A minap egy ismerősöm bűnrossz Wattpados történetet osztott meg a Facebookon, mondván, hogy hihetetlen, egyesek milyen borzalmasan írnak. Jól elbeszélgettünk a poszt alatt, azt taglalván, mi vajon tudunk-e ilyen rosszat írni, ha nekiduráljuk magunkat.
No, hát írjunk!
Írjunk rosszat!
Ha van kedved, nevezz be, mondjuk egy legföljebb 300 szavas szösszenettel. Fontos, hogy nagyjából legyen értelme a sztoridnak, tehát az ártatlan szemlélő vélhesse úgy, hogy komolyan gondoltad. De kövess el benne hibát. Rád bízom, hogy egy hibát nagyítasz fel végig, vagy pedig megpróbálsz minél többet belegyömöszkölni a 300 szóba. (És ne aggódj, hogy a 300 kevés, hiszen a legtöbb rossz írásnak nincs csattanója, vagy rossz van neki.) Ne legyen érthetlen, vagy ne legyen benne annyi helyesírási hiba, hogy nem látjuk a helyes szavakat. Élvezhetően pocsékat alkoss, amin a hasunkat fogjuk a nevetéstől!
A szösszenetedet kommentben írd be, és ha van hozzáfűznivalód, azt mondjuk ***-gal elválasztva nyugodtan tedd hozzá. (Leírhatod, milyen hibákat akartál elkövetni, miért… bármit!)
Kérem, hogy az explicit szexuális tartalmat mellőzd, mert kiskorúak is olvassák a blogot. Káromkodni lehet, de azt is olyan fiatalkorúsan.
FONTOS!
Ez nem pályázat, nincs zsűri, nem lesz nyeremény sem, de mindenki fájdalmasan grimaszolhat és röhöghet a saját gépe előtt, amennyit csak tetszik!
Aki hozzászól, töltse le az itt látható szép plecsnit, utána büszkén kiteheti a blogjára vagy megoszthatja Facebookon, kinyomtathatja, képernyő háttérképnek használhatja, akármi.
Hajrá!
Ha még nem iratkoztál fel a hírlevelemre, kattints ide, hogy megkaphasd a legfrissebb híreket, értesülj az új blogcikkekről!
16 hozzászólás “Tudsz rosszul írni?”
Gréta naon gyorsan hazaért a melóból. Dzsenifer már izgatottan várta. Imádja ahogyan Gréta mesél az óráiró. Mert edző vagymi. Pontosan nem is tuggya mit eddz, csak valami bringa is van benne. Síkot meg hegyen is mennek benne. Iszonytatos kemény tud lenni annyi biztos.
– Halika Bébe! Mien volt a edzés? –kérdezi bnőjétől.
– Hát, na. Az egyik hölgy hozta a barinőjét, aki még sosem volt és elég túlsúlyos volt szegény. Pont egy olyan csajszi volt mellette aki még csak egyszer volt órán, meg ugye nem jutott bringa nekem, ezért földről nyomtam az első órát. És hát ugye persze odamentem hozzájuk elmagyaráztam minden közben is segítettem satöbbi. Láttam hogy a nőci megállt odamentem mondom neki, hogy nem kell hegyet tekerni nyugodtan maraggyon a sík terepen és majd idővel lehet rá építeni. Oszt aztán magyaráztam kicsit a csajszinak, mert túl gyorsan tekert de aztán nagyon jól elkapta a ritmust, ügyes volt.
– Amannak?
– Amannak, jah. Aztán miko má sokadjára állt meg a nőci akkor is odamentem, megkérdeztem, hogy ha esetleg magas a vérnyomása akkor szívesen odaadom a pulzusmérő órámat, hogy tudjuk követni mi a jó tempó neki. De télleg semmi bántó szándék nem volt bennem ismersz.
– Jahm, jahm. – csámcsogta Dzseniffer.
