Pisztolyok, majmok, üldözés – Saláth Barbara krimijét lektoráltam 1


Megmajmoltak ébredése

Az általam szerkesztett könyvek sokfélék. nemrégiben bemutattam egy szépirodalmi regényt, egy romantikus rejtélyt, ma pedig egy igazi krimiről szeretnék mesélni neked, melyet Saláth Barbara (Hallie Nadal álnéven) írt!

Hallie jólétbe süppedt, társas magányban élő fiatal nő. Komfortzónájából négy marcona emberrabló robbantja ki, és bár megmenekül a karmaik közül, fél: sem a barátaiban, sem a rendőrségben nem mer megbízni. Pedig valami olyan ügybe csöppent bele, amit egyedül nem élhet túl…

Az izgalmas, fordulatos krimiben különösen tetszik, hogy a menekülés során Hallie egy csimpánzotthonba kerül, és az olvasó anélkül kap betekintést egy ilyen otthon életébe, hogy az orra alá lenne tolva a tudomány. Akit tehát érdekel egy különös helyszínen zajló krimi, ahol a vagány, kissé pökhendi leány megtanulja a leckét a nyomozóktól, annak nagyon jó választás a Megmajmoltak ébredése!

A kéziratot még tavaly kaptam véleményezésre, azóta a Colorcom kiadónál meg is jelent, ha kíváncsi vagy rá, itt vásárolhatod meg a nyomtatott kiadványt, és itt az e-könyvet!

A lektorálásról

Barbara több mint egy éve küldte el nekem az akkor még “Megmajmolt bagázs” című kéziratot. Már ebben a nyers formában nagyon tetszett, mert igen ritka, hogy az írónak nem javaslok plusz jelenetet vagy jelenettörlést – egyetlenegy rész volt csupán, melyben nagyobb átírást javasoltam, amúgy inkább csak arra hívtam fel Barbara figyelmét, hogy lassítson le, pontosabban meséljen, mert az olvasók nem lesznek képesek lépést tartani vele, nem fogják érteni, mi történik és miért. Szerintem jól sikerült az átírás; bár a megjelent könyvet nem én szerkesztettem, hanem a kiadónál gondozták, büszke vagyok erre a kompakt, jól felépített, izgalmas, friss krimire. Barbara ezt írta az együttműködésünkről:

Fontosnak tartom, hogy írásaim a lehető legtökéletesebbek legyenek, ezért még kiadás előtt kikérem róluk laikusok és szakmabeliek véleményét. Már azelőtt ismertem Krisz néhány munkáját, mielőtt lektoromul választottam. Tudtam, hogy profi és elkötelezett, ezenfelül a díjazását is korrektül állapítja meg.

Nem voltam tisztában azzal, hogy mire számítsak, de hamar megszűnt a bizonytalanságom. Krisz pontosan elmondta, milyen szempontok alapján vizsgálja meg a kéziratomat, és mikorra kapom meg a véleményt.

Aztán megérkezett a lektori, hamarabb, mint vártam. Világos volt és részletes. Rávilágított azokra a területekre, amelyekben jó vagyok, és segítséget nyújtott a hibáim kijavításában.

Ha te is szerkesztőt keresel a kéziratodhoz, itt olvashatsz többet a folyamatról!

Ha pedig a regény érdekel, hadd mutassak belőle egy részletet. Jó olvasást!


A jegyvételi kasszánál meglepően hosszú sor állt. Volt még jó húsz percem a vonat indulásáig, addig sorra kell kerülnöm. Bal lábamra nehezedve nekidőltem a falnak. Bizsergés futkosott a bokámtól a combom tövéig. Az éppen soron lévő, középkorú férfit figyeltem, aki aktatáskáját a lába közé fogva hajolt közel a kassza mikrofonjához.

‒ Retúrjegyet kérek Bluemountba!

A pénztáros ködbe vesző hangját alig tudtam kivenni:

‒ Tizenhárom húsz lesz.

