Miért kezdted rosszul a könyvedet? – azaz információadagolás helyesen


Miről szól a könyved első három oldala?

Sanszos, hogy alapvetően problémás – amiatt mondom ezt, hogy a legtöbb kézirat, amit látok, rosszul kezdődik.

A teszt egyszerű: töröld ki az első három oldalt.

Mi történt? Hol kezdődik most a sztorid?

Nem is rossz, ugye?

Nézzük meg, miért!

Jellemző, hogy az író az első, esetleg első két-három oldalt is a szerepő(k), illetve a világ bemutatásának szentelte. Igen, te is. Mert napokig, vagy talán hónapokig dolgoztál, hogy megtaláld a legjobb kezdést (belépési pontnak hívjuk azt a pontot, pillanatot, ahol elkezdődik egy történet), valószínűleg túlírtad, telepakoltad olyan részletekkel, amelyekről azt gondolod, na ez segít az olvasónak elhelyezni a hőseimet. Jól megmondtam neki, kiről fog szólni a sztori, milyen a világ, milyen évszak van, rendben.

És észre sem veszed, hogy a sok információtól unalmas lett a kezdésed.

A legegyszerűbb eset, amikor tényleg infóöntéssel kezdtél, például:

“A nevem Nóra. Budapesten születtem és nőttem fel, amiről mára megtanultam, hogy tényleg a világom közepe: Moszkvába és Dublinba is két óra alatt visz el a repülő. Ami meglehetősen jól jön, mert utazós melóm van.

Amúgy husszonyolc vagyok, és boldog. Mármint elég boldog. Annyira nem érdekel ez az egész, inkább úgy vagyok vele, hogy szeretem jól érezni magam, anélkül hogy nagyon megbántanék másokat. Igen, jól olvastad, azt írtam: nagyon. Nem vagyok egy kifejezett angyal.”

Ha a szereplőd ilyen direkt módon bemutatkozik, akár E/1. személyben (én ilyen-olyan vagyok), akár E/3.-ban (ő ilyen-olyan), akkor egyértelműen magyarázol, ahelyett hogy mesélnél. Bár egy ilyen felvezető vagánynak tűnik, valójában csupa olyasmit árul el a hősről, amit az olvasó maga szeretne kikövetkeztetni. Mert az olvasók ilyenek: nem azt akarják, hogy a szájukba rágják, mit kell gondolniuk, hanem maguk akarnak ítéletet hozni, milyennek találják a hősöket, kivel szimpatizálnak, kiben ismernek magukra vagy egy közeli barátjukra.

 

Ha belegondolsz, a filmek pontosan ilyenek.

Úgy kezdődnek, hogy valaki valamit csinál, nem pedig úgy, hogy a főhős beáll a kamera elé és magáról mesél – ez pedig azért fontos, mert a mai olvasók nagyon sok filmet néznek, sokkal többet, mint mondjuk ötven éve (és sajnos többet, mint ahány könyvet olvasnak), és hozzá vannak szokva, hogy a történeteket megemésszék, feldolgozzák, kombináljanak, ki a jó srác és kinek van vaj a fején. Tehát az olvasók többségének nem fog tetszeni, ha te, az író mondod meg a könyved elején, hogy a hősöd kedves vagy morcos, gonosz vagy humoros. Inkább látni akarja, például abból, hogy a hősöd hogyan viselkedik – egy kóbor kutyával, egy bajba jutott szép hölggyel, egy vagány motorossal, egy bunkó pénztárossal. Ő nagyon jól le tudja vonni a következtetéseit abból, ahogyan a hősöd megmozdul, ahogy a többi szereplő által mondottakra válaszol, ahogy egy másik karaktert megszólít – tehát úgy, ahogy a való életben is ítéletet hozna egy valós személyről.

Nehezebb eldönteni, mennyire fojtod meg az olvasót az infókkal, ha akcióval és párbeszéddel kezdtél.