– Erre beszólt így: „Csak hagyjál békén jó?!” Hiretelen azt se tudtam mit csináljak. Hagytam békibe. Asztán egy fél számot még ücsörgött a bringán aztán leszállt és kiment de olyan csúnyán nézett rám, aztán mondta Veronika a reciscsaj, hogy kint ült egy darabig és őrá is tök csúnyán nézett.
– Emmimán he? Paraszt.
– Odamentem a bnőjéhez mondom most ez mi volt? Mert én csak segíteni akartam. Aszonta ne foglalkozzak vele biztos bántja hogy nem tudja végigtekerni. Na mondom fassza!
Dzseni hevvesen bólingatott és ad egy sört Ginának is. Jólesik ijjenkor a frissitő. Gina gyorsan lenyugovott tőle. Ezért is szereti Dzseniffert. Többek között.
Hát ez naon borzalmas volt, köszönjük…
Légszomj
A nevem Liz, derékig érő hosszú szőke hajam van, rendszeresen futok, jó alakom van. Kislánykorom óta szerelmes vagyok Richardba. Menő srác, jó annyira már nem srác, huszonkét éves. Azt hiszem, kidobó valami klubban.
Az osztálytársam Julie a barátjával Daviddel jár. Julie szerint, ha én Richarddal járnék, akkor együtt mehetnénk táncolni. Apa azt mondta rockerek, megtiltotta hogy találkozzak velük. Julie anyukája telefonált, hogy elestek a motorral. Julie jól van, de nem lehet tudni Daviddel mi lesz. Elképzeltem, hogy Richard sérült meg, és annyit sírtam, hogy piros lett a szemem, pedig a képzeletemben még sérülten is szép volt.
Másnap Apa elvitt a kórházba. A parkolóban észrevettem Richard Harleyját. Nagyon bíztam benne, hogy Apa nem látta mennyire elsápadtam, és hogy remeg a szám. Ha félek, mindig remegek.
– Nem kell megvárnod, hazasétálok egyedül – mondtam Apának.
Megkérdeztem a recepción, hol van Julie és David. Davidet csak rokonok látogathatták.
A táblák alapján megtaláltam az intenzívet, megláttam Richardot. Még sápadtabb lettem. Annyira helyes volt, ahogy könyökeivel a térdeire támaszkodva ült. Hosszú fekete haja előrehullott, eltakarta az arcát. Meghallotta puha lépteimet és felnézett. Mosolygott, ezen annyira meglepődöttem, hogy megint elsápadtam. Richard felállt, felém indult, levegőt venni is elfelejtettem.
– Szia, cica! – mondta szép mély hangján, megölelt, úgy megszorított, hogy most meg nem tudtam levegőt venni. Egy kicsit meg is ijedtem, hogy nem tudok levegőt venni ezért megpróbáltam kiszabadulni, és annyira fázni kezdtem, mikor Richard elengedett, mert olyan forró volt az ölelése, hogy fáztam tőle és kis pillangók repkedtek a gyomromban. Akkor elsápadtam, mert rájöttem, hogy biztos megsértődött. Ezért gyorsan akartam adni Richardnak egy puszit, de valahogyan véletlenül a szájára adtam puszit. Kicsit borostás volt és megszúrta az ajkam, de ez olyan jó érzés volt, hogy remegtem, és akkor megint megölelt. Most már nem akartam kiszabadulni és olyan szenvedélyesen csókolt meg, hogy megint fáztam és nem kaptam levegőt…
Jaj, mennyi fázás, szuper, köszi!
Ez egy rövid irodalmi műremekmű. Csak még nem találom a címét. Meg a műfalyát se.
Meseszépen ragyog kinn a fáradt télvégi nap, játszi jégvirágok tündökölnek a frissen mosott, nemrég takarított ablakon. A gyenge napsugarak pengeélesen hatolnak bele megfáradt retinámba. Úgy gondoltam, fel kell tennem a napszemüvegemet, még ha el is rontja a frizurámat, legfőképpen a mérnöki precizitással belőtt göndörített frufrumat féltem, mert ha az összeborolódik, akkor nem előnyös. Pedig több mint egy fél óráig vasaltam a hajvasalóval.
