Hogyan alakíts ki egyedi előrendelési rendszert? – Interjú Tóth Cecíliával, a Zezil tulajdonosával

Az egyik legfontosabb könyvmarketing eszköz az ELŐRENDELÉS. Tudtad, hogy már a könyved megjelenése előtt lehet bevételed az előrendelésekből? Ha az olvasók már várják a regényed, szakkönyved, akkor hajlandóak lesznek nem csak megrendelni, hanem előre ki is fogják fizetni. Ha biztosra akarsz menni, adj nekik a könyv mellé valami pluszt, amit máskülönben nem kapnának meg. Könyvmarketing eszköz például egy ingyenes kiadvány: regény mellé adj ajándékba novellát, szakkönyv mellé segédanyagot. Plusznak számít az árengedmény vagy a szolgáltatásodra vonatkozó kupon is!

Tóth Cili, a zezil.hu tulajdonosa egyedi előrendelési rendszert valósított meg: olvasói végigkövethették a könyv készülését és közben plusz tudásanyagot kaphattak a tervezőnaplójuk, bullet journaluk vezetésével kapcsolatban.

A Zezil hatékony időgazdálkodással és élettervezéssel foglalkozik, több ezer embernek segített már helyesen beosztani a feladatait, lebontani céljait. (A blogját mindenkinek ajánlom!) Cilit az előrendelési rendszerével kapcsolatban kérdeztem. 

Mesélj egy kicsit a vállalkozásodról, hadd értsük meg, pontosan mivel foglalkozol!

Tóth Cili

Cili: A Zezil – kreatív időtervezés oldal és a vállalkozás célja, hogy megismertesse és népszerűsítse a tervezőnaplók világát. Arról van szó, hogy egy üres füzet hogy lehet határidőnapló, napló és jegyzetfüzet egyszerre. Ennek egy népszerű formája a Bullet Journal például.
Ha tervezőnaplónk van, az megoldást jelent a kallódó papírfecnikre, átláthatatlanul vezetett jegyzetekre, a határidők és teendők kordában tartására. Ez egy rugalmas rendszer, ami támogatja a feladatok és jegyzetek rendszerezését, és közben élmény is ez az egész!

Fontosnak tartom, hogy az emberek érezzék, hogy igenis hatással vannak az idejük kezelésére, kézben tartják az életüket. Segítek, hogy könnyen menjen az első lépés és hosszú távon motiváltak maradjanak a füzet vezetésében. Közösséget formálok a téma érdeklődői köré, írások, online anyagok, online tanfolyam és workshop által támogatom őket a saját rendszerük megalkotásában. Most egy újdonság is készülőben van, hamarosan megjelenik a könyvem a témában.

Mi ösztönzött rá, hogy könyvet írj erről? Honnan jött az ötlet és mi a könyvvel a célod?

Cili: Egy tervezőnapló vezetése olyan értékekkel gazdagítja az életünket, amire első hallásra nem is gondolnánk. Megtanuljuk átlátni az életünket, tervezzük a napokat, éveket. Szerettem volna olyan formában is támogatni az embereket a tervezőnaplójuk elkészítésében, ami független a digitális világtól, és erre a könyv a legjobb megoldás. Egy könyvben a-tól z-ig be tudom mutatni a rendszert, az olvasónak lehetősége van ötleteket szemezgetni belőle, mintaoldalak segítségével inspirálódhat. 

Egészen más a képernyőn nézve vagy a telefonon ötletet gyűjteni a saját füzetünk oldalainak kialakítására, mint amikor ott van előttünk egy könyvben az egész ötlettár, és valós nagyságban láthatunk egy kész oldalt. Az ötlet már évekkel ezelőtt megszületett bennem, mert elszomorított, amikor azt hallottam, hogy valaki azt érzi, ő nem képes egy üres füzetben kialakítani a saját tervezőnaplóját. Hogy nincs elég rajztehetsége egy Bullet Journalhoz, nincs ideje rá. Még számtalan tévhitet felsorolhatnék. 
A könyvvel el szeretném oszlatni ezeket a tévhiteket. Megmutatom, bárki létre tudja hozni magának a saját tervezőnaplóját és még örömét is fogja lelni benne!

A határidőnapló nem mindenkinek jön be – a kreatív időtervezés lényege, hogy üres füzetet strukturálsz úgy, hogy az neked megfeleljen

A könyvírással hogy állsz?

Cili: Magát az írást befejeztem, a szerkesztés lezárult, az utolsó szövegrészek is a grafikusnál vannak már. Most folyik a tördelés és a korrektúra párhuzamosan. A könyvben szereplő majdnem 60 ábra és mintaoldal 90 %-ban készen van, a héten ezek is elkészülnek. A borító is majdnem végleges formában van már, hamarosan minden készen áll arra, hogy küldhessük a nyomdába az anyagot.

