Rendszeres olvasóim közt többen vannak azok, akik még csak most ismerkednek az írással, mint akik már a könyvkiadást fontolgatják és a kiadók honlapját nézegetik.
Mai cikkem ez utóbbi olvasóimnak érdekesebb lesz.
Mert engem zavar, hogy senki nem beszél arról, mennyi könyvet ad el. Mármint publikusan nem beszél róla. Író barátok négyszemközt azért elmondják, mennyi fogy a könyvükből, az óriási sikerekről a kiadók néha beszámolnak, meg aztán ott vannak a publikus statisztikák, ami alapján lehet számolgatni. De ha megkérdezel egy közepesen sikeres írót, mennyi az annyi, csak úgy, egy olvasói találkozón – nem fog felelni, sőt, zavarba is jön vagy rosszul érinti a kérdés.
Nos, rántsuk le a leplet a példányszámokról!
Persze felmerülhet benned, miért számolgassunk? Nem az ihlet a lényeg, meg hogy leírjam, ami bennem van?
Nos, igen is meg nem is. Nem muszáj publikálni. Lehet, hogy az asztalfióknak írsz. De… de én azt szeretném, ha komolyan vennéd magad, beletennéd az időt, energiát, és minél hamarabb összehoznád életed legjobb regényét. Ha pedig ez megvan, azt is megérdemled, hogy minél többen olvassák.
Itt pedig már megjelenik a realizmus: oké, megugrottad a lécet, megjelent a könyv, de… hányan is veszik meg, mennyit kereshetsz ezzel az egésszel?
Amikor Kertész Imre Sorstalansága (a Nobel-díj kihirdetése után) megjelent nálunk, az első három napon elfogyott belőle 210.000 példány. Ez az egyik legjobb példányszámú könyv lehet kis hazánkban. A statisztikák ugyanis azt mondják, Magyarországon kb. 200.000 aktív olvasó van, tehát a széles rétegnek írt sikerkönyveknél erre lehet lőni. Ilyen alkotást azonban nehéz összehozni. Kertésznek Nobel-díj kellett hozzá, hogy ez sikerüljön. A pletykák szerint azonban Frei Tamás is majdnem hozza ezt az eredményt: az biztos, hogy 2015. c. regényéből 2014-ben 120.000 példányt nyomtattak – de azt nem tudjuk, mennyi kelt el. (Azt se, hogy volt-e utánnyomás, tehát mondjuk még 80.000 könyvet nyomtattak, és mind el is fogyott, vagy hogy a 120 ezerből elfogyott-e 50 ezer.)
Esélyes a magas példányszámra Leslie L. Lawrence, Fejős Éva, Vavyan Fable, Bartos Erika is. Te magad is látod a „Top 100” statisztikákat, illetve hogy mely könyveket fordítják le idegen nyelvekre.
És ha van a jéghegynek csúcsa, akkor bizony van alja is. Az MKKE minden évben áttekinti a könyvpiacot: hány cím jelent meg, mennyi fogyott belőlük, mekkora volt a könyvekre költött pénzösszeg.
Ami ebből most minket érdekel:
az egy címből átlagosan eladott példányszám.
Van tipped?
Az utóbbi években az átlagos példányszám 1500-2000 között mozgott. Egyre csökken, ami két dolgot is jelenthet: vagy kevesebb pénzünk marad nekünk, olvasóknak, hogy irodalmat vásároljunk, vagy a kiadók találják el kevésbé a piaci igényt. Vagy mindkettő.
Akárhogy is, ha nekiülünk számolgatni, arra jutunk, hogy ha mondjuk van egy évben pontosan egy könyv, ami brutálisan jól fogy, akkor lesz hozzá úgy ötven, amiből nem fogy egy darab sem. Ez statisztika: számold ki te magad is. Ha ötven kiadott könyvből egy ultra sikeres, akkor negyvenkilenc mindig bukás.
Megrázó szám?
Nos, ha a tiéd az ötvenedik, akkor nem. De belegondolni abba, hogy mennyit gürcöltél az írással, a kiadókereséssel, a szerkesztéssel, és akkor gyakorlatilag nem vette meg senki a művedet, az kegyetlenül fáj.
A jó hírem az, hogy a kép ennél árnyaltabb. A statisztika ugyanis nem csak azt mutatja, hogy ha van egy százezres könyv, akkor van vagy ötven nullás is, hanem hogy van rengeteg olyan cím, aminek teljesen átlagos a példányszáma. És ha van egy húszezer példányban elkelt könyv, akkor van huszonöt cím, amiből ezer példány fogy. És persze nem leszel gazdag, ha évente egy könyved megjelenik ezer példányban. De a kiadó ekkor már foglalkozik veled, te pedig hódolhatsz a hobbidnak. Ennyi bevétel már fedezi az írásra fordított időt.
És ha magánkiadásban mész?
Akkor minden más. Kevesebb példányt adsz el (főleg, ha nem vagy bent a boltokban), viszont nagyobb a hasznod (főleg, ha nem vagy bent a boltokban). Ha nyomtatsz és magad eladsz száz példányt a könyvedből, hajszálpontosan ott vagy, mint a hagyományos szerzők az ezer példányukkal.
Ezen lehet gondolkodni, véleményt nyilvánítani, egyet nem érteni. Ne tartsd magadban a kommentet!
Ha még nem iratkoztál fel a hírlevelemre, kattints ide, hogy megkaphasd a legfrissebb híreket, értesülj az új blogcikkekről!