Csaba testvérről szóló könyvet szerkesztettem!

Nagyfalusi Éva egy multinál dolgozott marketingmenedzserként Budapesten, ezt az életet hagyta oda, hogy gyermekeket nevelhessen Romániában, egy kis faluban Böjte Csaba gyermekotthonában. Persze ezt nem tudtam, amikor megkeresett, hogy készülő regényére S.O.S. Kéziratszervizt kérjen.

Megmondom őszintén, meg is ijedtem, mert létező emberről könyvet írni nem lehet csak úgy – de Éva természetesen megkapta Csaba testvér jóváhagyását, így csak a könyvben szereplő gyermekek neveit és néhány apróságot kellett megváltoztatni, hogy a személyi jogok rendben legyenek.

Miről szól a regény?

Böjte Csaba dévai gyermekotthonába egy új fiúcska érkezik, Hunor. Éva nevelő fogadja be szociális családjába, ahol további hét fiú nevelkedik, és igyekszik elfogadni a fiút minden csinytevésével. Az iskolaév végével mégis elérkezik a nap, amikor el kell engednie…

A szerző maga is nevelőként dolgozott Déván, személyes élményei alapján született a regény.

Ha téged is érdekel, itt tudod megrendelni!

A szerkesztésről

Éva az S.O.S. szolgáltatás keretében kapott egy véleményt a kézirat első oldalai és a szinopszis alapján, illetve szerkesztettem egy oldalnyi szöveget. Néhány hónappal később elkészült a teljes kézirat, amelyre lektori véleményt adtam. Azt tanácsoltam Évának, hogy adjon több részletet a történethez, hogy jobban elképzelhessük az utcákat, a gyerekeket, illetve segítsen a gyerekek említésénél az olvasónak: hiszen a nevelőnél nyolc kisebb-nagyobb fiú nevelkedik, ember legyen a talpán, aki mindre emlékszik! Fontos kérdés volt az is, hogy Éva két gyermeket is főszereplőnek szeretett volna megtenni a könyvben, de így nem működött a történet, nem lehetett egyszerre két fiúnak és a nevelőnek is drukkolni. Így Éva végül a nehezebben kezelhető, szegényebb sorból származó fiút választotta, akinél a teljes történetben az a kérdés, elfogadja-e Évát és Dévát, vagy inkább hazamegy édesanyjához. Éva gyorsan végzett az átírással, és következhetett a szerkesztés!

Éva így emlékszik vissza erre a folyamatra:

Sokáig álmodoztam róla, hogy irjak egy regényt a dévai életünkről. Amikor nekikezdtem a kéziratnak, rájöttem, nem is olyan egyszerű egy kerek történetet papírra vetni. Krisz nemcsak ebben segített, hanem kritikus meglátásaival újabb és újabb átdolgozásra ösztönzött, illetve a kézírat szerkesztésekor gördülékeny mondatokat varázsolt az én sokszor suta kis gondolataimból.

Ha te is szerkesztőt keresel a kéziratodhoz, itt olvashatsz többet a folyamatról!

Elolvasnád a regényt te is?

Mutatok egy részletet a könyvből, ez alapján talán könnyebb dönteni!


Egy sovány, nyurga, szőkésbarna gyerek szállt ki a buszból, hátán piros kis hátizsákkal. Két számmal nagyobb nadrágot viselt, fekete sportcipőt, kinőtt, piszkos inget. Zavartan nézett ki hosszú, csapzott frufruja mögül.

‒ Volt még csomagja? ‒ kiáltott be Éva Pistának.

‒ Igen, volt ‒ mondta a sofőr. Perceken át keresték, mire rájöttek, hogy Pista a gyerek hátán lévő kis piros hátizsákra gondolt. A férfi vállat vont és visszaugrott a buszba, aztán elhajtott a kolostor felé, Éva pedig ottmaradt az új gyerekkel az utcán.

‒ Éva nevelő vagyok ‒ szólította meg. Folyamatosan arra gondolt, milyen lehet egy kisgyereknek, aki valószínűleg még a faluja határát sem lépte át soha, elutazni több száz kilométerre, ahol egy teljesen idegen ember azt mondja neki, hogy ő lesz vele az édesanyja helyett. Milyen irreális azt kérni tőle, bízzon meg benne…

‒ Téged hogy hívnak? ‒ kérdezte Éva.

