A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közölte a tavalyi adatokat a szórakoztatás piacán. Kiderült, hogy 2020-ban
4 millió könyvvel kevesebb került a piacra,
mint 2019-ben. Így kézzel foghatóvá vált, hogy a koronavírus nemcsak az emberi életekre és az egészségre volt óriási hatással, hanem a kultúrára, az irodalomra, az olvasási szokásainkra is.
2020-ban 26,4 millió könyvet nyomtattak ki, ennyi példányra kértek a kiadók összesen ISBN-számot – tehát ebben a példányszámban a magánkiadásban megjelenő könyvek is benne vannak.
2019-ben ugyanez a szám 30,3 millió volt, tehát a nyomtatott könyvpiac 13%-ot csökkent. Ez bizony nem kevés, főleg ha észben tartjuk, hogy ebben a számban a tankönyvek is benne vannak, és ez mindenkor nagy szeletet jelent az összes könyv tortájából.
A kiadott könyvek (azaz címek) száma azonban nőtt. 2019-ben 13.173 könyvre kértek ISBN-t, míg 2020-ban többre, 13.824 könyvre. Emögött két jelenség állhat: a kiadók kevesebb példányszámmal nyomtatták ki a betervezett könyveiket, plusz a magánkiadásban megjelenő könyvek száma is nőhetett – erről nincsen adatunk, már csak azért sem, mert ezen a szinten nem elkülöníthető a hagyományos és a magánkiadás fogalma.
A könyvpiac csökkenése biztos nem egyedi jelenség?
Sajnos a históriai adatok is azt mutatják, a járvány van a példányszámcsökkenés hátterében. A rendszerváltás óta csökken ugyan az egy évben kinyomtatott könyvek száma, de a tavalyi év különösen rossz volt.
1990-ben 113 millió könyv került ki a nyomdákból, de ez a szám egyenletesen csökkent, és 2000-ben már csak 35,2 millió könyvet nyomtattunk. Innentől fogva ezt a számot nagyjából tartjuk, kisebb-nagyobb ingadozásokkal, látszik a példányszámon például a 2008-as gazdasági világválság is. A kétezres években eddig a legalacsonyabb összpéldányszám 26,2 millió volt (2017-ben). Ekkor a kiadott címek száma is drasztikusan csökkent, 12.291 címről 11.857 címre. Nem kell sokat gondolkodnunk, milyen esemény rázta meg ekkor a könyvpiacot: az Alexandra-könyvhálózat csődje.
Vajon meglepő, hogy egy egyszerű kis vírus ugyanolyan hatással volt a kiadókra, a könyvkiadásra, a piacra, mint az ország második legnagyobb könyvesboltjának megszűnése?
A kétezres évek legjobb könyves éve pedig egyértelműen a válság előtt volt. 2007-ben 42,6 millió könyvet nyomtattunk, míg 2008-ban 42,5 milliót. A kiadott címek száma 2007-ben 13.239 volt, 2008-ban 14.447 darab.
Milyen jó lett volna, ha ez így megy tovább…
Szereted a számokat?
Grafikonon is ábrázoltam a KSH számait, jó csemegézést!
Ha még nem iratkoztál fel a hírlevelemre, kattints ide, hogy megkaphasd a legfrissebb híreket, értesülj az új blogcikkekről!
-
Akciós termék– KÖNYVTITKOK KLUB – Haladó regényíró tanfolyam, bérletOriginal price was: 90000 Ft.79900 FtCurrent price is: 79900 Ft.
-
– A regényíró tanfolyam: KNW NOVEL SCHOOL79900 Ft
-
Akciós termék. Író leszek! (e-könyvcsomag, 2024-es kiadás)Original price was: 18499 Ft.12999 FtCurrent price is: 12999 Ft.