Ha bonyolult a világod, vagy olyan a történeted, hogy a végére kiderül valami fontos (például krimi vagy rejtély), akkor valószínűleg túlzásba vitted a dolgot. Indulj ki abból, hogy az olvasó saját maga akar levonni következtetéseket a világra/cselekményre nézvést is, és szedj ki minden sort, szóképet, kifejezést, ami magyarázó jellegű, vagy csak szimplán bonyolult. Ilyesmire gondolok:

„A nyomozó világosságot látott az egyik ablakban. Megszámolta: a négyemeletes intézet második emeletén volt ez a világos ablak, a franciaerkélytől a második a kapu irányába.”

A fenti részletben az a fontos, hogy csak egy ablak volt világos. Nyilván később fontos lesz, ez kinek a szobája, de a pontos számokat sokkal jobban el tudod mondani majd akkor, ha a nyomozó végre bejut az épületbe, például:

„A nyomozó felsurrant a második emeletre, mert itt látta a fényt előző éjjel. Magában mormogva számolta az ajtókat, majd amikor a vele szemben srégen balra lévőhöz ért, bólintott. Ez volt az a szoba.”

Emiatt a kezdő jelenetből nyugodtan kitörölheted a szoba pontos helyzetére utaló hosszú, bonyolult mondatot, és egy egyszerűbb, feszesebb, izgalmasabb szöveget kapsz.

Legyen az a vezérelved, hogy mondd el a dolgokat minél egyszerűbben, és ne törődj vele, hogy az olvasó esetleg nem érti.

Az olvasó remekül elviseli, ha bizonyos dolgokat nem ért, mert épp ez fogja előrébb vinni az olvasásban: ki akarja deríteni, mi is ez, amit nem ért, és pontosan ezért olvas tovább.

Ha tehát készen vagy a leegyszerűsített első jelenettel, tedd félre. Minimum két hétig ne foglalkozz vele, de egy-két hónap még jobb (vagy fejezd be a regényt). Utána foglalkozz egy kicsit csak az első jelenettel (ha ez nagyon rövid, akkor az első 3 oldallal). Nyomtasd ki, és egy színes filccel jelöld meg azokat a pontokat, ahol szíved szerint hozzátennél valami magyarázatot. Próbáld meg eldönteni, hogy ez valami olyasmi, amit

  1. muszáj itt megmagyarázni, vagy
  2. ráér, ha csak pár oldallal később derül ki, miről van szó.

Ha az első esettel állunk szemben, akkor oldd meg a magyarázatot minél kevesebb szóban.

Ha a második a helyzet, akkor pedig keresd meg a kéziratban a legelső pontot, amikor be tudod szúrni ezt a magyarázatot (akár egy mondat is lehet ez, vagy egy pársoros dialógus, de az is lehet, hogy célszerű egy új jelenetet írnod).

Az első esetre példa:

„Kéken világított a Hans.”

Na, itt az olvasónak lövése sincs, hogy mi világít, ide tegyél egy plusz kifejezést:

 „Kéken világított a bolygó holdja, a Hans.”

Légy nagyon elővigyázatos a kezdeti infóátadással! Több kéziratot is láttam, ahol 10-20 oldalon keresztül tartja kötelességének az író, hogy minden újonnan felbukkanó szereplő kinézetét és múltját, na meg persze a céljait és motivációját azonnal elmondja, rászánva 1-2 oldalt is. Ha fantasyről beszélünk, akkor pedig ugyanez áll a helyszínekre (szobákra, közterekre) és a világot működtető alapelvekre, mágiára is. Ne ringasd magad abba a hiú ábrándba, hogy ha a könyved nem úgy kezdődik, hogy a hősöd elgondolkodva áll az ablaknál vagy ül a fotelben, hanem gyilkost üldöz vagy kést ránt, akkor biztonságban vagy: nem untatod az olvasót. Mert dehogynem, ez még nem elég.

Nem csak akció kell, hanem az is, hogy ne borítsd ki az oldalakra a háttérinformációt!

A témáról még nagyon sokat tudnék írni – ha tehát kérdésed van, írd meg hozzászólásban. Egy-egy bekezdést is beszúrhatsz, segítek dönteni, eltúloztad-e az infóátadást!

*Köszönöm, ha megosztod a cikket!*
Share

Megjegyzés hozzáfűzése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.