Regényírás tervezetten 1.: a történet szerkezete és a kezdés

Ha szeretsz tervezni, elemezni, akkor Neked való ez a cikksorozat! Arról fogok ugyanis három részben mesélni, mi a titka a jól felépített sztorinak.

Hallottál már róla, hogy egy jó történetnek van eleje, közepe és vége? Nos, szaknyelven ezt hívják három felvonásos szerkezetnek (illetve négy felvonásos szerkezetnek, merthogy a történet közepét két részre is lehet bontani, ha arra támad gusztusunk). Ezt a három felvonást elemezzük majd egy-egy külön posztban.

Ma tehát terítéken az 1. felvonás, mindennek a kezdete, azaz a sztori eleje!

footsieEz a rész a könyved első 10-20%-a. Mi történik ezeken az oldalakon?

1. Bemutatod a főszereplő(ke)t, mégpedig vagy abban a pillanatban, amikor még éppen minden rendben van, a dolgok éppen ugyanúgy történnek, mint máskor, vagy akkor, amikor megtörténik velük a baj (nevezzük bajnak, de ez lehet pozitív esemény is – a lényeg, hogy valami radikálisan új tényező jelenik meg a színen). Ez egy olyan konfliktus legyen, ami a hősödet arra kényszeríti, hogy olyasmit tegyen, amit normál körülmények között nem tenne. Mindenképpen váratlan eseménynek kell lennie: a hősödet kirúgják, vagy leesik az ablakból, vagy reggel valami szupererő birtokában ébred. Lehet külső hatás (mint az előbb leírtak), de lehet ez a konfliktus valami olyasmi is, amitől a hősöd rájön, hogy ez így nem mehet tovább: például egy lány, akinek az utolsó barátnője is férjhez megy.

2. Megmutatjuk az olvasónak, hogy a konfliktus miért okoz gondot, miért akasztja meg a mindennapokat, miért más ez a nap, mint a többi.

3. A baj bekövetkezte okán főhősünk szembe kerül egy kérdéssel, amit meg kell válaszolnia, döntést kell hoznia. Ez a döntés mindig valami olyasmi, ami alapvető jelentőségű a történet szempontjából: ha hősünk nem így döntene, nem lenne a sztoriból könyv. A legizgalmasabb döntés az, amikor a hősödnek két rossz között kell döntenie, egyszerűen nincs kibúvó. A könyved pedig akkor lesz igazán jó, ha nem engeded meg a főszereplőnek, hogy morfondírozzon. Tegyél a könyvbe egy időkorlátot, ami miatt azonnal kell döntenie. Ez nem feltétlenül időpont: egy esemény megtörténte is lehet, például közeleg a vihar, elhervad a rózsa.

Amikor hősöd meghozza a döntést (és tesz valamit, amivel ezt bizonyítja is), ott ér véget szerkezetileg a felvonás. Ez mindig egy olyan pont, ami megváltoztathatatlanná, véglegessé teszi a döntést. (Angolul ezt a fordulatot „point of no return”-nek hívják.)

Hogy néz ki ez a regényírási modell a gyakorlatban?

Vegyük példának az olvasók életkorától függetlenül népszerű könyvet, a Harry Potter sorozat első részét (Harry Potter és a bölcsek köve, szerző: J. K. Rowling). Itt az első felvonásban rögtön látjuk, hogy valami varázslatos dologról van szó, majd megismerkedünk Harryvel és életével. Az olvasó már akkor sejti, hogy közeleg a „baj”, amikor az állatkertben kiránduló kisfiú eltünteti egy terrárium üvegét és egy kígyó megszökik, de az igazi „baj” az, amikor megérkezik a Roxfortból a levél: Harryt felvették a mágusgimibe! Itt még néhány jelenet erejéig nyomon követhetjük, ahogy Harry családja küzd a levéllel, majd Harry meghozza a döntést: elmegy Hagriddal az új iskolába.

Ha belegondolsz, akkor lesz egészen pontosan megmásíthatatlan a fiú döntése, amikor felszáll a vonatra, ami fizikailag más helyszínre viszi őt: arra a helyre, ahol a történet lényege játszódik. Nagyon sok esetben a könyvekben, filmekben konkrét utazással jár az, amikor a főhős meghozza azt a döntést, hogy beszáll a sztoriba.

A te történetedben hol jön el a „point of no return”? Gondolkozz ezen, és jövő héten gyere megint errefelé – folytatjuk! Jön a közepe!

 

Ui. Ha feliratkozol a hírlevelemre, kapsz egy nyomtatható listát is, amin bepipálhatod, hogy a (tervezett) könyvedben megjelennek-e a fenti elemek, így értékelve, hogy szerkezetileg mennyire jó a könyved! (Ha már feliratkoztál, elég visszamenned az első levélhez, amit tőlem kaptál!)

*Köszönöm, ha megosztod a cikket!*
Share

Megjegyzés hozzáfűzése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Egy kis gondolat “Regényírás tervezetten 1.: a történet szerkezete és a kezdés”

Share