Krisz Nadasi writes – Az írás a szenvedélyem. És az, hogy Te is legyél író!
Krisz Nadasi writes – Az írás a szenvedélyem. És az, hogy Te is legyél író!

Megölhetem-e a szereplőmet?

Bár íróként bármit megtehetünk a regényünkben, a szereplők megölésével legyünk óvatosak. Csak akkor vonhatunk ki egy szereplőt a forgalomból, hogyha arra kifejezetten nyomós okunk van. Az első ilyen ok a dramaturgia, azaz amikor egy főhős halálának törvényszerűen be kell következnie. Soha nem tehetjük meg azt, hogy csak azért viszünk ki egy karaktert a történetből, mert nincsen jobb ötletünk arra, hogy megoldjuk egy problémát, amit az ő személye jelent.

Mit jelent az, hogy dramaturgiai oka van a halálnak?

Nos, vannak olyan karakterek, akiknek meg kell halnia. Akiknek az a sorsa, hogy a történetünkből kiíródjanak. Csak akkor hiteles a halál, hogyha minden, ami eddig történt, efelé mutat. 

Akkor használd a halált a könyvedben, hogyha ez az eszköze annak, hogy egy másik szereplőben fejlődést érj el. Például úgy tudod megmutatni, hogy egy szereplő mennyire önálló, ha azt mutatod meg, hogyan hal meg az anyja, és a szereplő hogyan reagál erre a halálra. Ebben az esetben belátható, hogy abszolút szükséges az anya halála, éppen ez az eszköze annak, hogy a főszereplő megtanuljon élni, egyedül dönteni, rákényszeríted a magabiztosságot. 

Hogy egy híres példát mutassak dramaturgiai okra, nézzük meg a Harry Potter sorozatot: a negyedik könyvben az író megöl egy diákot. Neki ezzel dramaturgiai célja van, mégpedig az, hogy az olvasó számára kiderüljön, a főgonosz valóban nagyon gonosz. Annyira gonosz, hogy képes ölni is, tehát valódi súlya van az ő gonoszságának. 

Ha van egy olyan szereplőd, aki tulajdonképpen gonosz, vagy ha ő az antihős, azaz a szereplő, aki a főhősödet akadályozza abban, hogy elérje a célját, hogy megoldja a könyv fő konfliktusát, akkor általában jobb megoldás az, ha nem ölöd meg. Legalábbis nem túl korán. Nyilván, ha a főhősöd az antihőst a könyv végén az úgynevezett nagy csatában elintézi (akár megöli, akár nem, azaz csak erkölcsileg, morálisan dönti le), akkor ennek ott jó helye van. Ha viszont a főhősöd dolgát szeretnéd megkönnyíteni, és egyfajta isteni beavatkozásként kivonod ezt az antihőst vagy ezt a gonoszt a képletből, akkor ezzel indokolatlanul nagy segítséget adtál a főhősnek. (Akkor is, ha ez az indokolatlan kivonás a történet végén szerepel, nagy csata nélkül!) Példa erre az indokolatlan halálra Keira Cass Párválasztó-sorozatában a király halála: a király és a fia között komoly konfliktus volt, de az író ezt nem oldotta meg, helyette lázadókat engedett a palotába, akik “véletlenül” kinyírták a királyt. 

Azért nem javaslom ezt a megoldást, mert sokkal izgalmasabb az, hogyha a főhős szenved, küzd azért, hogy azt a gonoszt legyőzze. Ha Cass királya nem hal meg, és épp a fia menti meg, akivel vérre menő vitáik vannak, arra vajon hogyan reagált volna a király? Meghallgatta volna a fia érveit? Ugye, hogy ez sokkal érdekesebb helyzet?

Általánosságban gonoszt említek, de ez lehet mondjuk a főhős munkahelyén a főnöke, akkor is gonosznak nevezzük. Akárkit is szeretne a főszereplőd legyőzni, meglesz ehhez az eszköztára. Gondold végig, hogy mi minden állhat segítségedre abban, hogy a főhősöd felülkerekedjen ezen a gonoszon, ezen az antihősön. Hogyha az antihőst olyan helyzetbe teszed, hogy neki válaszolnia kell kérdésekre, vagy valaki nyomozást indít utána, csapdába csalják, akkor kiderülhet mindaz, amit ő titkol, vagy megváltoztathatja a véleményét. 

Fontos, hogy a halál csak akkor számít, ha az adott személy viszonyult más szereplőkhöz és fordítva, illetve az olvasó is kötődik hozzá, érzelmet érez iránta, szereti vagy gyűlöli.
Soha ne ölj meg egy szereplőt akkor, ha ezzel egyszerűsíted a cselekményt. Csak akkor öld meg, ha ezzel éppen hogy bonyolultabbá teszel mindent, különösen a főhős számára!

Mi van a halál után?

Ha az egyik szereplőd meghal a történetben, mutasd meg azt is, hogy mi történik az ő halála után. Hogy az életben maradt szereplők hogyan dolgozzák fel a halált, hogyan változik meg az életük.

Ha mutatod a halált, akkor a haldokló legyen őszinte, de ne forduljon a jelenet pátoszba. A haldokló utolsó szavát idézni kétélű fegyver, legyen ez nagyon rövid és nagyon egyedi! Derüljön ki, hogy az életben maradt szereplőnek hogyan változik meg a világa, értékrendje, másokkal való viszonya, mert ha ez nem hiteles, tönkreteszi a sztorit. Az élve maradott személy gyászolja meg a halottat, használd a gyász fázisait:

·       Tagadás: nem hiszem, hogy meghalt!

·       Harag: tehetetlen düh, bűnbakkeresés, önhibáztatás.

·       Alkudozás: kompenzálás, mit meg nem tennék, hogy újra láthassam.

·       Depresszió: a pótcselekvés nem segít, a halál tényének elismerése, és hogy a szereplő nem tehet már semmit, ami visszahozná a halottat. Szomorúság, sírás. A feldolgozás fontos fázisa.

·       Elfogadás: akkor élek nélküle.

Ha kérdésed van, kommentben is jöhet!
Hogy egyik cikkemről se maradj le, iratkozz fel a hírlevelemre!

*Köszönöm, ha megosztod a cikket!*
Share

Megjegyzés hozzáfűzése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Share