Krisz Nadasi writes – Az írás a szenvedélyem. És az, hogy Te is legyél író!

Ilyen volt a májusi Novel School

Májusban visszatért a Novel School! A hónap végén megrendezett háromnapos írótanfolyam alatt végigvettük azokat az alapokat, amikre regény, vagy történet írásakor a leginkább oda kell figyelni. Az ötleteléstől, vázlatkészítéstől kezdve átbeszéltük a szereplők bemutatását, a párbeszéd és a leírások csínját-bínját, és számos tippet adtam a résztvevőknek. Emellett több feladat kapcsán átbeszéltük a történeteinket, és gyakoroltuk a tanultakat.

A szombat esti játékon ebből a csapatból mindenki maradt – aminek végtelenül örültem, hiszen ez volt az első ilyen alkalom, amióta ezt a tanfolyamot tartom! Ez is mutatja, milyen összetartó csapat alakult ki csupán három nap alatt.

Megkértem a résztvevőket, hogy röviden számoljanak be a hétvégi élményeikről. Lássuk, mik voltak a legemlékezetesebb pillanatok, és miért is volt olyan különleges ez a hétvége!

A májusi KNW Novel School csapata!

Mit adott neked a Novel School?

Ilyen munkatempóval, ilyen munkabírással, ennyi befektetett, idővel és erővel ritkán találkozni! 

Glück Gyuri

Először is nagyon köszönöm ezt a három napot! Bár nem egy könyvet/blogposztot olvastam a témákról, amikről beszéltünk, abszolút tudtál újat mondani, érdekes szempontokat hallhattam, és ami talán a legfontosabb, hogy úgy érzem, tényleg tudom őket a gyakorlatban hasznosítani, sőt már el is kezdtem 🙂

A legérdekesebb, ami itt történt velem, az az, hogy ilyen sokféle embert megismerhettem. Nagyon élveztem a közösséget, ami ez a három nap alatt kialakult, iszonyú izgalmas karaktereket ismerhettem meg, maga ez az élmény, és hogy arról beszélgettünk, ami számomra talán most a legfontosabb az életben, nagyon felemelő és motiváló volt. A legváratlanabb, amit tanultam, a kínos szinonímák 😀 Nagy használójuk vagyok. De a viccet félretéve, talán az, hogy nem kell mindent leírni ahhoz, hogy az olvasó pontosan tudja, miről beszélünk. Hogy sokszor jobb egy-egy találó szó, mint egy egész bekezdés. És az is, hogy képes vagyok 20-30 perc alatt valami viszonylag kerek dolgot írni.

Ami legjobban tetszett téma az a regényszerkezet és párbeszéd szerkezet volt. Nagyon sokat segítenek átgondolni a könyvemet. Igazából én mindenben megtaláltam, ami számomra hasznos lehet, mindenhol volt valami új. Őszintén nem tudok unalmas témát mondani. Miről beszélhettünk volna többet? Nem maradt bennem hiányérzet. Én úgy jöttem ide, hogy mindenről lesz szó valamennyit, hiszen sok témát érintettünk, ami kérdésem volt, arra pedig választ kaptam. Maga a könyvkiadás érdekelne, de tudom, hogy ez egy másik workshop téma 🙂

Az elmélet gyakorlat arányát ideálisnak éreztem. Pont, amikor kezdtem kicsit elbóbiskolni, jött egy interaktív feladat. Szuper volt, hogy mindenki hozott valami saját írást, ennek külön örültem. A házifeladatok is kivitelezhetőek voltak még ennyi idő alatt.

 – Koller Ágnes

Sok feladattal gyakoroltuk a tanultakat! – KNW Novel School

Nagyon tetszett, hogy barátságos környezetben fogadtatok bennünket. Az is fontos volt számomra (és ez egy nagyon pozitív érzést adott), hogy a csapat az első pillanattól kezdve úgy viselkedett, mintha már régi ismerősök lennénk.

A legváratlanabb, amit tanultam… nem hittem volna, hogy képes vagyok 20 perc alatt történeteket kitalálni, és esetleg még meg is írni. De te bebizonyítottad, hogy ez nekem is megy. Nagyon tetszett az egyszerűen felépített, egymásra épülő tematika – ebből különösen a leírás és a párbeszéd témája fogott meg. A helyesírás témakörét nem találtam egyedül olyan érdekesnek, de nem maradt bennem hiányérzet, mindent átbeszéltünk. Nagyon tetszett, hogy a témaköröket feladatokkal zártad le.

