Használja a jegyét! – avagy ilyen volt a „Kiadom a könyvemet – KÖNYV 2019” konferencia

Használja a jegyét! – így végződött számomra a szombati konferencia (könyvkiadás-könyvmarketing konferencia, itt írtam róla előtte), ami jól leírja azt is, érdemes volt a könyvet írni szándékozóknak ellátogatniuk erre a rendezvényre, de slusszpoén is ez a mondat, a cikk végén elmondom, miért!

Izgultam, hogy 1000 ember előtt adok elő a könyvmarketingről?

Természetesen. Milyen nagyképű is lenne azt állítanom, hogy csak azért, mert beszéltem már 200 ember előtt, vagy mert tartok 10-20 fős tréningeket, úgy éreztem, hogy ez a konferencia sem lesz nehezebb, mint a többi! Dehogynem. Már csak azért is, mert én szeretek személyes kapcsolatot kialakítani a közönséggel, ez a terem meg olyan nagy, hogy egy fényképre rá se fér. Hogyan beszéljek itt az egyéneknek?

Hogyan szólítsam meg az előadásomban ezt a sok embert egyenként?

Megkérdeztem a szervezőt, lemehetek-e a színpadról, bemehetek-e a sorok közé, mert eleve egy olyan előadástervem volt, amivel megszólítok embereket. Mivel a technika kötött (milyen messzire hat a számítógépet vezérlő pointer, például), ezért azt a kérést kaptam, 15-20 méternél ne menjek messzebb az emelvénytől. (Igyekeztem tartani, szóval remélem, a videófelvételek is jól sikerülnek majd!)

Miért robbantam fel majdnem a méregtől?

Képzeljétek el, hogy péntek este hatra odamentem a konferenciaközpontba, hogy leszállítsam a szórólapot, nyitom ki a nyomdától kapott dobozt… és nincs benne szórólap!

A szívroham és az ájulás közt ingadoztam (egyik pillanatban az egyikhez volt kedvem, a másikban a másikhoz), hívtam a nyomdát, minden számon, amit csak találtam… de hát akkor már két órája bezártak, tehát nyilván a telefont sem vették fel. De nem lehet, hogy ekkora közönség lesz, az én szóróanyagom meg a nyomdában pihen! Készen lett egyáltalán? Akárhogy forgattam az utánnyomott könyveket, a könyvjelzőket – szórólap sehol.

Oké, menjünk el a nyomdához, hátha mégis van ott valaki, vagy ki van írva egy telefonszám, tűz esetén értesítendő… A torkomban dobogott a szívem, mire odaértünk.
Nyomtuk a csengőket, dörömböltünk a kapun. De persze nem volt ott senki, és nem volt extra telefonszám…
De a kapu melletti nagy táblán szereplő számot mintha még nem hívtam volna. Gyerünk!

Felvisítottam az örömtől, mikor végre felvette egy hölgy. Közölte, hogy ő már nincs benn, de megoldja a problémámat, és tényleg, öt perc se telt belé, és az erődítménynek is beillő fémfal egyszer csak feltárult.
– Szerencséjük van, túlóráztam – mondta a kapuban megjelenő hölgy, és már mehettünk is be megkeresni a szórólapokat.

És meg is lettek, rohanás vissza a Lurdyba, csúsztatni a lapokat a táskákba… Aztán este otthon még az utolsó simítások a prezentáción, a csomagok összekészítése, ötletelés, hogy hová vetítsek majd… hajnali kettő körül kerültem ágyba.

Szombat reggel

Hatkor keltem, csomagok ellenőrzése, indulás, hogy nyolcra már az összekészített stand várja az érkezőket! Még ki sem pakoltunk, máris jöttek az érdeklődők, és mire 9-kor elkezdődött a konferencia, már új könyvcsomagot kellett nyitni. Nagyon jólesett a nagy érdeklődés! Ráadásul nem minden résztvevő ment be hallgatni az előadásokat, így gyakorlatilag mindig jött valaki a standunkhoz. Ezúton is köszönöm Nelli és Klári munkáját – Klári olyan ügyesen beszélgetett az érdeklődőkkel, hogy egy két sorral arrébb lévő stand felelőse is odajött érdeklődni, dolgozna-e nekik is…

Könyvkiadás-könyvmarketing előadások

Sajnos alig tudtam előadásra beülni (de majd videón végignézem őket), az egyik, amiből sokat hallottam, Gáspár Katáé volt, aki egy olvasóideált teremtett: Jolánt. Jolán én vagyok és te vagy, mindannyian vagyunk: többé-kevésbé önbizalomhiányos, nem tudja, jót írt-e, elcsügged a kritikáktól, de nagyon élvezi, ha a könyvét szagolgathatja. Kata az ő példáján mutatta be az írókra váró nehézségeket, és hogy hogyan kerekedjenek ezen felül. Jókat nevettünk az igazságain!

