Kárpáthy Dániel magyar pilóta a Közel-keleten dolgozik. Mindent elért a hivatásában, épp csak magánélete hever romokban. A felszínen az ő repüléssel kapcsolatos kalandjairól és magánéleti vergődéseiről szól a regény. A felszín alatt pedig ott vannak olyan fogalmak, mint felelősség, barátság, féktelen bulizások hamissága, a kitartás és a hit ereje.
Ha szívesen olvasnád, ide kattintva rendelheted meg a könyvet!
A közös munka
Kiss László évekkel ezelőtt elhatározta, ír a repülésről egy regényt. Konzultáltunk is róla (Krisszel), készült néhány fejezet, majd Laci átgondolta a terveit, és egyik nap a teljes kézirattal jelentkezett.
Petra olvasta el a regényt és lektori véleményt írt róla . A legfőbb javaslata az volt, hogy Laci bátran mutasson még többet a helyszínekből, hiszen olyan érdekes országokba repíti el az olvasóit. És ő nem volt rest, nemcsak többet mutatott a látványból, plusz jeleneteket is talált ki, amik tovább színesítik a regényt! Általában az is ritka, ha a szakmai részek ilyen szépen belesimulnak egy kalandos, izgalmas történetbe, de Lacinak ez is sikerült.
Nagyon drukkoltunk, hogy megjelenjen a regény, és irtó büszkék vagyunk arra, hogy ott lehettünk a kezdeteknél!
A szerző így élte meg a közös munkát
Először Nádasi Krisz – Hogyan írjunk könyvet c. műve indított el bennem valamit. Korábban magánkiadásban megjelent már egy életvezetési kiskönyvem, de pilótaként mindig is vágytam arra, hogy megmutassan a repülés igazi világát. Egy „bölcseletek” típusú visszaemlékezésben gondolkodtam.
Krisszel konzultáltam, Andor Kata szerkesztővel leültem beszélgetni, aztán mindketten meggyőztek arról, hogy regényt kell írnom! Bevallom, nem kis feladat volt. Korábbi olvasmányélményeimre támaszkodtam. Főleg Szilvási Lajos, Saint-Exupéry, Richard Bach művei ösztönöztek, inspiráltak. A két csodás hölgyet kiegészítette Dudás Petra szerkesztő is, aki munkájával szintén rengeteget hozzátett a végeredményhez. Mindhárman lendületet, színt és ezernyi humoros finomságot varázsoltak a történetbe. Büszke vagyok arra, hogy tőlük tanulhattam.
Ha te is elküldenéd a kéziratodat véleményezésre, erről itt olvashatsz többet!
Olvass bele!
Dani kinézett az ablakon. Megcsodálta a Burj Al Arab vitorla alakú szállodát, a tetején a teniszpályával, aztán az Atlantis Dubai Hotelt a mesterséges sziget végén. Felismerte a World nevű szigetegyüttest, és persze a hatalmas dubai repteret. Dohából anno ide vezetett az első útja. Sóhajtott. Ennek is már jó hét éve! Napra pontosan a Malév csődjének napján. Ki hitte volna akkor, amikor csak úgy, poénból elküldte a jelentkezését az Emirateshez, majd pedig a Qatar Airwayshez?
Lassan elérték a szükséges magasságot. Vargánya és Karesz élvezte a szokatlan helyzetet, csak Tomi arca lett egyre fehérebb és komorabb a sisak alatt. Dani felemelte mindkét hüvelykujját, és biztató mosollyal fordult barátja felé.
– Nyugi! Minden oké lesz, tetszeni fog – ordította a nagy zajban.
Az oktatók még egyszer ellenőrizték a hevedereket. Az angol lány felnyitotta a műanyag tolóajtót. Tomi nagyot nyelt, amikor arcát megcsapta a frissítő szél. Megszólalt a duda, felvillant a zöld lámpa. Tomiék közelebb araszoltak az ajtónyíláshoz, így a menetszéltől mindkettőjük arcán lebegett a bőr. Az oktató a férfi fejét maga elé fogva hangosan mondta: ready, set, go! És már kint is jártak a hatalmas ürességben. A reggeli napfényben alattuk csillogtak az Araböböl hullámai. Karesz és Vargánya is gond nélkül kiugrottak, és eltűntek a nagy végtelenben.
Dani következett. Intett a pilótának, jelezve, hogy minden oké volt az ugrásokkal, és miután ő is kiugrik, megkezdheti az intenzív süllyedést, vissza a repülőtérre. Hányszor csinálta ő is ezt? Tudta, mi történik ezután: a pilóta lekapja a gázt, balra fordul, visszahúzza a fékszárnyat, és meredek süllyedésben megy vissza a repülőtérre, hogy hamarabb leszálljon, mielőtt az ejtőernyősök földet érnek – pontosan úgy, ahogy ő is tette ezt már számtalanszor.