 – Vadadiné Anita

A legfontosabb, amit a KNW Novel School adott talán az volt, hogy még több motivációt adott az íráshoz. Most sokkal elérhetőbbnek tűnik a történetem véglegesítése, mint a kurzus előtt. Élveztem az összes napot és nem tudok kiemelni egyetlen témát, amit fontosabbnak vagy érdekesebbnek gondolok a másiknál. Nagyon jó volt, hogy rávilágítottál olyan dolgokra például, hogy amikor mozgatjuk a szereplőt, akkor ne csak a látást vagy a hallást használjuk, hanem minden más érzékszervet is kreatívan alkalmazzuk. Vagy amikor megmutattad a póklábas vázlatot, és elmagyaráztad, hogy hogyan tudjuk nyomon követni a karakter jellemfejlődését vagy a mellékszereplők felbukkanását. Most csak kiemeltem kettőt a sok közül, tényleg az egész nagyon hasznos volt, rengeteget jegyzeteltem 🙂 Imádtam, hogy voltak közben élesben feladatok, amiket aztán felolvastunk egymásnak. Nagyon jó volt, hogy azonnal tudtunk kérdezni és kaptunk választ mindenre. Ha mégis egy legfontosabb dolgot akarnék találni, akkor az a „mindig csak a most fájó dolgok motiválnak” volt. Ezt a visszaemlékezésekkel kapcsolatban beszéltük. Ennek az észben tartása sokat fog segíteni abban, hogy ne szaladjak el a nosztaligázással. 

A legjobban az tetszett, amikor felolvastuk a történetek elejét, és elemeztük az első benyomást róla. Szerettem az antihős és a mellékszereplők témát is, amikor átbeszéltük, hogy miért fontosak és hogyan teszik kerekebbé a történetet. A történet szerkezetéről már sokat olvastam korábban, úgyhogy az kevésbé volt érdekes, de még így is mondtál sok újat. Miről beszélhettünk volna többet? Pont az a két téma érdekel még, ami az augusztusi workshopon lesz: 1.A történeteid tárgya, rejtett tartalma. 2. Romantikus szál a történetekben, szerelmes történet írása. Úgyhogy megpróbálok eljönni! 🙂 

Simán lehetne egy hetes a tréning a három nap helyett! 🙂

– Markó Ildi

Jó hangulatban telt a hétvége! – KNW Novel School

A három nap alatt motiváltabb lettem. Elképesztően hasznosak voltak a tanításaid és a visszajelzéseid. Illetve a csapat is szuper inspiráló volt. 🙂

A legváratlanabb amit tanultam: „szinte” és társai. Eddig azt hittem, hogy nem írhatok szürreális mondatokat… Most már tudom, hogy „Az elnyomásuk fullasztó szaga terjengett a levegőben” jobb, mint a „Szinte érezni lehetett a levegőben az elnyomásuk fullasztó szagát”. A legjobban a regény szerkezete érdekelt, és nem volt olyan téma, amit unalmasnak találtam volna, vagy nem tetszett. Az elmélet és a gyakorlat aránya megfelelő volt, nem változtatnék rajta.

 – Kisprumik Fanni

A tanfolyam alatt olyan embereket ismertem meg, akiktől tanulhatok, akikkel kölcsönösen segítjük egymást. Végre egy olyan közösségbe kerültem, hol jól érzem magam, ahol közös az érdeklődési kör. Igazából sejtelmem sem volt, hogy mi lesz, így kb. minden váratlanul ért (pozitív értelemben). A párbeszéd írása nagyon hasznos volt, ezt (is) egészen biztosan alkalmazni fogom. Unalmas téma nem volt, szerintem nagyon jól van felépítve a 3 nap, nem hagynék ki semmit. 

Nem tudok mást kiemelni, én összességében nagyon elégedett vagyok. Nagyon örülök, hogy mentem hozzád tanulni! <3

Köszönöm még egyszer!

 – Radakovics Viktória

Ha még nem iratkoztál fel a hírlevelemre, kattints ide, hogy megkaphasd a legfrissebb híreket, értesülj az új blogcikkekről! Ha tanfolyam érdekel, kattints ide, ha pedig a kéziratodra szeretnél véleményt vagy szerkesztést kérni, ezen az oldalon találsz több infót.

Megjegyzés hozzáfűzése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.