Csak addig jó a regényötlet, amíg a fejemben van

Veled is előfordult már, hogy jöttek a jó gondolatok, de mire tollat és papírt ragadtál, már nem tudtad őket megfogalmazni? Te is úgy vagy vele, hogy szeretnél írni, de nem tudod, jó lesz-e, ha majd papírra kerül? Lehet, hogy csak addig csinos kis ötlet, amíg a fejedben van…

Leülsz az asztalodhoz, fogod a füzetedet vagy egy ív papírt, már a toll is a kezedben van, és a zseniális ötlet, ami eszedbe jutott, hirtelen a rivaldafényben kopott ruhás, ráncos, öreg ötletecskének tűnik, amit ezren ezerféleképp láttak már.

Azonnal azon gondolkodsz, hogy nemcsak hogy mások már megírták, de mások ráadásul jobban. Azon őrlődsz, milyen jogon ülsz ott egyáltalán a papír fölött… te nem is vagy író.
És ahogy ott ülsz, felsejlik előtted az igazság: az ötleted pocsék, ebből nem lesz történet, el is dobod a tollat.

Ne győzd meg magad, hogy nem vagy elég jó!

Fejben dől el. Ez is. Az önbizalom egy igen kényes házi kedvenc! Ugyanis amint az elképzelés felől a megvalósítás felé mész – leírnád a zseniális ötletedet -, az önbizalmad megkérdezi: 
Elég jó vagy ehhez? 
Mire persze azonnal habogsz, kétkedsz és visszakozol: ja, nem. Tehát már a leírás pillanata előtt eldöntöd, hogy az ötlet nem elég jó, hogy te nem vagy elég jó, hogy ezt úgysem tudod megírni, hogy ez úgysem tetszene másoknak és így tovább. 
Az a rossz hírem van, hogy számítógép előtt ülve, egy fehér dokumentumra meredve még nehezebb leírni az első betűt, mint a papírra, ahol kezdhetsz a címmel és rajzolhatsz, firkálhatsz is mellé.

Miért van ez így?

Mert eszméletlenül erős a komformitásvágyunk, nem tudunk könnyedén kilépni a napi rutinjainkból, rá kell magunkat arra is kényszeríteni, hogy más útvonalon induljunk el reggel, hogy kipróbáljunk valami újat. 
Az önbizalmad azonnal elszontyolodik, ha újba kezdesz. Inkább azt szereti, ha a szokásos utadat járod, mondván, úgy nem érhet csalódás. Nagyon nehéz megkerülni.
De lehetséges!

Mit tegyél, ha nem érzed az ötletedet elég jónak, amikor leülsz, hogy megírd?

Próbáld ki, hogy amikor az ötleten gondolkodsz, azt mondod magadnak: oké, lehet, hogy nem jó, de akkor is leírom, mert nem akarom elfelejteni. Ezzel becsapod az önbizalmadat, nem adsz neki támadási felületet, hisz azt az agyunk bármikor beismeri, hogy felejtés ellen bizony védekezni kell.

Mondogasd: nem akarom én ezt mindenáron megírni, de eszembe juthat róla egy még jobb ötlet, inkább leírom. Ezt az önbizalmad simán engedi. És ha már le vannak írva az ötleteid, akkor ezek bizony átmentek az önbizalmad szűrőjén, tehát akár kezdhetsz is velük valamit.

Mondjuk dolgozd ki őket! Írj többet az ötletről! Ha pedig megint felnyávogna a makrancos kis házikedvenced, azaz az önbizalmad, hát beszélgess el vele. Mondd neki, hogy szórakozásból foglalkozol az ötlettel, pihenésképp, mert a pihenést megérdemled a rengeteg meló után… Ezzel bizony nem tud senki vitatkozni, nem igaz? 

Aztán amikor az ötletből a történet születik meg, már leírásokat írsz meg párbeszédet, és az önbizalmad megint csökken, akkor megint dolgozz rajta egy kicsit. Nyugtasd meg magad: nem bestsellert írok, ezt nem kiadónak küldöm, ez csak gyakorlás. Hiszen bármihez is kezdünk az életben, csak akkor leszünk gyakorlottak benne, ha gyakorlunk. Ez tagadhatatlan állítás. Tehát beszéld meg magaddal, hogy te ebben szeretnél fejlődni, épp azért, mert nem vagy elég jó, és az egyetlen út a gyakorlás, tehát te most igenis írni fogsz.

És írj!

Hogy egyik cikkemről se maradj le, iratkozz fel a hírlevelemre!