Milyen egy igazi fantasy?

Te is fantasztikus történeteket írsz? Abban az értelemben, hogy van valami mágikus,
természetfeletti a sztoridban?

A fantasy mint műfaj, azaz zsáner tulajdonképpen azt jelenti, hogy van a sztoriban valami hihetetlen, valami olyan, amit a szerző fantáziája megszült ugyan, de nem tudjuk elképzelni, hogy ez a valóságban is így van. Jellemző rá, hogy vagy elképzelt világban játszódik, vagy a létező világra húz rá egy alternatív valóságot.
Irodalomtudósok a fantasy zsáner megszületését vagy az 1001 éjszaka meséitől szokták számítani, vagy George MacDonald műveitől, vagy A gyűrűk urától. Ez utóbbi talán a legelterjedtebb nézet, sokan vallják azt, hogy e mű volt műfajteremtő, és a korábban írottakat csak utólag soroljuk be e zsánerbe.

Ezért is van az, hogy sokan Tolkien klasszikusához mérik magukat, például azt tekintik „igazi” fantasynek, amelyben egy teljes világot talál ki a szerző, amely jellemzően tolkieni népségekkel van belakva (törpék, tündérek), vagy például fontosnak tartják a hosszú tájleírásokat akkor is, ha ezek nem adnak hozzá a sztorihoz, akár unalmassá is teszik, mondván, Tolkien így cselekedett, ergo így kell.
Éppen ezért szeretnék a figyelmedbe ajánlani egy másik könyvet, ha fantasyt szeretnél írni – mégpedig egy korábban, 1814-ben keletkezett művet.

Olvasd el Az arany virágcserepet Hoffmanntól!

Ez egy olyan rövid regény, amelyet talán iskolában is vettél kötelezőként, és mivel a magyartanárod nem mondta, hogy ez fantasy, úgy viszonyultál hozzá, mint a többi kötelező olvasmányhoz: kisebb-nagyobb elfogódottsággal, esetleg undorral.
Pedig ez a könyv zseniális.

A főszereplője egy diák, aki szerelmes lesz egy kígyóba. Ugye, hogy ez nem mindennapi regényötlet? Ernst Hoffmann nem is mindennapi kisregényt kanyarított belőle. Egyrészt Drezdában járunk, egy nagyon is kézzel fogható városban – még az utcanevek, illetve bizonyos utcák, épületek leírása is stimmel – másrészt az elképzelt világban, ami része az igazinak. A levéltáros, akinél a diák dolgozik, valójában szalamandra, leányai kígyócskák, illetve van egy ősellensége is, egy varjútoll és egy marharépa nászából született boszorkány. Irodalomból ezt úgy tanulhattad, hogy a fantasy rész egy „álomvilág”, vagy esetleg a tanárod „metaforikus síkon” játszódó cselekménynek nevezte, amikor a fantasztikus cselekedetek megestek. Akárhogy is, érdemes tanulmányozni ezt a történetet. Ez az a fajta fantasy, ahol a valódi világ mellett létezik egy párhuzamos, és ezek véletlenül összeérnek.

E.T.A.Hoffmann

Hoffmann kidolgozta ezt a párhuzamos világot. Egészen Atlantiszig megy vissza, egy mondáig, feltételezve, hogy ez igaz, és azt mondja, hőseink onnan származtatják magukat, ezért különlegesebbek a többi embernél. Azt is közvetve megmagyarázza, miért nem látható bárki számára, hogy ezek a szereplők másmilyenek, mint az emberek: mert beilleszkedtek. A diák előtt azért tűnnek fel, mert a kígyócska beleszeret a fiúba, amikor pedig egy káoszba forduló jelenetben több ember is szemtanúja lesz a természetfeletti átváltozásoknak és eseményeknek, akkor ez a társaság éppen puncsot fogyaszt, így könnyű ráfogni a látomásokat az alkoholra. A világ önmagában is konzekvens, és a létező világgal sem gabalyodik össze.
Valójában Hoffmann Diótörője is fantasy alkotás, illetve az Aliz-történeteket is idesorolják (C. S. Lewistől, bár ezek már A gyűrűk ura után jelentek meg). Ha tehát klasszikusoktól olvasnál fantasyt, valójában nagyon is van hová nyúlni! Ilyen könyveket olvasva a mai fantasy kliséktől is könnyebben szabadulsz – ezekről egyébként itt és itt írtam korábban cikket!

Ha még nem iratkoztál fel a hírlevelemre, kattints ide, hogy megkaphasd a legfrissebb híreket, értesülj az új blogcikkekről!

*Köszönöm, ha megosztod a cikket!*
Share

Megjegyzés hozzáfűzése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Share