Milyen előadást tartottam én „Kiadom a könyvemet” témában?

Mivel Csaba azt kérte, regény és marketing témában hozzak valamit, arra gondoltam, tuti, ami biztos, praktikus tippeket is szedek össze. Így aztán a kevéske 45 percet három szekcióra bontottam: 15 percet beszéltem a storytellingről, mint marketingeszközről, 15 percet a Moly üzleti kihasználásáról, és 15 percet az értékesítésről neten és boltban. Mivel a tréningjeimen is szeretem hallani a résztvevők hangját, itt is oda-odamentem emberekhez és kérdeztem tőlük dolgokat, ők meg lelkesen feleltek, és még akkor is nevettek, amikor szerintem nem volt vicces, amit mondtam (például amikor elfelejtettem valakinek a nevét, vagy akkor, amikor emlékeztem rá). Úgy megilletődtem a vastapstól, hogy a végén meghajoltam!

Sokat készültem egyébként az előadásomra, többször is elpróbáltam, figyeltem, mi mennyi idő, mert ez a 45 perc nagyon kevés. Nagyon remélem, ilyen rövid idő alatt is tudtam mindenkinek átadni olyat, amit hasznosnak talált!

Az előadásom után pedig…

Nem hittem a szememnek, amikor kiderült, mekkora sor állt össze, amikor az előadásom után a technikus pultnál visszaadtam a mikrofonokat. Először azt hittem, érkezik néhány érdeklődő, de egyre többen lettek, és a szervező megkérte, vigyem ki őket a standomhoz, mert folytatódna a konferencia… Így is tettem. A következő négy órában a standom előtt állva beszélgettem az újabb és újabb érkezőkkel. Persze majdnem mindenkit valamelyik szolgáltatásom érdekelt, de eszméletlenül jólesett, hogy volt, aki azért várt sokat, mert csak meg akarta köszönni az előadást, elmondani, hogy az enyém volt szerinte a legjobb, volt, aki azt akarta megköszönni, hogy egyszer a Facebookon írtam véleményt egy írásáról, más azért jött oda, hogy elmondja, nekem adná a ruhatárát, mert szerinte egy méretet hordunk, aztán jöttek olyan ügyfelek, akiket csak e-mailen keresztül ismertem korábban, de beköszönt az egyik gyerkőcöm iskolai tanítónénije is, meg egy nagyon sok évvel ezelőtti orvosom, jöttek hozzám olyan írók, költők, akik csupán nekem szerették volna ajándékozni a már megjelent kötetüket, és akkor ne is beszéljünk arról a fiatalemberről, akit leginkább az érdekelt, férjnél vagyok-e.

Ennyi pozitív visszacsatolásba majdnem belepusztultam. (Ismeritek a Grúban a pici lány szövegét, aki az unikornis láttán felkiált: „Olyan cuki, hogy belehalok!”? Én pontosan így éreztem magam!)

2019. május 25. volt életem egyik legcsodálatosabb napja.

Az összepakoláshoz és a kocsiba hurcolkodáshoz nem nagyon maradt erőm, így csoda, hogy kijutottam a parkoló sorompójához, ahol a kiengedő automata azt mondta nekem, érvénytelen jegy. Megnyomtam a segítségkérő gombot, és mondtam, hogy nem tudok kijutni. A vonal másik oldaláról ezt a tanácsot kaptam:
– Használja a jegyét!
Nem tudtam, sírjak-e vagy nevessek.

Te használtad a jegyed?

Ha nem, készülj: jövőre is lesz ilyen konferencia, légy ott, mert én már tudom, miről fogok előadni!

Ha még nem iratkoztál fel a hírlevelemre, kattints ide, hogy megkaphasd a legfrissebb híreket, értesülj az új blogcikkekről!