalommal nem jár, viszont állandó jelenléte nagyon rövid idő alatt terhessé válhat.

Ha visszaengedem Tamást az életünkbe, az asztalunkhoz, az ágyamba, heteken belül visszaeshetek ebbe az állapotba. Ha arra gondolok, milyen megkönnyebbülést éreztem, mekkora boldogsággal töltött el a hirtelen jött szabadság, elbizonytalanodom. Mintha kivágódott volna egy ablak, és arcul csapott volna a friss levegő. Az életadó oxigén eufórikus bódulattal árasztott el. Érdemes ezt feladnom valakiért, akit talán már sosem fogok úgy szeretni, ahogy kellene?
Elköltözött és sokáig remekül éreztem magam nélküle, csak hetekkel később éledezett bennem a hiányérzet. Jólesett a tudat, hogy kapcsolatban maradtunk, képesek vagyunk intelligens, felnőtt emberek módjára megbeszélni a dolgokat, s ha meggondolnám magam, bármikor kinyúlhatok érte, és visszaránthatom a közös fészek melegébe. Megnyugtatott, hogy minden csak rajtam múlik, ő pedig türelemmel és alázatosan vár rám.

Ennek készülünk most véget vetni. Tisztában vagyok vele, hogy ha elutasítom, végleg magamra hagy: nem lesz bábu többé, akit hangulatomtól függően, kedvemre büntethetek és ráncigálhatok, közelebb engedhetek vagy eltaszíthatok. Egyedül maradok és Tamás hamarosan másvalakihez tartozik majd. Képes vagyok elviselni, hogy az érintés, amit egyszer már elajándékozott, végleg egy másik nő birtokába jusson?

Tudom, hogy abban reménykedik, hogy hazahívom. De tanultunk-e a hibákból, képesek vagyunk-e a változásra, tudjuk-e másként, más motivációkkal, más energiákat mozgatva szeretni egymást? Vagy csak idő kérdése, és az unalom, a megszokás, a közöny ismét közénk fúrja magát és rombolni kezd? Ahhoz, hogy mindez kiderüljön, adnom kell magunknak egy második esélyt. Neki kell futnunk újra, és meg kell próbálnunk elrendezni az életünket.
Emlékszem, amikor először vallott szerelmet. A hajamba fúrta az arcát, tompa, rekedt hangon suttogta a fülembe az érzéseit. Mintha a vakszerencsére bízná, hogy meghallom-e egyáltalán. A kezembe fogtam az arcát, a szemébe néztem és egy cseppnyi kétségem sem maradt. De most hiába keresem azt a lobogó tüzet a tekintetében. Néha felizzik a parázs, de rég ellobbant az utolsó láng. Vajon mire elég a kétségbeesett egymásba kapaszkodás? Elbír-e még legalább harminc együtt töltött évet?

Kíváncsi lettél a folytatásra? Itt tudod megrendelni a könyvet!

Hogy egy cikkemről se maradj le, iratkozz fel a hírlevelemre!

Megjegyzés hozzáfűzése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .