Pályázatosdi

Mivel mostanában több pályázatban is voltam érintett, a mai posztban ezekről találtok egy beszámolót!

Macskakő

A Bájoló Magazinnál meghirdetett kiírásra 179 pályázat érkezett. 22 pályázat esett ki, az érvényes pályázatok száma tehát 157. A kiértékelést már megkezdtük, a művek felét elolvastuk! A pályázatok egynegyede volt ezek közül vers, a többi pedig novella. Egyelőre 39-et tovább is engedtünk, ebből 25-öt egyértelmű igen szavazattal.

A tanulságokról máris tudok pár szót mondani: egyrészt a 22 kiesett pályázatot azért nem tudjuk értékelni, mert adathiányosak. Előfordult, hogy a név szerepelt bennük, de általában nem – és persze az emailcím vagy telefonszám sem. Sőt, kaptunk néhány verset, ami képként érkezett. Szó szerint. Lefotózott verset kaptunk.

Első tanulság tehát:

a leadott pályázatra írd rá a nevedet és elérhetőségedet akkor is, ha nem kérik (kivéve, ha jelszavas a pályázat, természetesen)!

Második tanulság:

a kiírás feltételeit tartsd be! Azok a pályázatok, amelyek nem kaptak egyértelmű igent, jellemzően nem a nyelvi szint miatt estek ki, hanem mert egyszerűen nem voltak szórakoztatóak. Ezek nem humorosak, sem kalandosak, sem romantikusak, sem érdekesek, sem rémisztőek… A pályázati munkákból készülő kiadványt kikapcsoló, szórakoztató kötetként szeretnénk forgalomba hozni, ezért a lehangoló versek vagy az elmélkedő, esszészerű novellák eleve nem jönnek számításba.

És persze ott van a téma is: a macska/kő. Tulajdonképpen nem lepődtem meg, hogy kaptunk olyan írást, amelyben egyáltalán nem bukkan fel se macska, se kő, se macskakő, de bevallom: nem értem. Hidd el: tényleg nem fogadjuk el azokat a műveket, amelyek nem felelnek meg a kiírásnak. Azonkívül elárulom, hogy kifejezetten rosszat teszel magadnak, ha olyasmit küldesz be, amivel fölöslegesen megy a zsűri ideje. Nekem például igen jó névmemóriám van, emlékszem a legjobbakra és a legrosszabbakra. Bizony.

Könyv Guru novellapályázata

Itt téma nélkül vártunk rövid novellákat, ahol három szerencsés (és ügyes) nyertes publikációs lehetőséget kap, pályázatának publikus elemzése mellett. Nagy volt az érdeklődés: 122 szerzőtől 128 művet kaptunk! A kiválasztás két héten belül megtörténik, a nyertes művet már június végén olvashatjátok az oldalon! Pontosabb információkat a pályázat menetéről emailben kaptál, illetve mutatok egy összefoglaló infoképet!

Tavaszi drámázás

Az évszakos KNW pályázat nyertese:

Clumsy Collie, azaz Pataki Anett.

Művét hamarosan külön posztban olvashatjátok!

Dicséretet kapott még:

Mercsek Tímea, Sera C. Dolo, Szabó Péter és Zsotilla

A szerencsés (vagy most már bánja?) nyertes, pedig, akinek az írását elemzem a blogon:

Bérces Zsombor

A pályaművet és értékelését hamarosan publikálom!

Nyári szórakozás

Készülj: július elsején új pályázati kiírás jelenik meg, melynek leadási határideje nyár vége lesz! Mivel a nyár a kikapcsolódás időszaka, a pályázat témája is erősen ehhez kapcsolódik majd – és azt is elárulom, hogy nem a szokásos 200 szavas korláttal fogunk dolgozni. Csupán egy mondatot kérek minden jelentkezőtől. Figyeld a blogot!

Plusz nyári feladat!

Ebben a cikkben feladtam nektek egy házit is: írjátok le egy könyv (vagy film) történetének szerkezetét a megadott felvonások alapján. (Emailben küldjétek el nekem.) A jól megírt leckéket közlöm itt a blogon!

Hajrá!

(Kérdés jöhet!)

*Köszönöm, ha megosztod a cikket!*
Share

Megjegyzés hozzáfűzése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Share