Bementem a postára felvenni a csomagomat, ahol rengeteg tömeg állt sorba, ki-ki az ügyes-bajos dolgait elintézendő. Húztam sorszámot, és alig vártam, hogy végre a kezemben tartsam a várvavárt megrendelt könyvemet. De a táblán csak pörögtek a számok, és még véletlenül se nem volt egy se olyan, ami 6-sal kezdődött volna, mint az én sorszámom. Hovatovább nyilván legalább csak álltam és vártam, amíg meg nem üresedett egy szék. De viszont alkalmam adódott megfigyelni.
Az ablak mögött egy búval bélelt liba ült. Morgott, vágta a pofákat, ingerültösködött. A fene egye meg azt a sok népet!- gondolta magában. Ez a rohadt migrén is! Nincs jobb dolguk? Miért nem intézik neten meg futárral a dolgaikat!!!?? Na jó van, tata, előkotorod végre a cetlidet, vagy itt halok szomjan? Cikáztak a gondolatok a fejében. Minek is lettem én „postáskisasszony”?
Majd bejött egy idős néni járókerettel. Látszott rajta, hogy nagyon megfáradt az évek hosszú folyama során. Kötött kalapos ősz fejében a gondolatok is csigalassúsággal tekeregnek, akár lépes méz. Megboldogult lánykorának hetykebajszú postásfiúja jutott ezsébe, el is mosolyodott rajta. Majd szépen kitotyogott. Csak a pangás maradt utána. Űrt hagyott maga után.
Én meg azt gondoltam, mi értelme van rosszul írni? Jól van jól, néha én is elmosolyodtam, ahogyan szedtem össze az oda nem illő iskolapéldákat. De akkor is…. Arra azért biztosan jó, hogy debütáljak
Nyomok is nukleáris gyorsasággal egy küldés gombot, mielőtt még sorra kerülnák.
– The End-
🙂
rengeteg tömeg 🙂 aranyos, bár azt elrontottad, hogy van csattanója!
Nem is tudom, melyik a nehezebb 😮 Jól vagy rosszul… közzétenni bármelyiket nagy kihívás. 😛
Józsiság
Józsi olyan volt, hogy semmi érdekes. Amolyan szürke egér az irodában, néha úgy érezte magát ott, mint egy bútordarab. Józsi többre vágyott ennél. Bár nem tudta, hogyan lehetne több, szebb és jobb. Mert ő Józsi volt, akit úgy neveltek, aki ennyire legyen csak képes. A szürkeségben él. De ő azt akarta, hogy legyen más, mert nem akart többet Józsi lenni. Szerette volna, ha Marcsi, aki nemrég vált felfigyelne rá. Marcsi volt Józsi nagy álma. Régóta szerelmes volt belé, csak sosem merte elmondani neki. Marcsi férjnél volt. De most már nem. Csak nem tudja mit kell tennie. Hisz ő Józsi volt, az iroda szürke egere. De a szép szemű Szabolcs tudta, hogy bolondítsa a nőket. Az ő Marcsiját, akibe ő szerelmes. De ha nem tesz semmit, akkor még valaki elhappolja előle a Marcsit. Ezért az egyik unalmas estéjén a tévé előtt ült a szülei házában elhatározta megpróbálkozik kilépni, és tesz valamit. Valami őrültséget, hogy a Marcsi felfigyelne rá. Ezért úgy döntött, hogy következő napon meghívja Marcsit kávéra. Ez volt két hete. Józsi tudta, hogy úgyis és nem-et mondana neki Marcsi ezért a kifogásai mögé bújva meg sem próbálta a dolgot. Aztán megpróbálkozott kitűnni a tömegből. De mivel ő Józsi, ez nem sikerült kezdett beletörődni a Józsiságába. Hisz egy Józsinak nem sikerülhet a Marcsit megkapni. Hisz ma reggel arra gondolt, hogy meghívja Marcsit egy kávéra. Fel is vette a legszebb öltönyét. Aminek hosszú volt az ujja, és lötyögött rajta, de adni kell a kinézetre. Majd vett két kávét a kávéautomatánál. És Marcsi irodája felé indult. Egy nagy levegő után halkan kopogott az ajtón. A szép szemű Szabolcs határozott mozdulattal nekicsapta. A két kávét magára öntötte és a mosdóba indult.
Haha, csodás, nagyon tetszik!
Márpedig ez nincs messze a jótól, ugyanis olvasnám tovább a sztorit! Már a címe is zseniális! 🙂 Józsiság! 😀
A PIROS KABÁT
A végállomáson leszállva boldogan vettem tudomásul, hogy a Duna felől érkező szél már nem támad nekem, langyosodó hullámai jólesően simogatták ruhátlanul hagyott tagjaim, jelesül a piros kabát és a fekete puhakalap közé eső részt. Végérvényesen itt a tavasz. A piros, oroszgalléros, katonai kabátra emlékeztető szabású átmeneti kabátomat azért öltöttem magamra, mert elegem lett a bundás, nehéz télikabátomból. Úgy látszott, a természet is tavaszra vágyott.
A leszálló utazóközönség kitódult a relatíve szűk járdán a villamos- és autóbuszmegállók felé, a felszállni vágyóknak egyetlen nyomsáv maradt csupán. Akinek van esze, az megvárja, amíg a tömeg elvonul. A mellettem elhaladónak nem volt, de ügyesen kerülte ki az útjába akadó beton virágládát. A hogy felnézett, végigfutott a szeme rajtam, és elmosolyodott. Kegyes voltam magamhoz, és nem vettem figyelembe, hogy a félhomály fiatalít.
Lesiettem az aluljáróba, ahol egy idős házaspár péksége áll. Nem számítottam nagy kínálatra, hiszen éjszakai műszakra indultam. Zsömle nem is volt.
‒ Két kiflit kérek!
A férfi elém rakott két, előre bezacskózott tejes kiflit.
‒ Nem akar inkább teljes kiőrlésűt? Vagy elviheti mindkettőt.
Úgyis olyan pocsék nálunk mostanában a kenyér. Legalább lesz reggelim. Boldogan adta át a négy kiflit, de ki csak kettőt fizettetett. Lehet, hogy számít, hogy az asszony már hazament?
Mindegy. Holnap is piros kabátot veszek.
Mi mást? Holnap reggel, a melóból hazafelé csak két opcióból választhatok: piros vagy semmilyen.
A buszra sokat kellett várnom, a legtöbb velem együtt várakozó megcsodált a piros kabátomban. Szép lettem, éljen!
Örömmel nyugtáztam, hogy van időm egy kedélyes vacsorára műszakkezdés előtt. Siettem az átöltözéssel, hogy aztán hosszasan elbeszélgethessek a délutánosokkal. Ahogy felakasztottam a kabátom a fekete szekrényből kiakasztott akasztóra, a fény furcsán megtört a kabát szoknyarészének szegélyén. Hiába forgattam a kabátot a fényben, be kellett látnom, nem virultam ki a tavasszal együtt, csak elfelejtettem kipucoltatni ősszel a kabátomat.
***
Próbáltam még véletlenül sem használni szinonímiákat, alkalmaztam stílusban eltérő szavakat pl: jelesül – meló, estlen mondat is van benne és egy plágium is található az írásban: Szép lettem, éljen! – Magyar vándor.
Hát nem is tudom, ez nem is olyan rossz. Még gyakorolj a kitűzőért 😀
Szept. 1
Ezaz 1. napom az új suliba. Naon nm vártam. Utálok suliba járni. Anyu keltet. Felöltösztem. Ugy döntötem meg mutatom mindenkinek cuki oldalam. Tiszta rózsa szìnt vetem magamra. Regelire nm etem semit, kel vigyázak az alakomra. Bepatantam a pórsémba és elhajtotam a Kós Károly szak gimijig.