‒ Ha jól tudom, gyorsvonati pótjegy is kell.

‒ Át fog szállni? ‒ A kérdés hallatán összemosolyogtam az előttem álló hölggyel. Aztán elszállt a jókedvem. Engem is ez a szaktekintély fog kiszolgálni. A pasi az fülke fölé magasodott, úgy kérdezte:

‒ Át kell szállnom? ‒ A tanácstalan csendet ismét az utazni vágyó szakította meg: ‒ A huszonkettő harmincötössel megyek, és holnapután jövök vissza. Segít ez valamit?

‒ Akkor adok visszafelé is jegyet, jó?

A férfi az égnek emelte a tekintetét.

‒ Ahogy gondolja.

Szorgos némaság következett. Nem telt bele két percbe, és az aktatáskás pasi színes hőpapírt húzott elő a pénztárat a vásárlóktól elválasztó plexi nyílásán. Az ablakban szobrozott, amíg ki nem olvasta az összes rubrikát. Amikor végzett, előkapta bokái közül a táskáját, és homlokát törölgetve utat engedett a soron következőnek.

‒ Igazolásra van szükségem, a vonatom késése miatt ‒ szólt be a kisablakon az illető. Na, még ez is!

Nem értettem a jegypénztáros válaszát, de nem is kellett ahhoz, hogy levegyem, miről folyik a diskurzus.

‒ Az információ zárva van, és nekem nincs időm magukkal vacakolni. Tízkor fel kellett volna vennem a munkát, de nem értem oda, hála a késésnek.

‒ Holnap reggel…

‒ A holnap nem jó. Ha az igazolás nélkül állítok oda, simán kirúghatnak, de ezzel maguk persze mit sem törődnek.

‒ Nekem nincs formanyomtatványom.

‒ Egy pecsétes papír is megteszi.

‒ Melyik viszonylatról van szó?

‒ A Rinmárki zónázó vonat.

‒ Nézem. Ne idegeskedjen! Mindjárt megoldjuk.

‒ Mit gondol, mitől vagyok ideges?

Egy ideig nem hallatszott más, csak az utas cipősarkának ütemes kopogása. Itt van még egyáltalán a pénztáros? Vagy körbejárja a pályaudvart épkézláb vasutas után kutatva? De nem! Félre a rosszindulattal! Megvan a válasz.

‒ Az késett annyit, hogy pénz is visszajárjon önnek.

‒ Nem tartok igényt a pénzre. Nem pénz kell, hanem az, hogy megmaradjon az állásom.

A pasi fújtatva vette át a pénztárból kinyújtott lapot. Nyomban tanulmányozni kezdte. Fél testével már elfordult, reményt adva a mögötte várakozónak, amikor hibát talált az írásban, és visszalépett az ablakhoz.

‒ Lemaradt a dátum a pecsét fölül ‒ mondta. Visszadugta a papírt a nyíláson, és le sem vette róla a szemét, amíg a hölgy a túloldalon nem végzett a kellő kiegészítéssel.

Idő közben szépen felszaporodott a sor. A hátam mögött várakozó banda visszafogott ovációján felbuzdulva többen is szidni kezdték a vasúttársaságot. A közel állók bólogatva osztották meg egymással eddigi kellemetlen tapasztalataikat. Egyikük hangosan megjegyezte:

‒ Azt kell, hogy mondjam, komoly barátságok köttetnek a pályaudvaron.

Közeledtem a célomhoz. A feszültség lehullott rólam. Az egész napos hercehurca elfárasztott, gondolataim csapongóvá váltak, reflexeim lelassultak. Jó néhány másodpercbe is beletelt, mire felfogtam, hogy tényleg egy csimpánz rohant el mellettem, és kitépve kezemből, magával vitte a táskámat is.

