Lengyelország, 1939, közel a magyar határhoz. Itt kezdődik Tádé története, mégpedig az édesanyjával, az akkor tizennyolc éves Basiával aki a családját ért tragédiák után hazájából menekülni kényszerül. A fiatal lány lenyűgöző szépsége nem marad észrevétlen, daliás magyar rendőr és egy merész amerikai pilóta is belesodródik a viszontagságok örvényébe.
Ha szívesen olvasnád, ide kattintva rendelheted meg a könyvet!
A regényt valós események ihlették, és a szerző saját felmenőinek története.
A közös munka
Bogdan Asztalos második könyve, a Tádé ismét egy igaz történeten alapuló fikciós mű. A címválasztás nem véletlen: ha ismerős számodra a név és a Mazsola és Tádé bábfilmre asszociálsz róla, jó helyen kapiskálsz!
A Tádé a Manó c. könyv előtörténete, és Bogdan már eleve hosszabb kézirattal keresett meg, mint a Manó esetében. Azonban annak története, hogyan kerülhetett egy kisfiú abba az amerikai repülőgépbe, ami a magyar férfi szántóján zuhant le, nem is egyszerű! Emiatt a legfőbb javaslatom az volt, Bogdán írjon pluszjeleneteket a regénybe, illetve írjon bővebbre bizonyos részeket.
Bogdant a kiadás során is segítettük. A munka nem ment zökkenőmentesen, de együtt átlendültünk az olyan problémákon, mint hogy miként kerüljön a nyomda fájlszerverére a belív meg a borító. Merthogy igen, egy írónak magánkiadásban sokkal több dolga van, mint az ember első látásra gondolná, és igen, még az informatikához is értenie kellene. De közösen mindent megoldunk 🙂
A szerző így élte meg a közös munkát
Második könyvem megírásakor már fel sem merült bennem, hogy máshoz forduljak. Krisz és csapata hosszú évek tudását és tapasztalatait ötvözi fiatalos energiával és lendülettel. Megpróbáltam hasznosítani Krisz korábbi regényemhez füzött hasznos tanácsait. Ennek meg is lett az eredménye, lektorálás után jóval kevesebb változtatásra volt szükség előző munkámhoz képest. Főleg néhány hiányzó részlet megírását, valamint egy-egy epizód időrendben való áthelyezését javasolta. Párbeszédek további kidolgozására biztatott, esélyt adva a szereplők árnyaltabb bemutatására.
Krisz szigorú kritikus, és ez így jó. Ha valakinek csak a dicséret kell, arra ott van a család. Csodálatra méltó, ahogy Krisz mások regényei fölött is ugyanolyan önzetlen odaadással bábáskodik, mintha a saját könyvén dolgozna. Erre szerintem nem minden író volna képes.
Ha te is elküldenéd a kéziratodat véleményezésre, erről itt olvashatsz többet!
Olvass bele!
A gyógyszertár órája halkan kettőt ütött, mintha csak tudná, hogy ebben a komor hangulatban nem illik hangoskodni. A patikában Dąbrowska asszony és lánya tartózkodott Wilk bácsival. Az öreg csendesen kevert valamit egy porcelán dörzstálban – a patikussegéd némán, akár egy háziszellem tevékenykedett, mint aki nem akar jelenlétével a többiek terhére lenni –, ekkor egy idős asszony lépett az üzletbe.
– Hallotta, Dąbrowskáné? Az egész városban razziáznak a németek. Valami ellenállókat keresnek, akik tegnap este Wielopoléban felgyújtották azt a raktárat.
– Nálunk aztán kereshetik, csak mi vagyunk itt hárman és nem gyújtottunk fel semmit – mondta a patikusné.
Az idős asszony halkabbra fogta szavát.
– Azt beszélik, a Tabakowska fia… meg az a szép szál legény… hogy is híjják… a kocsis gyereke volt a dologban.
– Kicsoda? A Leszek? Az lehetetlen – szólt közbe a patikussegéd.
Maciejnak csak öregkorára született meg az egyszál fia. Úgy vigyáztak rá, mint a szemük fényére. Rendes, jóravaló gyerek, minden vasárnap együtt ment a szüleivel templomba, pedig már nagy, felnőtt fiú volt.
– Ő ilyet nem tenne.
– Én csak mondom, amit mondanak – szabadkozott az asszony.
– Arról a másikról el tudnám képzelni – folytatta Wilk, és szája sarka mosolyra húzódott.
– A kis Tabakowski nagy zsivány volt mindig. Egyszer kimentem ide a patika mögé, hát mit látok? Ez a kis Tabakowski gyerek ül a küszöbön és cigarettázik. Még tán tízéves sem lehetett akkor. Mondom neki, mit csinálsz, te kölyök? Nem dobod el azonnal! Megmondlak anyádnak, aztán ha még egyszer meglátlak cigarettázni, a tüzes végivel dugom a seggedbe! Erre tudják, mit csinált az a büdös? Csak nevetett és rám pöckölte a csikket.
Basia halkan megnyikkant.
Az idős asszony csak legyintett.
– Nincs tisztelet manapság.
– Nekem ezt nem kell bemutatni – mondta Dąbrowskáné. – Egyik nap hívta a lányomat, hogy menjen vele, mutat neki valami csodát. Erre aztán itt a ház mögött ez az istentelen elővette a micsodáját… Nem is mondtam az uramnak. Isten nyugosztalja, megölte volna. Ne szégyelld magad, lányom, nem csináltál te semmi rosszat – tette még hozzá a patikusasszony, amikor meglátta, hogy Basia fülig pirul.
– De az a másik, a Leszek; én sem hiszem, hogy ilyenbe keveredne… Aztán persze lehet, hogy égett benne a bosszúvágy. Az édesapja miatt.
– Csakis az lehetett – erősítette meg Wilk.
Az utcáról kiabálás hallatszott.
Német katonák csoportja rontott be a gyógyszertárba, és parancsszavakat ordibálva mindenkit az utcára rángattak – a környező házakból is a főtérre terelték az embereket.
Egyes sorban, arccal a falnak állították őket.
Katonai járművek jöttek-mentek, további teherautók érkeztek, melyekről katonák tucatjai ugráltak le és széledtek szét a környéken. Az otthonaikból kivezényelt emberek csak suttogtak egymás között. Basia is némán a falnak meredt, bal oldalán Wilk bácsi, a patikussegéd, jobbján édesanyja állt. A lány érezte, ahogy anyja ujjaival az ő kezét keresi, majd megszorítja vigyázzállás közben. Mozdulni sem mertek…
Tetszett a részlet? Ha szívesen folytatnád az olvasást, ide kattintva rendelheted meg a könyvet!
