Krisz Nadasi writes – Az írás a szenvedélyem. És az, hogy Te is legyél író!

Írj regényt 2021-ben a KNW blog segítségével! – 12/9. rész: Hitelesség

Íróként elengedhetetlen, hogy hiteles légy! Ezt nem győzöm elégszer hangsúlyozni, ugyanis ha elveszíted az olvasóid bizalmát, akkor onnantól kezdve nem fogják megvenni egyetlen könyved sem. Ráadásul elvágod magad más könyvkiadók előtt is. Erről a témáról már rengeteg cikket írtam és egyértelmű volt, hogy az éves tervbe is belekerül.

Én és a történetem

Beleadhatom-e magamat, az életemet a történetembe? Érthető, amikor egy író azon gondolkodik, mennyit adjon át önmagából egy-egy könyvben, ugyanakkor nagy igazság, hogy mindig megmutatunk valamit a személyiségünkből – akkor is, ha nem akarjuk. Ha más nem, az értékeink, az ítéleteink benne lesznek a szövegeinkben, mert képtelenség érzelemmentesen írni. Ha a történetem arról szól, hogy beleéljem magam valaki olyan helyébe, aki nem vagyok, akkor is a saját véleményemet írom meg.
Ennél persze bonyolultabb kérdés, hogy saját magamról megosszak-e történeteket, adjak-e a hősömnek olyan személyiségjegyeket, amelyek rám jellemzőek. Például rendben van-e, ha én karatézom, és a főhősnőm is éppen ezt a sportot űzi?

Ami egykor trendi volt, most már lehet ciki!

A személyes tanfolyamokon sokszor felmerül a téma, beleírhatunk-e a történeteinkbe adott korra vonatkozó szavakat. Ezeket a sokatmondó szavakat kapcsolónak hívom, mert úgy kapcsolnak föl az olvasóban egy érzést, mint ahogy otthon a villanyt kapcsoljuk. Föl-le, föl-le. Ha többet akarsz olvasni erről, akkor itt tudod megtenni.

A szereplő hitelessége

Az igazán izgalmas regényhősökben van valami “nem normális”. De mennyire lehetnek “betegek”, és mire kell figyelni, hogy eközben szórakoztatóak is legyenek? Azok a hősök, akikről igazán szívesen olvasunk, furcsák, általában annyira, hogy ha belegondolunk, tényleg van bennük valami beteg; valami, ami nem normális. Az őrületnek is hitelesnek kell lennie, legalább annyira, mint az odáig vezető útnak. Tehát olvasd el a Lehet-e őrült a főhősöm? című cikkemet is.

Az olvasók azt szeretik, ha egy történet beszippantja őket, ha az író lépten-nyomon érzelmi reakciót vált ki belőlük. Hiába vannak vele tisztában, hogy a történet nem igaz, egyszerűen hinni akarják, hogy ez a párhuzamos sztori megtörtént, sőt: éppen most történik. És akkor hiszik majd valóságosnak a történetünket, ha meg tudjuk őket nevettetni, könnyekre vagy mosolyra fakasztjuk őket, ha aggódnak a hősünkért.
Hogy ezt hogyan érjük el? A válasz egyszerű: tegyük a leírásunkat életszerűvé.

Isteni csoda? Ne írj le olyat, amit te sem hinnél el!

Voltál már úgy, hogy az éppen olvasott könyvet zavarodottan tartottad el magadtól, mondván: de ez így nem lehetett? Bizony, előfordul, hogy a szerző a regényírás hevében megfeledkezik valamiről, vagy olyasmit ír le, amit a racionális olvasó nem tud elképzelni. Ekkor máris oda a hitelesség, elvész az olvasó bizalma. Az írás már csak egy ilyen szakma: elrontani egyszerű, jól csinálni meg nehéz. Olvasd el az Érzelmek hálójában, avagy hogyan tegyük a leírásunkat életszerűvé című írásomat.

Történeteket írsz – vagy szeretnél? Gyere el a háromnapos KNW Novel School regényíró tanfolyamra Budapestre, ahol egy hétvége alatt végigbeszéljük a dramaturgiával és a szereplők kialakításával kapcsolatos fontos részleteket! Remek szórakozás lesz, ha érdekel a regényírás! Rendeld meg most, idén ez az utolsó tanfolyam!