A könyvmarketing lényege nálad az előfizetéses előrendelés. Mi ez a modell pontosan?

Cili: Az előrendelést egy időben indítottam a könyvem megírásával. Azt szerettem volna, hogy a majdani olvasóim végigkövethessék a könyvem születését. Annak írását, a magánkiadás egyediségét és lépéseit és mindazt, amivel egy könyv megvalósulása jár. Az volt a kezdeti elképzelésem, hogy egészen más érzés, egészen más kötődés lehet egy könyv felé, amit már az első betűtől ismersz, mint ahhoz, amit ismeretlenül veszel le a polcról egy könyvesboltban. A Könyv születik programot 6 hónapra terveztem, de már az elején jeleztem, hogy ez az idő a könyv készültségi fokának megfelelően növekedhet. Akik megvásárolják a programot, azok nem pusztán a könyvet veszik meg, hanem további hasznos anyagokat is kapnak a témában. Mutatok egész más nézőpontokat egy-egy területen, valamint személyes példákat is, ezeket a könyvbe nem is akartam beletenni.

Mit kapnak azok, akik a különféle csomagokat választják? Mesélj kicsit ezekről!

Cili: Kétféle csomaggal indult a Könyv születik program, meg lehetett vásárolni egy összegben vagy havi előfizetésben. A teljes program részét képezi a könyv is, ingyenes belföldi szállítással, havi előfizetés esetében ez csak annak jár, aki mind a 6 hónapot megvásárolta.

A bullet journal szótól sokan megijednek – díszes, rajzos napló jelenik meg a szemük előtt, pedig egy jó tervezőnaplóhoz elég egy füzet meg egy toll

Miért így találtad ki a könyvmarketinget? 

Cili: Úgy éreztem, hogy fél évvel korábban előfizetni egy könyvre hatalmas bizalmat jelent. Sokan előfizettek, és ezért nagyon hálás vagyok nekik. Szerettem volna lehetőséget biztosítani azoknak, akik csak nemrég ismertek meg, vagy nem szeretnének akkora elköteleződést vállalni, ami a teljes program megvásárlása jelent, ezért találtam ki a havi előfizetést. Egy-két hónap alatt már látható, hogy tud-e azonosulni azzal, amit nyújtani tudok, vagy sem.

 Változtattál az előfizetéses rendszeren, mióta elindult?

Cili: Igen, változtattam. Már a negyedik hónapnál látni lehetett, hogy nem készül el a könyv 6 hónap alatt, ezért megnöveltem a program időtartamát 8 hónapra. A plusz két hónap anyagát ajándékba kapták azok is, akik a havi előfizetés során 6 hónapot megvásároltak. Később pedig a havi előfizetést meg is szüntettem, ma már csak a teljes programot lehet megvásárolni. Ez egybeesett a program árának megemelésével.

Olyan eredményeket kaptál, mint amit vártál? Mi a legnagyobb előnye ennek a könyvmarketing eszköznek? 

Cili: Azt látom, hogy nagyon jól működik. Megfelelő marketinggel népszerűvé lehet tenni a könyv előfizetését már hónapokkal a könyv megjelenése előtt. Szoros kapcsolatot lehet kiépíteni az olvasókkal, nagyon őszinte viszony alakul ki, ha engeded őket bepillantani a színfalak mögé. 

A tervezőnaplónkat rajzokkal, matricákkal is díszíthetjük – de csak ha akarjuk

A vállalkozásom több részből tevődik össze, a Zezil és a könyvem csak egy szelet. A könyv írása és a Könyv születik program anyagainak készítése mellett a marketing háttérbe szorult, ezért mindez nem teljesen hozta azokat az eredményeket, amiket vártam tőle. Mégis azt érzem, hogy nagyon sokat nyertem azzal, hogy nem “csak” a könyvet írtam az elmúlt évben.

A Könyv születik program 8 hónapja alatt a könyv 8 főbb témáját dolgoztam fel. A résztvevők minden hónapban kaptak egy-egy részletet a könyvből, készítettem videót is a témában és a program zárt Facebook csoportjában élő bejelentkezést tartottam. Ebben a csoportban tájékoztattam a résztvevőket a könyv állásáról, például ők tudták meg először, amikor befejeztem az írást és elküldtem szerkesztésre a kéziratot, ők látták először a borítót, de megosztottam velük a kétségeimet és a nehézségeimet is. Ezen felül majdnem minden hónapban készült egy beszámoló, amiben a háttértörténéseket írtam le. Amire nem számítottam, hogy a program videóira készülve egészen máshogy gondoltam végig a könyv témáját, mint korábban, születtek új meglátások és felismerések, ezért a könyv minőségére is hatással volt az előfizetéses rendszer.

Mennyibe kerül az előfizetés?

Cili: Amikor meghirdettem a programot, kedvezményesen lehetett csatlakozni hozzá, ezután a könyv árával azonos árú volt az előfizetés. Amikor mind a 8 hónap anyaga elkészült, akkor emeltem a díjon, így lett 9750 Ft az ára.

Mennyibe fog kerülni a kész könyv? 

Cili: A kész könyv 5940 Ft-ért lesz megvásárolható, ebből is látszik, hogy a Könyv születik program még mindig nagyon kedvezményes áron érhető el.

A tervezőnaplót vagy bullet journalt bármilyen füzetben vezetheted – jegyzetelheted benne a könyved vázlatát vagy a marketingstratégiát is

Miben segített neked az, hogy határidőket szabsz magadnak?

Cili: Több, mint két éve támadt az első gondolatom, hogy szeretnék könyvet írni. Azóta már kétszer álltam neki, de az események mindig más irányba tereltek. Tavaly nyáron viszont azt éreztem, hogy ezt az álmot most meg akarom valósítani. Nem tudom, hányan vannak úgy, hogy a könyvüket teljes munkaidőben írják és nincs más dolguk mellette… nos, nálam ez nem így volt. A megszokott napi rutinomba illesztettem be – munka, család és minden más mellé. Nagyon sokat jelentett számomra, hogy volt egy csapat, akik várják a havonta készülő anyagokat, akik várják, hogy a kezükbe vehessék a könyvemet. Ez a fajta támogatás segített, hogy ne térjek le az útról, ne mondjak le erről az álomról. Persze voltak nehéz hetek, ami a családomat is próbára tette, és nagyon hálás vagyok nekik, hogy végig támogattak abban, hogy megvalósulhasson a könyv. 

Nem számítottam rá az elején, de maga a könyv megírása és a kiadása körüli teendőik is végig döntési helyzeteket szültek, fel kellett nőnöm a feladathoz. A kezdetben tervezett 6 hónap 8 hónapra nőtt, mint már mondtam, mostanra pedig látható, hogy augusztus végénél korábban nem jelenik meg a könyv, még az is lehet, hogy átcsúszik szeptemberre, ami már 12 hónapnyi bizalmat jelent azok részéről, akik az első között csatlakoztak az előfizetéses programhoz. Nagyon hálás vagyok nekik, amiért végig ott voltak mellettem és hihetetlenül jó érzés, hogy tudom, alig várják,hogy a kezükbe vehessék a könyvet. Részemről ennyi időre volt szükség, hogy olyan legyen a könyv, amit igazán élvezet lesz olvasni és persze a közreműködőket is egészen más egy magánkiadás során összeszedni, mint amikor a kiadó szervezi mindezt.

Hamarosan várható tehát a megjelenés. Aki kizárólag a kész könyvet szeretné megvenni, hol és mikor teheti ezt meg? 

Cili: A Könyv születik program a könyv megjelenéséig lesz elérhető. Mivel többen jelezték, hogy ők csak a könyvet szeretnék megvásárolni, ezért már maga a könyv is kapható előrendelés formájában a programtól függetlenül. A Kreatív időtervezés – Legyen élmény a feladataid vezetése című könyvet és a programot ezen az oldalon keresztül lehet megrendelni: https://www.iranytu.zezil.hu/almodd-valosagga-az-eleted/

Megjelenés után innen lehet majd megvásárolni közvetlenül a könyvet: https://www.iranytu.zezil.hu/termek/kreativ-idotervezes-a-konyv/

A könyv hasznos lesz számodra, ha úgy érzed, az előregyártott határidőnaplókban nem érzed otthonosan magad és szeretnéd megismerni, hogyan vezesd rendszerezetten a határidőidet, teendőidet és jegyzeteidet egy üres füzetben, ami majd rugalmasan követi a mindenkori igényeidet. 
Nem lesz olyan, hogy nincs elég helyed, hogy felírj egy gondolatot, nincs olyan, hogy elfelejtődik egy fontos időpont, vagy hogy nem találod a jegyzeteidet. 
Akkor is érdekes lehet számodra a könyvem, ha szeretnéd a saját regényedhez vagy szakkönyvedhez készített feljegyzéseidet átláthatóan vezetni úgy, hogy mindig megtaláld, amit keresel. A könyvemben ismertetett egyszerű technika segítségével ezt is meg fogod tudni valósítani. Nemcsak a tervezőnaplód kialakítására, de időd jobb felhasználásra is ötleteket adok neked a könyvben. A saját rendszered kialakítása együtt jár azzal, hogy élménnyé válik feladataid vezetése, és motiváltabban haladsz a megálmodott utadon!

A könyv szöveggondozását én végeztem, erről hamarosan külön cikkben beszámolunk. Ha addig is érdekel ez a szolgáltatás, te is tervezel egy könyvet vagy van már fékész, kész kéziratod, keress meg bátran!

*Köszönöm, ha megosztod a cikket!*
Share

Megjegyzés hozzáfűzése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Share