-Szia Cicc!-köszönt egy srác. Barna haja volt. Kék szeme. Anyira jóóól nézet ki. De tèlleg, anyira, de anyira édibédi volt hogy nem köszöntem.
Az orak uncsik voltak, nem figgyeltem. Beszélgetem pàr lányal. Nagyon arikák, holnap megyünk a westenddbe shoppizni. Anyira vároooooooom.
Hazafele menet latam hogy a regel köszönö srácmegy hazafele. Radudaltam, beult és szentséges ég! Megcsokolt! Aszt mondta, jövö hétre szerez jeggyürűt! Othagyom a sulit, ugyis okos vagyok. Kimegyunk nemetbe es boldogok leszunk.
BRÉKING NYÚZ! A csíborgok áttranszportálódtak a sztatoszféra villámok között!!!
Angol tudósok megfigyelése szerint: Holografikusan csillogó holdjáró cipőt viseltek, amelyeknek platformos alja volt. Babakelengyéjükben cígölték űr-anorákjaikat, hogy így hótziherségben elérjék a dadaizmus bolygót, ahol még a hedonizmus királyságolt. Nyuszka testyük gizda karjai csapkodtak vézna csontvázuk körül. Pároslábú patásokkal és lábasfejűekkel meetingeltek, miközben parabola-antennák közt cikáztak. Bukszáik tele voltak kacsacsőrű emlősök csontijaival. Pukkadoztak a kacagástól és kacarásztak a pukkantgatástól. Űr-csatangolásuk idején ezt kántálták: „Apa cuka fundaluka, funda kávé kamanduka. Apcug, fundalug, fundakávé kamanduk.”
***
Teli vagyunk érdekes, különös hangzású, vicces szavakkal. Ebből igyekeztem kis ízelítőt hozni. 🙂
Jópofa, köszönjük 🙂
Nyáron jobban mennek a dolgok, olyankor rugalmasan tudok gondolkodni. Egy ilyen napon értem haza, nem oda ahova szoktam, mert ez más. Akkor látom, hogy a kutyám fáradt. Az ilyet látni, vize is volt, nem baj, csak fáradt voltam, nem nagyon, nehogy máshová menjek. Ha minden rendben van, hova tettem azt a nadrágomat, amit még azelőtt kerestem? Mielőtt beszéltem volna a szomszédunkkal? Mert hiába nem volt még ebéd, ilyenkor még nem szokott lenni, később se, csak a bicikliről esett le a lánc, más nem történt. Ezért lehetett minden annyira nyomasztó, nekem is, meg a nyár, ami azért mégis csak más, mintha csak simán gondolkodnék. Nem ugyan az. Semmi sem az. Ilyenkor hatások érnek, persze jó értelemben, vagy énekelni támad kedvem, de csak ritkán. Később persze van naplemente is, gyönyörű, frenetikus, olyan mint egy korong, biztosan ismered. Valahogy lemegy a nap, ezt tudom, de most nem is ez a lényeg, mert ez más. Ez most jobb volt. Biztosan az érzésektől, az a belső szellemi átlényegülés, amitől megértem, hogy vannak csodák, olyan ami újdonság. Semmire nem maradt időm. Mehettem volna bárhová, ha van kedvem, vagy csak úgy megnézem, hol vagyok. Az is fontos. Vagy készülni kell a másnapra, mentálisan, vagy csak simán, de készülni kell, mert eljön. Nem azt állítom, hogy rossz volt, inkább érdekes, ezért is döntöttem inkább úgy, hogy mégis csak megebédelek. A kutyám meg nézte. Mindig néz, én meg néztem, mit néz. Hirtelen sötét lett, a nap, igen a nap, az tűnt el, nem pedig más. Romantikus est elébe néztem. Csillagok is voltak, nem is kevés, olyan mint amikor lámpák lennének, jó sok, ott lógnak a fejem felett, valaki odarakta. Mégis csak káprázatos volt. Igen, ez így pontos. Még jó, hogy észrevettem, mert csinálhattam volna mást is.