– Adios, amigo! – üvöltötte, pont úgy, ahogy Patrick Swayze a kedvenc filmjében, a Holtpontban. Tisztelgett a pilótának, még egyszer leellenőrizte a hevedereket. Odanyúlt a kioldójához, hogy nyitáskor biztosan megtalálja, aztán fejessel kiugrott a gépből. Homorított, behajlította a lábait, és a város felé fordult. Már korábban elhatározta, hogy ezúttal nem szaltózik, hanem stabilan zuhan, és nézelődik. Figyelte, ahogy a piros repülőgép meredek szögben süllyed a repülőtér irányába.
A végtelen sivatagban Dubai városa is kicsinynek tűnt, a mesterséges szigetek apró játékelemekként úsztak a tengerben. Alatta kibontakozott egy kupolaformájú ejtőernyő
– Tomiék rendben nyitottak. Aztán a másik kettő is kipattant a tenger kékje fölött. Dani a csuklójára szerelt magasságmérőre pillantott: ötezer láb. Még zuhanhat néhány másodpercet, csak háromezernél kell nyitnia. Négyezer lábon a bal kezét maga elé tartotta, és jobbjával meghúzta a hevedert a csípőjén. Érezte, ahogy a kioldó enged, és várta a szokásos rántást, a kupola belobbanását.
Valami nem stimmel. Már éreznie kellene a hevederek szorítását.
Helyette furcsa zajra lett figyelmes. Az idő lelassult.
Mi a franc? Mit csináltam rosszul? Hátrafordult. A tok nyitva, de a nyitóernyő nem indult el. A másodperc töredéke alatt elméjébe hatolt: ez most nem gyakorlás, nem tréfa; meghibásodás.
Miért nem megy ki a nyitóernyő? Nem jöttek ki a tüskék a tokra szerelt fülekből? Vagy rosszul lettek felfűzve a zsinórok? Háromezer lábon járt, innen huszonkét másodperc a föld. Ha nem tesz semmit, szétloccsan, mint egy görögdinnye.
Tehát megindult a nyitási folyamat, de valami visszatartja. Mi a franc lehet az? Beakadhatott valamibe? Normál esetben nincs ott semmi, csak a légáramlat.
Csupán néhány pillanatnyi ideje volt eldönteni, hogy mit tegyen, mielőtt leoldaná a főernyőt, és nyitná a tartalékot.
Ekkor bevillant egy régi emlék. Egy katonai oktató mesélte egyszer: megesik, hogy valaki annyira stabilan zuhan, hogy a teste fölött kialakuló szimmetrikus légörvények egyszerűen legyőzik a rugós nyitóernyő erejét. Azt mondta, ilyenkor nem szabad azonnal a mentőernyőhöz kapkodni; elég elfordulni valamelyik irányba, és az egyensúly megbomlik, a nyitóernyő pedig máris elindul.
Dani elfordult, és megütögette az ejtőernyő tokját. A kis fehér nyitóernyő elindult felfelé, majd a zsinórokat kihúzva lefejtette a zsákjából a kupolát, az levegővel telítődött, és nagyot rántott Danin. Ez a rántás most kifejezetten jólesett.
Gyorsan átnézte a zsinórokat, lehúzta a fékeket, és megállapította, hogy minden rendben működik. A többiek még jóval felette voltak. Bár nem így tervezte, ő ér majd földet elsőként, még a repülőgép leszállása előtt.
Most már újra tudott nézelődni, és a besiklásra, majd a földetérésre koncentrálni. Kipróbálta a két kormányzsinórt, tett néhány fordulót, ránézett a repülőtér szélzsákjára, majd szépen kilebegtette a kupolát, és puhán leszállt, alig néhány méterre a füves mező közepén kitűzött zászlótól.
Összeszedte az ernyőt, leoldotta a hevedereket, és előhúzta a telefonját a cipzáros zsebéből, hogy levideózza a többiek érkezését.
Tomi percekkel később ért talajt, és magánkívül kiabált:
– Te jó ég! Ezt nem lehet szavakkal leírni! Ez maga volt a pokol… és a mennyország! – üvöltötte. – Ma este ünneplünk!
Vidáman sétáltak be az épületbe. Az egyik amerikai oktató Dani mellé sorolt, és megveregette a vállát.
– Láttam, mi történt, haver. A legtöbben ilyenkor berezelnek. Gratulálok! Szép volt a leszállásod is. Hány ugrásod is van?
– Ezzel együtt nyolcvanegy, de közel harminc éve pilóta vagyok.
– Ja, úgy könnyű – nevetett a srác, azzal lerakta az ernyőjét a fedett hajtogatóterület egy szabad sávjára, hogy egy frissen hajtogatottal új utast vigyen fel.
Tetszett a részlet? Ha szívesen folytatnád az olvasást, ide kattintva rendelheted meg a könyvet!
