Krisz Nadasi writes – Az írás a szenvedélyem. És az, hogy Te is legyél író!
Krisz Nadasi writes – Az írás a szenvedélyem. És az, hogy Te is legyél író!

Mit mondjanak el a szereplőim párbeszédben?

Te mely regényeket untad rettenetesen?
Valószínűleg azokat, amelyekben hosszú értekezés szerepelt egy olyan témában, amely nem érdekelt. 

A mai olvasók jobban szeretik a regényben a párbeszédes részeket, és unják, ha sok oldalon keresztül nem szólal meg senki. Különösen unalmas lehet az ún. világleírás: amikor íróként arról beszélsz, hogyan működik mindaz, ami a szereplőidet körülveszi. Lehet ez maga a helyszín, de lehet a társadalom vagy éppen a tudományok, illetve a világod történelme. Efféle leírás még a szereplők közti reláció is, tehát hogy ki kinek a kicsodája és milyen viszonyban vannak (mondjuk Éva a lánya Aladárnak és csodásan kijönnek egymással), vagy a háttérsztori (Aladár sokat harcolt a feleségével Éva láthatásáért). Ilyen részek minden regényben vannak, nemcsak fantasyben, tehát akár akarod, akár nem, téged is érint ez a probléma.

Írd le a világot párbeszédben!

A fenti részek azért problémásak, mert nem a történetről szólnak. Ezek információk, pontosabban szólva háttérinformációk, és regényolvasáskor valójában pihenni akarunk, nem információt befogadni, nem magolni. Ha tanulni akarnánk, ismeretet szerezni, akkor egy szakkönyvet választottunk volna.

Ezért jó tanács az, hogy az efféle infóátadást ne leírásban, hanem párbeszédben tedd meg. Ha valamiről a szereplőid beszélgetnek, máris azonnal érdekes téma lesz, hiszen akkor nem az a helyzet, hogy te mint író oktatod az olvasót, hanem az olvasód hallgatózhat bele egy magánbeszélgetésbe.
Biztos mindig érdekes a párbeszédben átadott információ?

Nem, természetesen rengeteg buktató van ezen az úton is. A legnyilvánvalóbb, amikor kilóg a lóláb. Ha érződik a szövegből, hogy ez a két szereplő ezt a dolgot csak azért vitatja meg, mert a szerző így akarja az olvasónak elmagyarázni, akkor nem sikerült jól átadnod az infót párbeszédben. Tehát a kulcs az, hogy természetes legyen a helyzet. Például eleve gyanús, ha egy szereplő csak azért van benne a jelenetben, hogy legyen egy “buta”, azaz a helyzetet nem ismerő karakter, és neki ezt el lehessen mondani. Fontos, hogy ennek a szereplőnek legyen más funkciója is, hogy számítson az, mit tud és mit nem. Ha az itt megtudott ismeretek alapján lesz képes rá, hogy egy konfliktusból győztesen keveredjen ki, akkor dramaturgiailag fontos volt, hogy ezeket az infókat ő megkapja egy okos szereplőtől.

Mit mondjanak el a szereplőim a párbeszédben?

Hogyan beszélgessen az “okos” és a “buta” szereplő?

Vedd figyelembe, hogy az a beszélgetés érdekes, amikor mindkét szereplő okos. Azt szeretjük a legjobban. Ha tehát az adott párbeszédben szükséged van egy butább szereplőre, akinek el kell valamit magyarázni, akkor is tedd őt minél okosabbá. Kérdezzen közbe, illetve szaladjon ő előre következtetésekkel. Szóljon közbe és vegye át a mesélést egy-két mondat erejéig, találja ki, mit akar itt mondani az okos szereplő. Ez különösen akkor fontos, ha a párbeszéd viszonylag hosszú.

Mi az, amit mindkét szereplő tud?