Az épített világ

Minden történet egy adott világban játszódik, és minden világnak megvannak a szabályai. Teljesen mindegy, hogy milyen helyszínen és mikor játszódik a regényünk, mindig adott lesz a környezet, amelyhez igazodnunk kell; akár mi találtuk ki ezt a világot, akár egy létező világban mozgunk. Azt hinnénk, egy elképzelt világban könnyebben döntjük el, hogy egy-egy fordulat hiteles-e vagy sem, de ez nem így van. Az 5 tipp hiteles, valóságos történet alkotásához című cikkemben ezt fejtem ki.

A helyszín hitelessége

Talán nem leplek meg azzal a kijelentésemmel, hogy a magyar helyszínt szeretem. Avagy javaslom. Tehát hogy a regényed helyszínéül válassz magyar helyet, várost, falut, tájat. Inkább érzésből írnál egy amerikai regényt? Nem vagy egyedül. Sőt. Havonta legalább egy kéziratot kapok, ahol az író egy meg nem nevezett USA-beli helyszínre teszi a cselekményt. És hogy milyenek ezek a kéziratok? Olvasd el ebben a cikkemben!

Az idő kulcsfontosságú

Mekkora időt ölel fel a történeted? Hosszabb, rövidebb? Számon tudod tartani? Az események szorosan összefüggenek az idővel. Az évszakok változnak, a különféle helyszíneken a kontinensnek megfelelő legyen az időjárás és a történet előrehaladtával is figyelned kell erre, pl hogy időközben tél lesz.

Hogy írjunk férfiaknak és nőknek, hogy az hiteles is legyen?

Írjunk könyvet női olvasóknak! Regényünk szólhat elsősorban női, vagy elsősorban férfi közönségnek. Nőként női főhősről nőknek szóló regényt viszonylag könnyű írni, akárcsak férfiként férfi főhősről férfiaknak szóló regényt.
Mivel arra nem igazán van ráhatásunk, milyen neműek vagyunk, kénytelenek vagyunk a másik két tényezőre támaszkodni, ha szeretnénk kifejezetten nőknek írni: válasszunk női főhőst, és írjuk meg úgy a regényt, hogy a nők szívesen vegyék kézbe. Milyen az a regény, amit a nők szívesen olvasnak? Olvasd el a cikket.

Írjunk könyvet férfi olvasóknak. Minden könyvről elmondható – főképp, ha szórakoztató irodalomról van szó –, hogy vagy jellemzően nők, vagy inkább férfiak olvassák. Ezzel íróként érdemes tisztában lenni és legkésőbb a kész regény szerkesztésekor odafigyelni rá, hogy a könyv magán hordozza azokat a jegyeket, amelyekre a női vagy férfi közönségnek igénye van. A nőknek szóló regények jellemzőiről már írtam: nézzük meg a férfiaknak szóló regények jellegzetességeit! Milyen az a regény, amit a férfiak szívesen olvasnak?

Az “Írj regényt 2021-ben a KNW blog segítségével!” sorozat eddig megjelent részei:

Január: Írj regényt 2021-ben a KNW blog segítségével! – 12/1. rész: Tervezés
Február: Írj regényt 2021-ben a KNW blog segítségével! – 12/2. rész: Kutatás és helyszín
Március: Írj regényt 2021-ben a KNW blog segítségével! – 12/3. rész: A kezdés, első fejezet
Április: Írj regényt 2021-ben a KNW blog segítségével! – 12/4. rész: Szereplők
Május: Írj regényt 2021-ben a KNW blog segítségével! – 12/5. rész: Nézőpont
Június: Írj regényt 2021-ben a KNW blog segítségével! – 12/6. rész: Párbeszéd
Július: Írj regényt 2021-ben a KNW blog segítségével! – 12/7. rész: Dramaturgia és információadagolás
Augusztus: Írj regényt 2021-ben a KNW blog segítségével! – 12/8. rész: Motiváció és időgazdálkodás

Ha még nem iratkoztál fel a hírlevelemre, kattints ide, hogy megkaphasd a legfrissebb híreket, értesülj az új blogcikkekről!

Megjegyzés hozzáfűzése

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .