Mentori rendszerben készült el A fegyverforgató második része

Ismerős lehet nektek Fróna Zsófi neve, akivel mentori rendszerben készítettük el az első ifjúsági fantasy regényét, a Fegyverek Házát. Nos, Zsófi szorgalmasan dolgozott a folytatáson, így már a sorozat második része is napvilágot látott a New Line Kiadó gondozásában.

Fróna Zsófia – A fegyverforgató – Démonok közt

A Fegyverek Házában lezárult az első tanév, Megaira azonban nem lélegezhet fel.
Sötét fellegek gyülekeznek a fegyverforgatók feje fölött, a gonosz beférkőzött közéjük és újabb áldozatokat szed. Ezt már a Legfelső Tanács sem nézheti tétlenül, és Megaira legnagyobb meglepetésére az ő segítségét kérik a nyomozáshoz.
Minden jel arra mutat, hogy az elkövetőnek köze van Edwardhoz.
Megairának fel kell nőnie a feladathoz, és harcossá kell válnia, ha szembe akar szállni a véreskezű gyilkossal. Ehhez szüksége van a tőrére, Setan Koberre is, de vajon megbízhat a fegyverében, aki sötét titkokat őriz?
A lánynak olyan döntéseket kell meghoznia, melyek következtében démonok közt találja magát. Vajon ezek a lények valóban olyanok, mint a fegyverforgatók történeteiben?
Megaira az életét kockáztatva kerül közelebb a válaszhoz, miközben a tanév végéhez közeledve újabb, nem várt események kavarják fel életét és teszik kérdésessé vizsgái sikerességét.
Ha elbukik, már nem csupán az ő sorsa kerül veszélybe…

A könyvet a New Line Kiadó webshopjából tudod megrendelni e-book és nyomtatott formában is.

A közös munka

Zsófival már évek óta együtt dolgozunk, és hiába beszéljük meg előre minden egyes kötet dramaturgiáját és információadagolását, mégis mindig izgalommal várom a fejezeteit. Ugyanis a tartalom egyeztetése után így zajlik a munka: Zsófi elküld egy vagy több fejezetet, ezt olvasom, szerkesztem, megjegyzésekkel látom el és visszaküldöm.

A második kötetben fontosnak tartottuk, hogy ne a megszokott csapat nyomozzon tovább Edward után, így belép a képbe Brendon öccse, Billy. A kötet egyik központi kérdése a démon: ki lehet az és merre bujkál? Így aztán erre is ötleteltünk, hogyan rejthetjük el az igazság bizonyos részeit, mivel teremthetünk gyanús körülményeket. A könyv utolsó fejezeteinek készülésekor igen hosszú levelek váltották egymást rengeteg ötlettel – és bőven maradt muníció a sorozat további köteteire is. Jelenleg Zsófi a harmadik köteten dolgozik, ennek is nagyjából a végére értünk és már a negyedik kötetet tervezzük!

A szerző így élte meg a közös munkát

„Én már az első kötet munkálatait is nagyon élveztem Krisszel, azóta pedig csak még jobb lett minden. Sokat fejlődtem és határozottabb, tudatosabb lettem, amit részben neki köszönhetek. Krisszel nagyon jól meg tudom beszélni az elképzeléseimet, ötleteimet, és azt sem veszi zokon, amikor bizonyos javaslatait nem fogadom el. Ilyenkor új ötleteket ad vagy megvárja, hogy mi sül ki az én elképzeléseimből, ami tök jó. Krisz remekül ráhangolódik az ember stílusára, és mindig minden megkeresésre válaszol, érezteti az emberrel, hogy figyel rá. Szerintem az ember hiányosságait is jó érzékkel emeli ki. Legalábbis nálam mindig beletrafál, hogy mi az, amin még erősítenem kéne. Szóval kezdő és haladó íróknak is bátran ajánlom a vele való közös munkát, mert egészen biztosan hasznos lesz.”

Ha téged is érdekel a lektori véleményezés, szerkesztés, itt olvashatsz róla többet! 

Olvass bele!

Késésben voltak, így megszaporázták a lépteiket; ők érkeztek utoljára, a zene már szólt, néhányan táncoltak is. Mindenki kiöltözött, még a fegyverek is – bár nem mindegyik tartott a fegyverforgatójával – Lord Devlin például rangjához méltatlannak találta az eseményt és tartózkodott a megjelenéstől. Megaira hallotta, ahogy Tilde is amiatt panaszkodik, hogy Steit, a bárdja kereken kijelentette: semmi keresnivalója egy ilyen bálon.

– Szívdöglesztőek vagytok – vigyorgott Brenda Tonyra és Jackre, majd a bátyja felé fordult. – Te sem nézel ki rosszul.
– Elkényeztetsz – válaszolta Brendon könnyedén.
– Nagyon kitettetek magatokért – jegyezte meg elismerően Megaira. – Még a zene is korhű.
Jack lépett elé, és a kezét nyújtotta neki.
Megaira riadtan rázta meg a fejét.
– Ne haragudj, Jack, de nem tudok táncolni.
– Akkor mit fogsz egész este csinálni? – kérdezte a fiú.
– Hidd el, így is remekül fogom érezni magam – mosolygott a lány.
Jack ellépett tőle és Kate-et kérte fel, aki örömmel a fiúval tartott, Tony pedig Brendát vitte a táncparkettre.
– Megkóstoljuk a nasikat? – sandított Megaira felé Brendon, mire a lányból kitört a nevetés.
– Persze.

Megaira remekül elbeszélgetett az osztálytársaival és jól leplezte, mennyire meglepődött Tony tánctudásán – ami azt illeti, Jackből sem nézte ki, hogy ilyen elegánsan tud mozogni.
Brendon épp egy viccet mondott, amin Megaira hangosan röhögött, amikor valaki megköszörülte mögöttük a torkát.
Megaira vigyorogva pillantott hátra a válla felett, hogy aztán elámuljon a meglepetéstől.
A baráti társaság minden tagja elnémult.
Brenda ocsúdott fel leghamarább.
– Nem… nem úgy volt, hogy maga nem tud eljönni? – kérdezte.
– Ezt ki mondta? – húzta fel egyik szemöldökét Christopher.

A férfin fehér csíkos fekete szmoking volt fehér díszzsebkendővel a zsebében, fején keskeny karimájú kalap. Megaira még mindig nem kapott levegőt; a férfinak észbontóan jól állt ez az öltözék.
– Úgy tudtuk, küldetésen van – jegyezte meg Tony.
– Voltam, öcsi, csak voltam.
– No és honnan tudta, hogy hol lesz az évnyitónk?
Christopher a terem másik felén álldogáló Anton felé biccentett, majd elővett egy szál cigit és rágyújtott.
– A madarak azt csiripelik, meg is akartatok hívni – mondta a férfi, és kifújta a füstöt.
Brenda Megairához hajolt, hogy a fülébe súghasson.
– Úgy néz ki, mint egy maffiavezér.
Christopher rájuk nézett.
A lány a bőrén érezte a férfi tekintetét.

Christopher levette a szmokingkabátot és egy közeli szék támlájára terítette; alatta fehér inget és fekete mellényt viselt. Megaira épp megjegyezte magában, hogy a mellény is milyen jól mutat a férfin, amikor Christopher egy hosszú lépéssel elé állt és a kezét nyújtotta.
Megaira megrázta a fejét.
– Ugyan már – mondta a férfi, és halvány mosolyra húzta a száját. – Nem eszlek meg.
– Nem tudok táncolni – ellenkezett a lány.
Christopher finoman megfogta Megaira kezét.
– Erre könnyedén azt mondhatnám, hogy itt a remek alkalom, hogy megtanulj – mondta –, de én inkább visszaélek a tanári státuszommal és azt mondom, hogy gyere gyakorolni, mert a tánc kimondottan hasznos.
– Miért?
A férfi a táncparkettre húzta a lányt.
– Mert javítja az egyensúlyérzékedet – mondta, és magához vonta a lányt, majd megfogta a derekát. Hangja épp olyan könnyed volt, mint a mozgása. Megaira talán még sohasem látta ilyen jókedvűnek. – És finomít a mozgásodon.
Megaira érezte, ahogy elpirul, és csak reménykedett, hogy a hangulatvilágításban ez nem látszik. Lehajtotta a fejét.

