A szombathelyi Németh Krisztina neve onnan lehet ismerős, hogy részt vett a 2015-ös karácsonyi kisregényíró-pályázaton, majd 2016-ban bejutott az új karácsonyi kötetbe, a Rejtelmes karácsonyok címűbe, sőt, az ő története lett az olvasók kedvence a könyvben (ami a megjelenést követő három héten belül el is fogyott). Krisztina azóta folytatta az írást, Sorsforgácsok című novelláskötete 2018-ban, új regénye, A hazara pedig 2019 novemberében jelent meg a Szülőföld kiadónál.
A kiadókról szóló interjúsorozat keretében szeretném neked bemutatni Németh Krisztina útját és a Szülőföld kiadót!
Hogyan találtatok egymásra a kiadóval?
Krisztina: Gyakran betértem egy helyi kávézóba, ahol jegyzeteltem, írtam, és egyszer a kávézó tulajdonosa rákérdezett, hogy mit körmölök olyan szorgalmasan. Elmondtam neki, hogy írok, és miután azt is elmondtam neki, hogy éppen kiadóvadászaton vagyok, lássatok csodát, bejelentette, hogy épp ismeri egy helyi kiadó vezetőjét. Elkérte néhány novellámat, én vázoltam neki a nem olyan távoli terveimet, és ezután mutatott be Farkas Csabának, a kiadó vezetőjének.
Mi győzött meg, hogy mellettük dönts?
Krisztina: Célom volt, hogy kiadót keressek, mert tudtam, hogy készülő könyvem nem maradhat a fiókomban. Egy friss írónak hatalmas lehetőség, ha egy kiadó felkarolja. Még akkor is, ha ez nem a legismertebbek vagy a legnagyobbak közül való.
Hogyan kezdődött az együttműködés? Mik voltak az első lépések?
Krisztina: Csaba először elolvasta néhány novellámat, és úgy döntött, hogy még mielőtt a regényemre koncentrálnánk, adjunk ki egy novelláskötetet. Én kissé szkeptikus voltam, mert a novelláskötetek egyáltalán nem a mindent elsöprő sikerkönyvek kategóriájába tartoznak, de örültem a lehetőségnek, így álltam elébe.
Milyen volt a közös munka?
Krisztina: Minden fázist megbeszéltünk, és időközben Szalai Márton, a kávézó tulajdonosa, aki főállásban grafikusként és arculattervezőként dolgozott, ugyanúgy részt vett a munkában, mint a kiadó. Semmit nem tettek anélkül, hogy előtte meg ne beszéltük volna, ugyanakkor a munkák menetében időnként eléggé magamra voltam hagyva. Gondolok itt a lektori vagy az előolvasói tennivalókra, ezeket nekem kellett elintéznem. Éppen ezért, bár egyesével minden novella sok kézen és szerkesztésen ment át, még így sem vagyok elégedett, mert sokkal színvonalasabb munka is kikerülhetett volna a kezünkből, ha ezt kicsit összehangoltabban csináltuk volna. A borítót Marci tervezte, ami szerintem nagyon szép lett, a tördelést is ő végezte.
Nagy sikered volt a Sorsforgácsok kötetbemutatóján, még a helyi média is képviseltette magát. Elégedett vagy az eredménnyel?
Krisztina: Igen. Nagyon sokan kíváncsiak voltak rá, az összes helyi média írt róla a bemutatót követő napokban. De a nagy áttörést nem hozta meg. Nem voltam csalódott, mert a kritikák jók voltak, és tisztában voltam vele, hogy egy novelláskötet nem lesz az eladási listák élén, pláne nem egy elsőkönyves írótól.
Pontos tájékoztatást kapsz a regényeid fogyásáról?
Krisztina: A könyvesbolti példányokról kapok visszajelzést, ha pedig bemutatókra megyünk, a kiadó helyben is árusítja a könyveket, így azt is pontosan nyomon tudjuk követni.
E-könyvben is megjelentek a műveid?
Még nem, de tervben van, mivel egyre népszerűbbek az elektronikus példányok.
Elégedett vagy a kiadó marketingjével a nagy könyvesboltokban való jelenlétet tekintve? Hogyan segítik az eladást?
Krisztina: A könyvesbolti jelenlétre nem lehet panaszom, hiszen az összes nagyobb könyvesboltban megkapható nemcsak a Sorsforgácsok, hanem A hazara is. A marketing már egy kicsit döcögősebb. Az, hogy ott vagyok a könyvesboltokban, és az, hogy a helyi nagyobb boltok a kirakatba teszik a könyvet (sőt az egyik könyvesbolt külön polcot is készített helyi írók könyvei számára, ahol én is ott vagyok), még nem helyettesíti azt a hihetetlenül szükséges marketingmunkát, ami nálunk elmaradt. Ha nem tudják az emberek, hogy van, hogy miért van, hogy miért kell, hogy az olvasó a kezébe vegye, nem fog fogyni a könyv.
