Érdekes dolog történt, miközben a mai posztot terveztem. Éppen egy kéziratot olvastam, hogy lektori véleményt írjak róla. A szöveg első mondatában szerepelt a „szinte” szó.
Szerinted milyen ez a mondat?
Peter szinte apatikusan ült a sötét, áporodott szagú bár söntéspultja mellett.
Elgondolkodtam rajta, milyen lehet egy „szinte apatikus” férfi, és nem jutottam semmire. Majdnem lehangolt? Az milyen? Közönyös? Vagy a szája mosolyog, de a szeme nem? Vagy csak simán rosszkedvű?
Ez a baj a szintével.
Elmossa a jelentést, miközben nem ad semmit. A lektori véleményben leírtam, hogy miért nem javaslom ezt a szót használni, aztán arra gondoltam: milyen jó kis cikket lehetne ebből írni!
Fogtam a lektoriban írt érveket és kinyitottam azt a dokumentumot, amibe a blogposztjaimat szoktam megírni, letekertem a pénteki jellegű írásokhoz – és ott díszelgett a címsor az ötletek között.
Szóval azt hiszem, időszerű a téma, beszéljünk erről a jelentéktelen kis szóról!
Szinte.
Miért ne használd?
Mert azt az érzést kelti, hogy nem tudod jól leírni, miről van szó. Gondolj csak bele: hogy képzelted el a hősödet, amikor azt írtad le róla, hogy szinte apatikus? Milyen volt, hogy nézett ki? Rosszkedvű? Ha igen, akkor ezt a szót írd le. Vagy csak húzd ki a szintét és írd azt, hogy apatikus. Mondj az olvasódnak konkrét dolgokat, olyasmit, amit el tud képzelni, nem pedig olyasmit, amin törnie kell a fejét. Ha régebb óta olvasod a blogot, már tudod: ha az olvasónak gondolkodnia kell, elfárad. Ha elfárad, leteszi a könyvet. Ha leteszi, nem biztos, hogy újra felveszi. De ha mégis, nem fog róla szuper véleményt írni a Molyon, hiszen lefárasztottad.
Amikor viszket a kezed, hogy leírd, a hősöd szinte így érezte magát, szinte azt tette, akkor állj meg és gondold végig: mit is tett, mit is érzett ez a hős? Ha szinte belehajtott a kocsival a villanypóznába, akkor: egy ujjnyival a pózna előtt állt meg. Fordítsd le a mondataidat magyarról magyarra! Kicsit arról van szó, mint amit korábban már boncolgattam: ne azt írd le, hogy mi nem történik, vagy milyennek nem látszik egy tárgy, hanem azt írd le, ami történik, amilyen valami, valaki! (Lásd a cikk 4. pontját.)
A szinte nem jár egyedül, vannak testvérei – az eddig leírtak vonatkoznak a szinonimákra is: majdnem, gyakorlatilag, elvileg, viszonylag. Irodalmi szövegben azért nem használjuk ezeket, mert nincsen plusz jelentéstartalmuk, márpedig ami nem ad hozzá a szöveghez, az rontja, az a szó, ami nem szükséges, az kifejezetten kártékony.
Ugyanez igaz a szinte haverjaira is:
Szó szerint, teljesen, mindig.
Hiszen ha leírsz valamit, pl. „Ádám értetlenül állt ezelőtt”, az egyértelmű. Az olvasó nem kap többet azzal, hogy „Ádám teljesen értetlenül állt ezelőtt”. Megerősíted a szó jelentését, de erre nincsen szükség. Az olvasó készpénznek veszi, amit mondasz, elhiszi, hogy Ádám értetlenül állt ezelőtt és kész.
A szó szerint a titkos kedvencem. Ezt ugyanis a kezdő írók általában éppen olyan helyzetekben használják, amikor valami nem szó szerint történik, pl.:
Szó szerint leesett az álla.
Nos, nyilván nem – ez nagyon csúnya látvány lenne. Szóval ezt a kifejezést még inkább kerüld, mert esélyes, hogy épp akkor írod le, amikor éppen nem kellene.
Mint az erősen stilisztikai kérdéseknél, itt is jegyezd meg, hogy a szereplőid beszélhetnek ezekkel a jellemzőkkel! A párbeszédet nagyon is feldobja, ha az egyik karakternek jellegzetes gondolkodásmódja, beszédstílusa, szavajárása van. Ha van egy lódító hősöd, ő természetesen fogja mondani, hogy szó szerint kiesett a szeme a helyéből – csak neked nem ajánlom. Neked mint írónak. A leírásokban, a narrátor által mesélt részekben kerüld ezeket a szavakat, kifejezéseket, válaszd helyette mindenhol a legjobb, legkifejezőbb szavakat, keresd meg a tökéletesen odaillő kifejezést!
És ne feledd, a Hogyan írjunk könyvet?-ben egy külön fejezet foglalkozik ékes anyanyelvünk ehhez hasonló apró csodáival. Lapozd fel, ha kétségeid vannak!
Ha még nem iratkoztál fel a hírlevelemre, kattints ide, hogy megkaphasd a legfrissebb híreket, értesülj az új blogcikkekről!
