Mit tanulhatunk egy képregényírótól?

Korábban írtam már Alan Moore-ról, illetve könyvének legérdekesebb állításait feldolgoztam és közreadtam itt a blogon. Hadd foglaljam össze azt is, mit mond Moore a szereplőkről, a világról és a cselekményről. Olvasd el akkor is, ha nem képregényt, hanem novellát, regényt írsz, mert meglepően hasznos tanácsokat találsz benne!

A képregényed világa

Az interneten ma már annyi információ megtalálható, hogy egyre fiatalabb korra tolódik az a tudás, hogy a világ komplex. Emiatt már a fiatal olvasók is igénylik, hogy a sztorid világa komplex legyen. Gondold át az univerzumod részleteit, mielőtt egy betűt is leírnál, ugyanis az a jó mesélés, amikor a világ jellemzői észrevétlenül kúsznak be a történetbe. Ne ráöntsd az olvasóra az infót, hanem úgy rejtsd el, hogy észrevétlenül érezze, miközben olvassa a sztoridat. Ennek a hatása is sokkal nagyobb lesz, mintha kis magyarázó ablakokat használnál. ne zavarjon, hogy az olvasó nem fogja elsőre érteni a kultúrát, majd idővel összerakja. Viszont arra figyelj, hogy ne nyomj le túl sok részletet az olvasó torkán. Ha érezteted, hogy a világ a képkereten túl is érződik, épp jó munkát végeztél.  A legkisebb részletek a legjobbak, főleg, ha véletlennek tűnnek.

A képregényed szereplői

Az egydimenziós karakterábrázolás (jó vagy rossz) nem célravezető. A hatvanas évek két dimenziója Stan Lee nevéhez fűződik, ő találta fel, hogy a jó karakternek is legyen rossz tulajdonsága és fordítva. Sajnos a karakteralkotás itt le is állt, köszönhetően annak a buta tippnek, hogy ha nem tudod 15 szóban elmondani, ki is a főszereplőd, érthetetlen lesz a képregény. Nos, ez nem igaz. Legyen a te főszereplőd háromdimenziós, azaz változatosan reagáljon, beszéljen és bánjon másképp az emberekkel: pl. a szüleivel, mint a kollégáival.

Úgy alkosd meg a szereplőidet, ahogy egy festőművész vagy szobrász alkot: indulj ki az igaziból!

A képregényed cselekménye

A sztori az, amikor fogod a környezetet, belerakod a szereplőt és hozzáadod az időfaktort. Végy egy statikus képet, pl. egy juhász van rajta az állataival meg egy fiatal lány. A kép nem mond el semmit az ő múltjukról, még csak azt sem tudjuk, hol töltötték az előző éjszakát. A jövőjüket pláne nem tudjuk kitalálni, igaz? De mind a múlt, mind a jövő megismerhetővé válik, ha lépünk az időben.

Könnyen lehet, hogy a sztorid mondjuk 45 évet ölel fel, mert van előzménye és lesznek következményei. Te látod az egész idővonalat és felfedezed benne a mintákat, az ismétléseket. Nos, ezek a pontok adják majd ki magát az elmesélendő történetet: csak azok, amelyeket érdemes elmesélni. Ezek a fordulatok ráadásul a jövőre nézve is adnak információt, mert íróként látjuk, milyen logikus kifutás lehetséges.

Dinamika

A képregényed mindenképpen jelenetekből fog állni: ha ugrasz egy új helyszínre, nézőpontba vagy idősíkba, akkor jelenetet kell váltanod.

A jelenetek közti váltás nehéz feladat, mert benn kell tartanod az olvasót a sztoriban. nem szabad észrevennie, hogy csupán egy képregényt olvas és akár le is tehetné és élhetné a saját életét. Egy sikeres képregény lenyűgözi az olvasót már az első mondattal, behúzza a másodikkal, és transzba ejti a harmadikkal. Aztán csak arra kell figyelni, hogy az olvasó ne ébredjen fel. Ha beviszed őket az utcáid labirintusába, elvesznek a sztoriban és feladják a kikerülési vágyukat. Durván megverheted őket, hogy aztán vinnyogva zuhanjanak ki a kijáratul szolgáló utolsó oldalon. Persze úgy, hogy ezek után megköszönjék neked ezt a csodás utazást!

Nagyon fontos, hogy az olvasó ne ébredjen fel, amíg te nem akarod. Erre remek eszköz az egymásba fonódó párbeszéd, tehát amikor a jelenet végén elkezdődő mondatot a következő jelenet elején fejezi be egy másik szereplő. Ez sokkal jobb, mint a sztorigyilkos “Mindeközben…” vagy “Másnap…”.

Ahogy az olvasó lapoz, a képek legyenek szinkronban. Ha a jelenet végén (a lap alján) egy lövöldözés után véres csatateret mutatsz, akkor a következő jelenet eleje, a lap teteje indítson egy vérvörös virággal. Itt a második kép már lehet maga a mosolygós virágárus, így átvezetve az olvasót a békés új jelenetbe. A szín elég ahhoz, hogy szépen átkalauzolja az olvasót az átmeneten.
Ugyanígy jó, ha az utolsó kép egy sikoltó nő szája, aztán lapozunk, az első kép meg egy motor csikorgó kereke az aszfalton. Ezt a két képet a hang köti össze.

Beszéljünk a képkockáról is!

Egy panel 35 szót bír el, és 7-8 másodpercig tart az elolvasása. Az olvasó először a szöveget olvassa el egy képen, utána nézi meg a képet. Ha nincs szöveg a képen, akkor 3 másodpercig tart az elolvasása. A képregényben így tudsz játszani a dinamikával, és fontos is, hogy tudd, mikor és miért gyorsítasz és lassítasz. Kísérletezz azzal is, mit teszel bele a sztoridba, és mit hagysz ki, mert ez is elképesztően befolyásolja a tempót.

Maga a szöveg, amit a kockába írsz, lehet hosszú, szóvirágos, jelzős – és lehet szikár, tőmondatos. Ez is befolyásolja a tempót. Mindenképp olvasd fel magadnak a szövegeket, ha kész vagy!

A képregény képi világa

Képregényíróként is tisztában kell lenned vele, hogyan kell megrajzolni a kockákat és mi működik, mi nem. (Képregényrajzolásról is írtam már a blogon!)
Nézd végig a tervedet!

• Nincs túl sok közeli kép vagy teljes alakos szereplőábrázolás? 
• Egy képsorozat lassú közelítést mutat – ez ideális forma? 
• Nem kellene egy kockát két panelre bontani, hogy gördülékenyebb legyen?
• Van a háttérben részlet a világról?

Ezeknek az elemeknek nem kell olyan erősen megjelenniük, hogy az olvasó észrevegye. Csak annyira kell jelen lenniük, hogy hassanak.

Tanulj folyamatosan a képregényírásról, és néha dobd a sutba a tervezést, hallgass csupán az intuíciódra!

Ha még nem iratkoztál fel a hírlevelemre, kattints ide, hogy megkaphasd a legfrissebb híreket, értesülj az új blogcikkekről!