Van, amikor gondolkodnom kell, miről írjak blogposztot, máskor pedig annyi ötletem van, hogy attól félek, sosem lesz elég időm, hogy megírjam őket.

A mai poszt annak az eredménye, hogy megint a szemem elé került egy olyan

írástechnikai szabály,

amivel annyira nem értek egyet, hogy nagyon. Amitől tüzet köpök. Amitől kiabálhatnékom támad. És ezzel nem vagyok egyedül. Klasszikusaink közül például Arany János volt még vele hasonlóképp.

Olvasd ezt a mai posztot lassan és alaposan, mert fontos, hogy tényleg értsd, miről van szó.

Van egy olyan közkeletű vélekedés az irodalomban, amely szerint a határozók isten ellen valók.

Igen, a határozók. Ezek azok a szavak, névutók, szókapcsolatok, amelyek a hogyan?, hová?, mennyi? stb. kérdésekre válaszolnak.

E vélekedés eredményeképpen fordulhat elő, hogy lelkes bétázóktól, sőt, magukat fontos irodalmi személyiségnek tartó íróktól, költőktől hallhatod azt a véleményt, mely szerint a határozókat messziről kerülnöd kell.

(A messziről is határozó, egyébként.)

Hogy tömören fejezzem ki magam: ez nem igaz.

A kérdés sokrétű, pontokra bontom hát a mondanivalómat.

1)

Kezdjük azzal a vélekedéssel, mely szerint nem szabad olyat mondani, hogy

– Rendben – mondta Józsi örömmel.

Szerinted mi ezzel a baj?

Igazából semmi. A határozó nyelvtanilag teljesen rendben van, nyugodtan használhatod. A fenti szerkezet nem nyelvtanilag hibás, hanem egyszerűen a mai olvasó számára nem divatos. A mai olvasó ugyanis nem az író által levont következtetést szeretné olvasni (Józsi örült), hanem ő maga kívánja kitalálni, Józsi hogyan érez. Emiatt szerencsésebb az a megfogalmazás, hogy:

– Rendben – mondta Józsi. Mosolya olyan széles volt, mintha éppen most közölték volna vele, hogy idén két karácsonyt ünneplünk.

Vagy valami hasonló. A lényeg, hogy olvasód lássa maga előtt a karaktert: a mozdulatait, arcvonásait, és ő maga vonhassa le a következtetést, hogy Józsi örömöt érez.

Ez a „ne használj határozót a „mondta” mellett” szabály már olyan túlzásokba visz egyeseket, hogy nem írnak le olyasmit sem, hogy „válaszolta a nő lassan” vagy „erősítette meg még egyszer”.

2)

A másik ága a határozót tiltó mozgalomnak, amikor a határozói igenév – egy létező, nyelvtanban abszolút használatos fogalom – ellen ragadnak fegyvert (azaz piros tollat).

Hogy mi a határozói igenév? Íme az általános iskolai hatodik osztályos definíció:

„A határozói igenév -va, -ve, -ván, -vén képzős igei alapú származékszó. Az alapigében megnevezett cselekvést, történést, létezést vagy állapotot körülményként fejezi ki (futva, élve, hallván). A mondatban betöltött szerepe rendszerint mód- vagy állapothatározó (Futva jön Feri az iskolába).” (forrás: sulinet.hu)

A fenti példamondatot valószínűleg kijavítaná egy lelkes próbaolvasód, mondjuk így:

Feri futásnak eredt, hogy időben odaérjen az iskolába.

Ne hidd el, hogy a -va, -ve, -ván, -vén képzős szavak magyartalanok. Ha kiirtod őket a nyelvezetedből, szegényebb lesz az eszköztárad!

Az persze igaz, hogy ha sokszor használod a határozói igenevet, az egysíkúvá teszi a stílusodat. De ha egyszer sem, az is. Én mondjuk egy oldalon egyszer teljesen helyénvalónak találom, de ez már tényleg egyéni ízlés kérdése. Vannak olyan kifejezések, melyeket botorság máshogy mondani, mint ezzel a képzővel. Milyen szép szó például az oldalvást!

Szerintem tehát nincsen gond a „- Rendben – mondta Józsi mosolyogva” részlettel sem. Igen, van benne egy „-va” – és milyen szépen, egyszerűen fejezi ki, amit mondani szeretnék! Pontosan azt jelenti, hogy Józsi mosolygott, miközben az adott szavakat mondta. És valószínűleg előtte és utána is.

A teljesség miatt megjegyzem, hogy ha a példamondatban betartanád a határozók mellőzését, ezt írnád:

Józsi elmosolyodott.

– Rendben – mondta.

És ezzel nincs is baj. Csak a fentebb említett egysíkúság. Ezt csinálta, azt csinálta.

3)

Létezik az a speciális eset is, amikor a határozói igenév a létigével összevonva szerepel egy ún. határozói igeneves szerkezetben:

a kocka el van vetve.

Rengeteg ágálást hallok e szerkezet ellen is, pedig nyelvtanilag ez is helyes!

Amikor nem tudod, vagy nem fontos, ki a mondandód alanya, hanem az eredmény a lényeg, akkor igenis használhatod ezt a formát. Például:

a számla be van fizetve,

a kutya ki van kötve,

a kocsi le van mosva.

Arra viszont tényleg figyelj, hogy amikor a cselekvés végrehajtója egy adott személy, és a cselekedetnek így van jelentősége, akkor utalj rá:

tudom, hogy a feleségem befizette a számlát,

a szomszéd már reggel kikötötte a kutyát,

lemostam a kocsit.

Semmiképpen ne alkalmazz határozói igeneves szerkezetet akkor, amikor ennek nincsen értelme:

a ruha fel van próbálva

(éppen az a lényeg, ki veszi fel)

meg vagyok értve

(nem az számít, engem megértenek-e, hanem hogy az adott hallgató érti-e, amit mondtam)

az ajánlat meg van írva

(ha azt akarod mondani, hogy elkészült, akkor azt mondd).

4)

És sose feledd: az író mindig te vagy. Ha jó az alapötleted, van a sztoridnak íve, mondanivalója, és érdekes a főszereplőd, akkor a stilisztikai apróságokra a szerkesztőd úgyis felhívja a figyelmet.

Ha még nem iratkoztál fel a hírlevelemre, kattints ide, hogy megkaphasd a legfrissebb híreket, értesülj az új blogcikkekről!