‒ Nagy Hunornak! ‒ vágta rá a fiú, inkább dacosan, mint bátran. Éva ebben jó volt: remekül olvasott a fiúk testbeszédéből, hangszínéből.

Ez a gyerek nagyon sovány volt, látnivalóan alulfejlett. A hosszú fekete tréningnadrág furcsán lógott rajta, alul a nadrág szárán nyitva himbálózott a cipzár, a lógó rész súrolta a földet. A gyerek lábán újszerű edzőcipő volt, Éva biztosra vette, hogy iskolakezdésre kapta, a szülők általában ilyenkor vesznek új cipőt a gyerekeknek errefelé. A nő közelről már azt is látta, milyen hosszú a gyermek körme, és persze gyászkeretes a fekete kosztól. Pedig a legtöbb szülő kimosdatja a kölkét, mielőtt az alapítványhoz küldi, és a legjobb ruhát adja rá az utazáshoz…

‒ Gyere, menjünk be! ‒ mosolygott Éva a kisfiúra. ‒ Nézd, ez a mi házunk. Rajtad kívül még hét fiú lakik itt, meg én. Megmutatom a szobádat, aztán átmegyünk az alapítványhoz ebédelni, itt van egy sarokra. ‒ A nő a vár felé mutatott. ‒ Nem jártál még Déván, ugye?

Persze, hogy nem. Kovásznán túl soha nem járt. Reggel beültették egy buszba, most kiszállt, ki tudja hol. A Holdon is lehetne! És most biztos arra gondol, hogyan és mikor fog innen hazakerülni, futott át Éva agyán. Ez tulajdonképpen vele is így volt: mielőtt Dévára költözött, az életében minden tervezetten ment, gyerekkora óta mindig látta előre, hová megy, mikor indul, meddig marad, miért lesz ott. Ellenben itt Déván minden olyan képlékenynek tűnt: bejelentették, hogy érkezik például délután egy vendég, aztán üzentek, hogy később jön, hogy mégsem ma, nem is tudjuk mikor fog ideérni. Nem is tudjuk pontosan miért jön. Majd elmondja, ha ideér. Majd elmondja, meddig marad, vagy majd kialakul időközben. És hogy meddig marad? Majd meglátjuk… Éva ilyen válaszokat hallott Déván nap mint nap. Neki, a volt menedzsernek eleinte furcsa volt így élni, de idővel megszokta.

‒ Honnan jöttél? ‒ szólította meg újból a fiút.

‒ Egy faluból Kovászna mellől.

‒ Vannak testvéreid?

‒ Két fiú, Sanyi és András, de ők Németországban dolgoznak építészetben. ‒ Beléptek a kertbe, Hunor ámulva nézett fel a diófára. ‒ Meg Pistuka ‒ tette hozzá.

‒ Ő mekkora? – kérdezte Éva érdeklődőn.

‒ Ovis most.

‒ Kivel laksz akkor?

‒ Anyummal és tatával, mamával meg Pistukával.

‒ Apukád?

‒ El van menve régóta.

‒ Anyukád dolgozik?

‒ Otthon.

‒ De nincs munkahelye?

‒ Nincs.

Odaértek a házhoz, Éva benyitott az ajtón.

‒ És hogy kerültél ide? ‒ kérdezte.

‒ Kovásznára akartam menni, de ott nem volt hely. Mari néni intézte, hogy ide jöjjek.

‒ Anyukád akarta, hogy eljöjj?

‒ Inkább én akartam. Hogy tanulhassak ‒ mondta a fiú, és bekukkantott az előszobába. Évában örökre megmaradt ez a pillanat, ahogy a fiú előretolja a szurtos kis orrát és bejelenti, hogy maga akart eljönni Dévára.


Vajon Hunor ott marad majd Déván? Ha szeretnéd megtudni, olvasd el a könyvet!

*Köszönöm, ha megosztod a cikket!*
Share

Megjegyzés hozzáfűzése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Share