A férfiak az életünkben – M. Kovács Melinda regényét szerkesztettem

A kételyen túl

Most kaptam meg M. Kovács Melindától első regényét, melyet a Garbo kiadó adott ki. A könyv nemcsak azért nagy szerelem, mert én szerkesztettem, hanem azért is, mert egyszerűen jó. Nem egy unalmas, egyértelmű és a lány találkozik a fiúval-regény. Nagyon nem. Már csak azért sem, mert a lány házas. Oké, aláírom, ettől még lehetne klisé, hisz egymilliószor írtak már a félrelépés fontolgatásáról. Melinda azonban nem erről beszél. Ő azt mutatja meg nekünk, milyen szerepet kaphatnak a nők életében a férfiak, könyve hatására mi is azon gondolkodunk, mennyire hat ránk az édesapánk, a férjünk, a barátunk, a fiútestvérünk viselkedése, gondolkodása.

Melinda főhőse, Kinga bizonytalan. Nem tudja, ki szereti igazán, mert a férfiak, akik fontosak az életében, zavaros jeleket küldenek neki, egyre zavarosabbakat, így nem csoda, hogy Kinga végül már nem ért semmit. Azonban tudja, hogy valami nincs rendben az életében, és keresi a kiutat. Ha érdekel, megtalálja-e, meleg szívvel ajánlom a könyvet, itt rendelheted meg!

A szerkesztésről

Melindának először lektori véleményt adtam, azt javasoltam például, hogy írjon több párbeszédet és mutassa be jobban a környezetet és a szereplőket, ne csupán a gondolatokat és érzelmeket tárja elénk. A lektori után olyan jól sikerült az átírás, hogy a szerkesztés során alig kellett a szövegbe belejavítanom. Izgalmas volt a szereplőknek nevet keresni, a könyv címéről meg ne is beszéljünk: rengeteg ötletünk volt, de valahogy egyik sem volt igazán jó. A jelenlegi címet az a kézirat inspirálta, amin Kinga olvasószerkesztőként dolgozik: a Kingának udvarló író, Saldowsky Igor egyik regényének a címe Kétely.

Melinda nagyon elégedett volt a közös munkával, azt írta, köszöni a gördülékeny, gyors és hatékony együttműködést.

Nagyon örülök, hogy Krisz mellett döntöttem, s hogy vállalta a könyvem szerkesztését. Úgy érzem, remek ötletekkel látott el, és tökéletes beleérzéssel irányított az első oldaltól az utolsóig. A végeredmény, azt hiszem, magáért beszél. Szívből ajánlom mindenkinek, akinek szerkesztőre van szüksége!

Ha te is szerkesztőt keresel a kéziratodhoz, itt olvashatsz többet a folyamatról!

Ha pedig a regény érdekel, hadd mutassak belőle egy részletet. Jó olvasást!

Azt hiszem, a szüleim nem voltak dühösek egymásra, amikor apa elköltözött. Ő nem egy csúnya veszekedés után, hirtelen felindulásból vágta ránk az ajtót, és nem lopakodott vissza a holmijáért, amikor senki sem volt otthon. Egy csendes délutáni beszélgetést követően pakolta össze a bőröndöt, s aznap már nem töltötte otthon az éjszakát. A könyveit anyám dobozolta be és küldte utána hetekkel később. Azóta sem láttam még ilyen csendes búcsúzást. Egyszerű és magától értetődő volt a válásuk, a keserűség mégis meggyűrte őket és öregebbé csúfította arcukat. Anyám szeme sarkában egyik napról a másikra jelentek meg a szarkalábak, az ősz hajszálak hetek alatt váltak kellemetlenül feltűnővé. A hajszálait később ugyan beszínezte a festék, de szemébe már nem tért vissza a régi fény.

Apa aznap este leültetett bennünket a konyhaasztalhoz. Nem élhet velünk tovább – mondta –, de örökre az életünk része marad.

Attól a naptól kezdve többé nem hittem az örökkében. Tamásnak sok évvel később kétségek közt fogadtam holtodiglant. Hogy szólhatna a házasság egy életre? Hiszen a világon semmi sem tart örökké! Erre tanított meg apám azon a délutánon. Tudatlanul és akaratlanul.

A szerelem múlandó, az emberek elválnak. A férfiak elmennek: vagy a vágyaikat követik, mint apa, vagy az álmaikat, mint Ákos és András. Féltem, hogy most Tamáson a sor. Két napja volt távol, de egyszer sem hívott fel, csak egy üzenetet küldött, hogy megérkezett, zökkenőmentes volt az utazás.

Nem zárhattam ki a lehetőséget, hogy pénteken már nem vacsorázik velünk. A bőröndjét is csak azért hozza be a kocsiból, hogy belepakolja a többi holmiját. Csak annyit mond, elmegy, ennyi volt, s ugyanolyan csendben csukja be maga mögött az ajtót, mint az apám hatéves koromban. Aztán felnőnek a fiaim, és ők is elköltöznek itthonról, én pedig teljesen egyedül maradok…

***

Másnap kávét főzött és ágyba hozta a reggelit. A lepedőre csúsztatta a tálcát, vajjal kente meg a pirítóst, majd mézzel itatta át. Karcosan siklott a kés az egyenetlen, kemény felületen.