Kiabálva eredtem a nyomába. Ezt ő remek játéknak találta, hu-hu-hu hangot hallatva egy helyben rugózott, amíg elég közel nem engedett magához. Akkor szembe futott velem, gyors cikkcakkban kikerült, és elszelelt a pénztárak felé. Igyekeztem nem nyomát veszteni. Aznapra már roppantul elegem volt az üldözősdiből, de most legalább nem az életemért futottam.

Persze feleslegesen küzdöttem végig magam a pályaudvaron. Mi esélyem lehetett ellene? Szükségem volt a táskámra, de az oldalam szúrt, a szívem kiszakadni készült a mellkasomból. Sípoló tüdővel kapaszkodtam a sínek végét vigyázó korlátba. Reméltem, ha nem kergetem tovább a majmot, megnyugszik, elbabrál új szerzeményével, és akkor becserkészhetem. Ott lesz, ahol a csődület.

Kifújtam magam, felegyenesedtem. Igazam lett. A hatos vágány melletti lámpaoszlop alatt zsibongott a tömeg. Többen filmeztek a magasba tartott mobiljukkal, egy kopaszodó úr, aki kicsit hátrébb húzódott, teleobjektíves fényképezőgépével igyekezett megörökíteni a látványt. Onnan, ahol álltam csupán annyit lehetett kivenni, hogy egy barna paca valami lila akármit szorongat. A táskám! Nem törődve a lábikrámban szétterjedő fájdalommal, az oszlophoz sántikáltam.

A csimpánz az oszlop kétharmada tájékán széles fémlapra talált, azon elterpeszkedett. Egyik karjával a táskámat ölelte, a másikkal hevesen gesztikulált lefelé.

Átverekedtem magam az emberek gyűrűjén, és felvállalva a veszélyt, hogy felkerülök a YouTube-ra, mászni kezdtem a majom után. Hallottam a bámészkodók hullámokban felerősödő moraját. Nem néztem lefelé. A csimpánzt tartottam szemmel, hogy felkészülhessek minden reakciójára. Arra apelláltam, hogy ha elég közel kerülök hozzá, lehajítja a táskámat. Elvégre nem lehet itt egyedül. Ahelyett, hogy a gazdájának passzolta volna a szerzeményét, megemelkedett, felborzolta a szőrét, megvillantotta sárga fogait, és hangos rikoltozásba kezdett. Atyaisten! A végén még rám ugrik. Talán belém is mar.

Az emberek ismét felhördültek, de a hangzavaron át is jól hallottam egy higgadt, mégis erélyes női kiáltást:

‒ Sandy, nem szabad!


A könyvet itt rendelheted meg! Karácsonyi ajándéknak is kiváló!

*Köszönöm, ha megosztod a cikket!*
Share

Megjegyzés hozzáfűzése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Egy kis gondolat “Pisztolyok, majmok, üldözés – Saláth Barbara krimijét lektoráltam

  • Zoltai Attila

    Az író egy olyan esetet írt itt le, ami bárkivel megeshet, söt nagyon sok emberrel meg is történt már. A jegyváltás körüli feszültséget. A jegyét meg akarja váltani , arra a vonatra, ami záros időn belül indul, de, az előtte álló sor idegesítően lassan halad. Eddig egy hétköznapi történet volna, de az író meseszövésével ezalatt is fenntartja az érdeklődést, majd egy hirtelen szürrealisztikus vágással megjelenik egy majom, kikapja a kezéből a táskáját. Üldözés… A majom a csődület közepén szemlélgeti a zsákmányát, a tömeg fényképezi. A szereplőnk közelít az állathoz, abban a reményben, hogy sikerül visszaszerezni a tulajdonát, a majom rávicsorog. Talán harapni akar? A feszültséget feloldja a gazda hangja – Sandy nem szabad!
    Ebböl a rövid kis szemelvényből is nyomonkövethető a pazar történetvezetés. Nem engedi, egy pillanatra sem lankadni az olvasó figyelmét.
    Csak gratuláni lehet Hallie Nadalnak, és elolvasni az egész regényt!