– Hiányzott az illata – szaladt ki a száján a halk megjegyzés, aztán rögtön fel is nyögött, amikor rádöbbent, mit is mondott. Homlokát zavarában a férfi mellkasának támasztotta.
– Igazán? – suttogta Christopher.
– Igen – motyogta Megaira. – Olyan… olyan, mintha egy fenyőerdőben sétálnék eső után.
– Ó – mondta a férfi, majd váratlanul megpörgette Megairát a tengelye körül, aki erre elvesztette az egyensúlyát és felsikkantott, de mielőtt hátraesett volna, a férfi elkapta és visszahúzta magához.
– És milyen volt a nyár? – hajolt hozzá egészen közel a férfi.
– Érdekes – hebegte Megaira.
– Hiába, a franciák unalmasak – vetette oda Christopher, és hátradöntötte a lányt.
– Honnan tudja, hol voltam? – kérdezte Megaira, mikor a férfi megint a mellkasához vonta.
– Én mindent tudok – mosolyodott el Christopher. – Egyébként meg hallottam.

Megaira érezte a férfi meleg tenyerét a hátán. Érintése gyengéd és lágy volt, finoman vezette a parketten. Megaira már elhitte, hogy mégis tud táncolni, amikor egy szerencsétlen mozdulattal sikerült a férfi lábára lépnie.
– Bocsánat – hebegte. – Mondtam, hogy nem megy ez nekem.
Christopher hátrébb lépett tőle, hogy nagyobb legyen köztük a távolság.
– Valóban úgy mozogsz, mint egy botsáska – jegyezte meg.
– Na, ez is hiányzott a nyáron – fortyant föl a lány.
– Ne bosszankodj, pontosan tudod, hogy igazam van. De nem a te hibád. Ami azt illeti, jó ötlet lenne, ha bevezetnénk nektek a kötelező táncórát – tűnődött a férfi. – Kár, hogy erről nem én döntök.
Megaira kedve elromlott. Kihúzta a kezét Christopher markából és sarkon fordult, de mielőtt még távozhatott volna, a férfi megragadta a derekát.
– Nem mondtam, hogy elmehetsz – suttogta.
– Nem kötelező elviselnem az undok modorát. Hagyjon békén!
– Eszem ágában sincs. Táncolni akarok.

Megaira az osztálytársai felé biccentett.
– Sok csinos lány van itt, válasszon egyet.
– De én veled akarok táncolni – mondta a férfi, és megmozdult a zene ritmusára.
Megaira felsóhajtott.
– Mit akar valójában?
Christopher mindkét kezét a lány derekára tette.
Megaira keze a férfi vállára csúszott.
– Használd a ritmusérzéked – súgta Christopher, és még szorosabban magához húzta a lányt.
Mire Megaira észbe kapott, könnyedén suhantak a táncparketten. Hirtelen a világ legegyszerűbb és legtermészetesebb dolgának tűnt itt táncolni Christopherrel.
– Olyan kár, hogy ezzel is csak tanítani akar – bukott ki a lányból.
– Gondolod?
Megaira hátrahajtotta a fejét és a férfi sárgásbarna szemébe nézett.
– Igen. Maga soha semmit nem tesz ok nélkül.
Christopher elkomorodott, majd lassan megállt.
– Néha én is csak simán a magam kedvére cselekszem, kölyök – mondta keserűen, és elengedte a lányt.
Megaira nem szívesen fejtette le karját a férfi nyakából.
Christopher jelzésértékkel megérintette a kalapját, majd csókot lehelt a lány kézfejére.
– Köszönöm a táncot – mondta, és otthagyva őt a terem közepén, Antonhoz lépett.
Megaira csak ekkor vette észre, hogy az eddig körülötte táncoló párok megálltak és őket nézik.

Ha tetszett a részlet és többet szeretnél megtudni a szereplőkről, akkor vásárold meg a könyvet!