Hiába sikerült A hazarának is egy nagyon ütős borítót csinálni – beszélni, beszélni, beszélni kell róla, elvinni az olvasónak. A hazarával ráadásul amúgy is nehéz dolgom van, mert egy menekült fiú történetét dolgozza fel, igaz történet alapján, amely mostanság nagyon megosztó téma. Sok ajtó bezárult előttem emiatt, de nem adom fel, mert ezzel a regénnyel nem megosztó akartam lenni, csupán egy család élettörténetét szerettem volna elmesélni. Az eddigi visszajelzések nagyon jók, és hát lássuk be, magyar szerző tollából ilyen témájú könyv még nem igazán jelent meg. A hazaránál egyébként már volt előolvasó, lektor, szerkesztő, minden, ami csak kell, ebből nem engedtem.
Mi a kiadó fő profilja? Milyen kéziratokkal foglalkoznak? Kinek ajánlod őket?
Krisztina: Főként helyi, de mindenképpen hazai írókat várnak. Szeretik a történelmi ihletésű témákat, és a dokumentumkönyveket igazán igényes, szép kiadásban jelentetik meg.
Beszéljünk még a novelláskötetedről. Mit érdemes tudni róla?
Krisztina: Azok, akik szeretnek olvasni, tudják, hogy a novelláskötet sok szempontból praktikus. Nyaralásnál például kifejezetten jó; egy novella a strandon, egy este, egy az úton, szóval remek olvasnivaló. A Sorsforgácsok nagyon vegyes témájú, hiszen a romantika, krimi, sírós, nevetős, gyilkolászós téma mind megtalálható benne. Van benne egy romantikus kisregény is, ami szerintem az egyik legnagyobb sikert aratta, de újra megjelenik benne Havassy Léna, a Rejtelmes karácsonyok antológia szereplője, aki most New Yorkból egyenesen Hawaiiba repíti az olvasót. Külön jólesik, hogy itt Szombathelyen már sokan megismernek, főleg a könyvesboltokban, és volt, hogy lelkesen leültettek és elém tolták a könyveimet, hogy dedikáljam őket az olvasóknak.
És a regényed? Miről szól A hazara?
Krisztina: Ez az a regény, amit meg kellett írnom. Tudtam, hogy talán darázsfészekbe nyúlok, de nem érdekelt. Hamid, a könyv főszereplője a kollégám volt, tanulóként dolgozott abban a hotelben, ahol én. Az ő ötlete volt, hogy írjak róla, és minél többet mesélt, annál inkább érett bennem, hogy igen, ezt nem szabad kihagynom: egy afgán fiú, aki tizenegy évesen útnak indul a világba, mert ahogy ő mondja: “Valahol élnem kell.”
A fogadtatás? Nos, ezen a könyvbemutatón nem képviselte magát a helyi sajtó, pedig kaptak meghívót. Jobban mondva egy sajtós jött el, akinek nem volt probléma a téma. Jelen volt a bemutatón maga Hamid is, akitől lehetett kérdezni, az érdeklődő olvasók tehát találkozhattak a történet főszereplőjével. Nagy sikere volt, azt hiszem, sokan a szívükbe zárták a közvetlen, mosolygós fiút. A bemutató előtt egy héttel a kiadó elintézte, hogy a helyi tévében beszélhessünk Marcival a könyvről, hát, szétizgultam azt a hét percet 🙂 A média azóta elkerül, viszont február 24-én egy irodalmi est erejéig meghívást kaptam Szombathely egyik legnagyobb kulturális központjába, aminek nagyon örültem. Zenés estként lett meghirdetve, mert készítettünk egy videót és afgán, pakisztáni zenékkel színesítjük a programot. Nagyon izgatottan várom, mennyien lesznek kíváncsiak Hamid történetére.
Összességében elégedett vagy? Hogyan értékeled az eredményeidet?
Krisztina: Elégedett vagyok, de tudom, hogy még többet és még jobban kell dolgozni, hogy tökéletes munka kerüljön ki a kezemből. Én a magam részéről mindent megtettem, amit csak tudtam, és a mai napig jóleső érzés ránézni a könyveimre, amelyek ott sorakoznak a polcom tetején. A legnagyobb tanulság, hogy a lépcsőfokokat nem szabad átugrálni. Végig kell járni, úgy lesz minden tökéletes.
Mik a jövőbeni terveid?
Krisztina: Most lazítás van, ami az írást illeti, de folyton kattog az agyam a történeteken. Jobban mondva a következőn. Az 1530-as évekbe repülünk vissza. A helyszín egy község a szülőfalum, Torony mellett, ahol a törökök portyáznak, egy forrás közelében, ami a mai napig oltja az arra járó vándor szomját. Ha akkoriban nem jár erre a török, hogy Kőszeg körül sündörögjön, és nem fullad bele a lápba egy bég fia, nem találták volna meg a forrást, és talán ezen a könyvön sem gondolkodnék. Rengeteget kell olvasnom a témában… Amúgy ennek a könyvnek az ötlete akkor jött, amikor 2015-ben a kisregény-pályázaton az egyik zsűritag azt mondta, hogy minek kell folyton külföldre vinni a történeteket, írjunk arról, ami körülvesz minket. Nos, én megteszem.
Hol lesz legközelebb dedikálásod?
Krisztina: Február 24-én, hétfőn 17 órakor az Agóra Művelődési és Sportházban a Valahol élnem kell című zenés irodalmi estre várom szeretettel az érdeklődőket. Terveink szerint a környező nagyobb városokba is ellátogatunk, és nagyon szeretnék az idei Könyvfesztiválra is eljutni A hazarával.
Hogy egy cikkemről se maradj le, iratkozz fel a hírlevelemre!