–      Ahogy szereted – mondta biztató mosollyal, és az ölembe tette a kistányért.

Figyeltem az arcát: a rágóizmok feszülését, az álla ütemes mozdulatait. Mohón falta a reggelit, közben néhányszor belekortyolt a kávéba. Lágy és elégedett volt a tekintete. Nehezen tűrtem: az éjszakát idézte, zavarba hozott.  Az ágy végében még ott hevert az ing, a földön a tanga és a melltartó.

Szex után mindig jobban szerettük egymást. A gyönyörben, mint reggeli, forró kávénkban a cukor, úgy oldódtak fel a sérelmeink. Elhatalmasodott rajtunk a ragaszkodni vágyás, minden mozdulattal szelídebbé váltunk. Aztán az idő szép lassan elkoptatta a hirtelen ránk omló puhaságot. Megbízható pontossággal tért vissza a közöny.

Világos volt, hogy most sem lesz ez másként. Túl a reggelin Tamás testére fonódva hevertem az ágyon, meztelenül, és jól nevelt beletörődéssel simogattam a mellkasát. Nem fogott el a keserűség, nem lobbant lángra bennem a tehetetlen düh. Nem törődtem vele, mi lesz másnap vagy holnapután.

Egy, a város központjától távolabb eső grillétterem teraszán ráérősen megebédeltünk. Délután kettő volt, rekkenő hőség. A jégkockák szelíden koccantak a pohár falához, ahogy a pincér mosolyogva elém tette az italt. A citromos limonádé és a csíkos szívószál gyerekkori emlékeket ébresztett bennem.

A lenge, virágmintás nyári ruhában, szalmakalapban, langyos szellő borzolta frizurával úgy éreztem magam, mint egy zsenge iskolás lány. Tamás sokáig őrizte a rólam készült képet a mobiljában. Ragaszkodott hozzá, hogy megörökítse a pillanatot.

Este a moziban egyre gyakrabban kalandoztak el a gondolataim. Vészjóslóan sok volt a filmben az unalmas jelenet, s ahogy lopva oldalra sandítottam, Tamás arcéle dacosabb, határozottabb vonásokkal köszönt vissza, mint tizenöt éve ugyanebben a teremben. A keze is hosszabban időzött a popcornos dobozban, mint a vállamon. Nyugtalanság lett úrrá rajtam, türelmetlenül vártam a mozi végét.

Hazafelé megfogta a kezem. Enyhe, csillagfényes volt az éjszaka, kopogóak, lusták a lépteink. Nyilvánvaló volt, hogy hazaérve ismét szeretkezni fogunk.

Az elmúlt két nap tömény bujasággal volt tele. Édesen olvadt a szánkban, mint a rózsaszín vattacukor. Utólag döbbentem rá, hogy még időben ki kellett volna köpni, nem lett volna szabad hagyni, hogy émelyítő ragacsként a szájpadlásomhoz tapadjon.

Bár a múltunk nem rejtett vad bulikat, Tamás most mégis táncolni akart. Rászántuk a szombat estét. Taxit hívtunk és egy harmincasokkal telizsúfolt klubba vitettük magunkat. Cipeltük magunkkal a tényt, hogy Tamás nem szeret és nem is tud táncolni. A gyanú minden elvétett lépésnél egyre nagyobbra nőtt bennem. Miféle bűn követel ekkora önfeláldozást?

A vasárnapi meggyes pite végleg eloszlatta a kétségeimet, mégsem mondtam rá nemet. Bekevertük, megsütöttük, a teraszon kortyoltuk hozzá a jegeskávét. A pitével együtt nyeltem a könnyeimet is.

Fáradhatatlanul pezsegtek a napok: hétfőn közös ebéd, kedden ötkor kávé egy hangulatos kis helyen.

Aztán egy szűkre szabott résben hirtelen megrekedtünk. Elfogytak Tamás ötletei, három napig semmi sem történt. Oly fájdalmas volt a csend, mintha betonfalnak ütköztem volna: befelé vérzett az orrom, befelé folytak a könnyeim. Tamás elfáradt, szeretkezni sem volt kedve.

Pénteken későn értem haza, elhúzódott az aznapi megbeszélés Saldowskyval. Tamás gyertyafényes vacsorával várt. Meglepődtem. Finom volt az étel, és jólesett a bor. Megkérdezte, hogy telt a nap, de én csak tőmondatokban válaszoltam, nem volt kedvem beszélgetni.

Az ágyban végül révbe értünk: bejelentette, hogy hétfőn elutazik, három napra üzleti útra megy, hazafelé pedig beugrik a gyerekekért.

Képtelen voltam elaludni, Tamás szétzuhant ábrázata lebegett a szemem előtt. A férjem, szeretőjével az ölében, egy luxusszálloda aranyozott félhomályában. Félórán belül már a vécé fölé görnyedve öklendeztem. Emészthetetlen volt a vacsora, akárcsak Tamás árulása. Végig arra játszott, hogy kielégítve, feltöltődve kevésbé vegyem majd zokon?

A könyvet itt rendelheted meg! Karácsonyi ajándéknak is kiváló!

Ha még nem iratkoztál fel a hírlevelemre, kattints ide, hogy megkaphasd a legfrissebb híreket, értesülj az új blogcikkekről!