A sikeres párbeszéd egyik titka, hogy két ember soha nem beszél olyan témáról, melyet mindketten ismernek, nem említenek meg egymás számára evidenciákat. Mindig rossz információadagolás, ha a szereplőd olyat mond vagy kérdez, amit tud – és a másik is tudja. Például ha van egy házaspár, akinek van egyetlen felnőtt gyereke, és ő hazajön hétvégére, akkor az alábbi párbeszéd nem stimmel:

– Drágám, holnap hazajön a fiunk.
– Igen, Gábornak van végre ideje?

Látod, miért sántít? 
Mert mindketten tudják, hogy a gyereküknek mi a neve. Egyértelmű, hogy az író itt akarta kommunikálni, hogy a párnak van egy fia és Gábornak hívják, mind a két adatot bele akarta gyömöszölni ebbe a párbeszédbe. De nem működik. Két módon lenne természetes:

  1. Név nélkül:

– Drágám, holnap hazajön a fiunk.
– Igen, van végre ideje?

  1. Ironikusan:

– Drágám, holnap hazajön a fiunk.
– Igen, a címzetes doktor Kovács Gábor ügyvéd úrnak van végre ideje?

Ebben a második példában a túlzás azért működik, mert a szülő ezzel hívja fel a figyelmet rá, hogy szerinte a gyereke fontosnak tartja magát (azaz plusz információ szerepel a túlzásban a kettejük viszonyáról).

Ha megfordul a fejedben, hogy az elsőként megszólaló szülő mondhatná eleve a fiuk nevét, hisz a másik tudni fogja, hogy kiről van szó, akkor igazad van, ez is megoldás. De ebben az esetben sem teheted meg, hogy mellette a fiukként aposztrofálod, mert egy utalás a pár közötti kommunikációban 100%-osan meghatározza a személyt. Lásd:

– Drágám, Gábor holnap hazajön.
– Igen, van végre ideje?

Tehát minden infóátadó párbeszédnél gondold végig a két szereplő közös ismeretanyagát az infó tekintetében. Kimondanák? Megemlítenék? Beszélnének róla? 

Ha például mindkét szereplőd tudja, hogy az erdőben pirosak a csigák, akkor egyikük sem kiált fel, hogy itt egy piros csiga. Legfeljebb azt mondaná, itt egy csiga. A csiga színét nem tudod a köztük zajló párbeszédben átadni az olvasónak. Ha viszont egyikük tisztában van vele, hogy ez különleges, akkor felvetheti a másiknak: nálunk miért pirosak a csigák? Ezzel máris megmondtad az olvasónak a csiga színét.

Párbeszéd és a háttérsztori kapcsolata

A háttérsztorikat hogyan említsük?

Nagyon fontos, hogy ha olyan eseményt szeretnél elmesélni, ami a két éppen beszélgető szereplőddel történt meg, mennyit mondasz. Ha ugyanis a két szereplő egymás történetét folytatva szépen elmondja az egészet, az unalmas lesz, megint csak kilóg a lóláb.

Ilyenkor célravezető az, ha véletlenszerűen merül fel egy-egy érdekes részlet mindkettejük emlékei közül. Ha ez releváns részlet, akkor működik majd a párbeszéded, de ha nem az, akkor az olvasó unni fogja.

Kerüld el, hogy egyetlen szereplő meséljen hosszasan valami olyan eseményt, ami régen esett meg. Ha túl hosszan beszél, azt az olvasó kényelmetlennek találja majd, épp úgy, ahogy a hosszú leírásokat. Legyen mindig valaki, aki közbekérdez vagy kitalál egy mozzanatot (lásd feljebb). Nézz meg egy klasszikus detektívsztorit, amelynek az utolsó lapjain a nyomozó szépen összerakva elmeséli, hogyan is esett az eset. Az író ezt formailag hogyan oldotta meg, Mennyit beszél a nyomozó? Hogyan szakítja meg az író a monológot? Te is így írj hosszú beszédet.

A blogon találsz még cikkeket párbeszéd és információadagolás témában is, keresgélj bátran!

Ha még nem iratkoztál fel a hírlevelemre, kattints ide, hogy megkaphasd a legfrissebb híreket, értesülj az új blogcikkekről!

Megjegyzés hozzáfűzése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .