Krisz Nadasi writes – Az írás a szenvedélyem. És az, hogy Te is legyél író!
Krisz Nadasi writes – Az írás a szenvedélyem. És az, hogy Te is legyél író!

Novelláskötetet szerkesztettem

Hegedűs Anikó, Hudra L. Mária, Huszti Lara, Kozslik Gábor, Kun Gergely: Térdek és egyéb furcsaságok

A kötet történetei meglepőek és frissek; egyszerűek és bonyolultak, mint maga az élet.
Kirángatnak a hétköznapokból, elgondolkodtatnak, felemelnek, mosolyra fakasztanak.
A novellák nem csak Spanyolországba, Indiába viszik el az olvasót, hanem egy vicces kutyakiállításra, titkokkal teli erdőkbe és lelkünk mélyére is…
Krimi, fantasy, romantika, kaland?
A műfajok legalább olyan színesek, mint maguk a témák.
Öt szerző, számtalan hangulat, melyek itt és most találkoztak, reflektáltak egymásra, a bennünket körülvevő időre, környezetre.

E kötet írói gyanútlanul sétáltak be abba a bizonyos szobába. Furcsák és idegenek voltak egymásnak. Majd eltelt egy hét, egy hónap és egy teljes év. A különbségek novellákká, az írók barátokká váltak. Azóta is inspirálják és emelik egymást. Most már az lenne a furcsa, ha nem találkoznának minden szerda este.
(Kozslik Gábor: Ötven szóban a kötetről)

Felkeltette az érdeklődésed? A novelláskötetet itt tudod megrendelni.

A közös munka

A Térdek és egyéb furcsaságok a szívem csücske, ugyanis a szerda esti Sztorilabor novellaíró tanfolyamom öt résztvevőjének novelláit tartalmazza. Részt vettem a novellák kiválasztásában is, aztán a választott írásokról lektori véleményben írtam le, hogyan javaslom tovább finomítani őket, majd amikor a szerzők átírták őket, szerkesztettem is őket.

A szerzők így élték meg a közös munkát

“Krisszel a Sztorilabornak hála ismerkedtem meg. Körülbelül 2018-ban találtam rá a blogjára, megvettem azokat a könyveket, amik az írásról szóltak, és szépen csendben próbáltam újra nekivágni az írásnak. Aztán felkerült a Sztorilabor lehetősége, én meg már kártyát vetettem, hogy menjek vagy ne menjek, leszek-e elég bátor. Aztán nagy levegőt vettem, és elkezdődött egy izgalmas és eseményteli fejezete az életemnek.
Krisszel a közös munkát nagyon élveztem az első perctől. Jó volt látni, hogy egy-egy egyszerűbb feladat mennyi írástechnikai lehetőséget rejt magában. Ezalatt az egy év alatt rengeteget fejlődtem, mivel nemcsak elméletben tanultunk, hanem az írásaink és mások írásai segítségével. Krisznek és a Sztorilabor társaknak köszönhetően nagyon sokat tanultam arról, hogy lehetek ügyesebb író, jobban megismerhettem önmagam. És nem utolsósorban mindezt egy fantasztikus társaságban, ahol támogattak és segítettek. Amikor a kötet készült, és elküldtük a novellákat lektori véleményre, rettentően izgultam, hogy jaj, most ki lesz. De Krisz nagy odafigyeléssel, részletesen elmondta, mit hol lehet még javítani, hogy az az üzenet menjen át, amit valóban közvetíteni szeretnék. A szerkesztés volt a kedvenc részem az egész folyamatban. Látni azt, hogy a mondataim életre kelnek, és mindezt úgy, hogy semmit sem vesztett a szöveg az én stílusomból, csodálatos volt. Krisz pontosan ráérzett arra a ritmusra, azokra a kifejezésekre, hogy pontosan mit szeretnék elmesélni, és végig segített abban, hogy az írás az enyém maradjon, de mégis egy sokkal jobb verziójában.
A közös munka alatt mentori programra is elkezdtem járni, rettentő motiváló volt már az első megbeszélés is. Krisz profin áll hozzá az összes történethez, és minden támogatást megad, amire egy írónak szüksége lehet: határidőket, következő olvasmányt és szuper feladatokat, hogy minél jobb író legyél.”
Huszti Lara

Huszti Lara

“A könyv előkészítése több hónapot vett igénybe. Hosszú folyamat volt, amíg válogattuk az egy év találkozásain született munkákat. Nagy élmény volt visszaolvasni egymás novelláit és dönteni, hogy melyek kerüljenek be a kötetbe. A kiválasztott írásokat Krisz szerkesztette. Vele együttműködve nyerték el a művek a végső formájukat. Ebben a folyamatában legalább annyit tanultunk, mint a heti találkozóinkon.” Kozslik Gábor

Kozslik Gábor

“Ahogy Kozslik Gábor barátom fogalmazott a fülszövegben is, minden azzal kezdődött, hogy egy szerda este összegyűltünk a KNW irodában, és útjára indult a Sztorilabor. Volt, akinek jelent már meg a könyve, és volt, aki akkor kezdte bontogatni szárnyait.
Hétről hétre készültek a novellák, mi egyre jobban megismertük egymást, egyre oldottabb, fesztelenebb hangulatban teltek ezek az esték. Az egyik alkalommal, a Labor után beszélgettünk még az utcán, mikor Marcsi feltette a kérdést:
– Miért a fióknak írjuk ezeket a novellákat? Adjuk ki.
Ekkor fogant meg a Térdek és egyéb furcsaságok ötlete.
Persze rengeteg munka volt még vele. Krisz, ahogy születésüknél jelen volt, úgy végig is kísérte a novellákat a kiadásig. Hálás vagyok neki, mert nélküle mindez nem jöhetett volna létre. És most nemcsak a könyvre gondolok, hanem ránk, ötünkre is, hiszen az már biztos, hogy egymás életének részeivé váltunk, és azt gondolom, ez mindannyiunk javára vált.”
Kun Gergely

Kun Gergely

“Azt mondják, csapatban mindig könnyebb dolgozni. De mi van akkor, ha öt különböző gondolkodású ember kerül egy projektbe? Azt hiszem, elmondhatom, hogy ez egy kitűnő döntés volt. Mindannyijukban megvolt az a kellő fegyelem és alázat, amit egy novelláskötet megkövetel. A könyv sikere az oldalakban keresendő. Mindegyik történet kicsit más, mégis megvan a közös vonal. Maga az élet és a váratlan pillanatok megélése. Minden novella után érdemes elgondolkodni, vajon mit ad az olvasónak ez a pár sor.” Hudra L. Mária

Hudra L. Mária

A novelláskötet ötlete akkor fogant meg bennünk, amikor már több mint fél éve jártunk Krisz Sztorilaborjába minden szerda este. Krisz ismerte a novellákat, a stílusunkat, az erősségeinket. Szerencsére a gyengeségeinket sikeresen kijavította. Először Sztorilabor alkalmával, később pedig, amikor felkértük, hogy lektorálja és szerkessze a kötet írásait. Kiválasztottuk a legjobbnak ítélt hat novellát, és Krisz koncepciója, tanácsa alapján döntöttünk a végső ötről. Huszonöt novella, meg egy kicsi. A szerdai találkozók alkalmával egyre jobban tudtuk segíteni egymást, és Krisz iránymutatása a mai napig hatalmas támogató erőt jelent a számunkra. 

Hegedűs Anikó

Ha te is szívesen jönnél novellát írni a Sztorilaborba, kattints ide!

Ha a lektori véleményezés, szerkesztés érdekel, itt olvashatsz róla többet! 

Olvass bele!

Huszti Lara: A kiállítás

Felszisszentem. Sikerült úgy lerágni a bőrt az ujjamról, hogy kiserkent a vérem.
Az óriási csarnok közepén, egy szék tetején álltam és a kiskutyámat kerestem a kutyakiállítás forgatagában. Csak a mosdóba mentem ki, de a családomnak ennyi is elég volt, hogy elhagyja a hét hónapos huskyt.
– Katona Anna! – kiabált rám a húgom. – Figyelj rám, már szóltam a szervezőknek. Ha vége a mostani körnek, akkor majd lesz egy felhívás, hátha valaki befogta, nyugodj meg.
– Ne mondd, hogy nyugodjak meg! – válaszoltam szigorúan és leugrottam a székről.
A tágas terem zsúfolásig tele volt, így esélyem sem maradt, hogy valahol megláthassam a szökevényt, aki minden bizonnyal kajaportyázásra indult. A fejemet zavartan kapkodtam egyik ebről a másikra, sietősen lépdeltem a szűk folyosón, hogy közelebb jussak a színpadhoz. Már az sem érdekelt, ha kizárnak a versenyből. Csak találjam meg.
A bemutatótér felől hangos csaholás hallatszott, egy-két husky rákezdett a vonyításra is. Többen a terem azon sarka felé fordultak, ahol a senior szánhúzók bemutatója zajlott. Egyre többen gyűltek oda.
– Hölgyem, az az ön kutyája? – kérdezte tőlem egy idősebb nő, egyenesen a színpad felé mutatva.
Lendületesen felé fordultam; dús, őszes frizurával találtam szembe magam. A nő hófehér, apró, sűrűn dauerolt fürtjei kísértetiesen hajaztak egy frissen nyírt uszkár szalonfrizurájára. Összefont karral ált velem szemben, és ütemesen dobolt egyik lábfejével. Nehezen tudtam elszakítani a róla a tekintetem, de a hangos lárma is meggyőzött, hogy a jelzett irányba, a bemutatótér felé forduljak. 
A tömegen keresztül sikerült észrevennem Zimát, a kis huskymat. Éppen azon ügyeskedett, hogy a férfi bíró zsebéből kirágja a jutalomfalatot. A férfi fiatal volt, sötétbarna haja divatosan hátra szárítva, orrán vastag keretes szemüveg. Elegáns kordnadrágot viselt, de nem sokáig. Zima hadművelete ugyanis meglehetősen jól ment, szegény hapsinak kivillantak hosszú, izmos lábai, no meg a szuperhősös alsógatyája. Egyhelyben topogott, hogy meg tudja fogni a kutyát, de csak annyit ért el, hogy Zima leterítette őt a földre.
A közönség határozottan élvezte a rögtönzött előadást, a nevetés egyre hangosabban hallatszott. Volt olyan is, aki előkapta a telefonját, hogy megörökítse ezt a nemes pillanatot, de szerencsére többen rászóltak, hogy azonnal fejezze be a videózást.
– Ó, édes istenem! – kiáltottam, de akaratlanul is elmosolyodtam.
Hiába szóltam Zimusnak, a többi kutya ugatása és a gazdik nevetése elnyomta a hangom. Szerencsére a tenyésztőnek sikerült hamarabb odaérnie, és elcsábítania egy különleges falattal.
– Most tartunk egy rövid, tizenöt perces technikai szünetet! – harsogta a konferanszié.
Odasiettem a színpad széléhez, az idős hölggyel szorosan a nyomomban. A bírót kerestem, de sajnos nem sikerült elcsípnem, pedig szerettem volna valahogy megmagyarázni a történteket.

– Tudja, hogy mennyire felelőtlenül viselkedik? – ripakodott rám szúrós hangon az öregasszony, mikor sikerült megfognom Zimát. – Tisztában van azzal, hogy ez egy neves esemény? Itt a kennelek és a fajta jóhíréről van szó!
Nem tulajdonítottam nagy jelentőséget a panaszkodónak, amúgy is még remegett a lábam. Zima boldogan csóvált mellettem, ő legalább élvezte ezt a felhajtást maga körül. Tekintetemmel a férfit kerestem, hátha még elnézést tudnék kérni tőle, mikor elkaptam egy fél mondatot.
–…ki fogom záratni!
A tenyésztőm veszekedett a feldühödött idős hölggyel.
– Ne szórakozzál már velünk, Márta! Máskor is történt már ilyen, mégis mi értelme ekkora hűhót keríteni ennek?
– Ezekkel az esetekkel precedens módon kell elbánni. Már jeleztem az előbb a vezetőségnél is, hogy ezt nem lehet büntetlenül hagyni!
– Már elnézést, de mégis mi köze van önnek ehhez? – kérdeztem és közelebb léptem hozzá.
– Hogy mi közöm van ehhez? – fordult felém az idős nő kikerekedett szemmel. – Mint volt bíró, nem fogom hagyni, hogy ezt a kiállítást nevetség tárgyává tegye! Akármilyen elszántan igyekszik is a neveletlen kutyájával együtt.
Megsimogattam a kutyám fejét, és otthagytam a két vitatkozó nőt. Bevallom, a legnagyobb félelmem a versenyzéssel az volt, hogy amikor körbe kell vonulni, majd a másik irányba indulunk el, vagy hogy Zima végigénekli az egész kört, esetleg olyan ügyetlen lesz, mint a próbakörön, és elesik… vagy én esek el. A haspókságát teljesen elfelejtettem.
Betessékeltem Zimát a kennelbe, és ez alkalommal jól ráhúztam a zárat.
Akaratlanul, de tekintetemmel Mártát követtem. Kirívó magenta színű pólója csak úgy vonzotta a pillantásokat. A színpad szélénél állt, tőlünk néhány méterre, és lendületesen gesztikulált, miközben két zsűritaggal beszélt. Gyakran felénk mutatott és ilyenkor mindig hevesebben hadonászott.
Nem sokkal később a fiatal férfi bíró is becsatlakozott a rögtönzött megbeszélésbe. Tekintetünk többször találkozott, miközben az öregasszony előadását hallgatta. Arca nyugodt maradt, türelmesen figyelte a reklamációt, én pedig az arcát figyeltem. Kerestem rajta valamit, amit utálhatok, reméltem, hogy Zima egy kellemetlen embert intézett el… Viszont ez a srác kifejezetten kellemesnek tűnt. Főleg olyankor, amikor az a huncut félmosoly jelent meg az arcán, ha elkapta, hogy őt figyelem.

Szerencséjére a szünet végéhez értünk, így kénytelenek voltak döntést hozni a sorsunkról. A bíró odafordult a bizottság két másik tagjához, kizárva ezzel Mártát a beszélgetésből. Miután megegyeztek valamiben, hátat fordított és lassan felkocogott a színpadra. Az egyik zsűritag mondott valamit, majd ők is visszaültek a helyükre. Márta arca eltorzult, egyik lábával dobbantott. Ezek szerint még talán versenyben vagyunk?
A tenyésztőm sétált felénk.
– Hogy van az én kis drágám? – kérdezte. – Jó kis felfordulást csináltál, hercegnő!
– Láttam, hogy beszéltél a bíróval. Nagyon dühös? – érdeklődtem.
– Egyáltalán nem vagyok dühös. – Ismeretlen, mély hang válaszolt, mire a szívem kihagyott egy ütemet. – Helló, Biró Feri vagyok! – Felém nyújtotta a kezét.
– Katona Anna…
Nem tudtam levenni a tekintetem a gyönyörű mosolyáról.
Néhány pillanatig így álltunk, míg rájöttem, hogy valamit mondanom kéne.
– Kérlek, ne haragudj – nyögtem ki, és lábammal az asztal egyik lába alá szorult papírt próbáltam kiügyeskedni. – Mármint azért, ami a színpadon történt. Zima nem… nem csak a hasára hallgat. Néha rám is.
– Szóval így hívják az elkövetőt – nevetett Feri, majd leguggolt a kennel elé, hogy megsimogassa a kutyát, így újra összetalálkozott a tekintetünk. – Remélem legalább az esete vagyok, ha már így letepert – mondta és rám kacsintott.
A fülem mögé tűrtem a hajam. Elpirultam. Vajon ez nekem szólt?
– Az igazság az, hogy igazán kellemetlen perceket kellett átélnem – folytatta Feri, miközben újfent a kutyához fordult.
Vettem a lapot.
– Ha esetleg jóvá tehetném valamivel… Szívesen veszek új nadrágot, vagy pótolhatnám a jutifalatokat is – hadartam a lehetőségeket, szemem sarkából követve a mozdulatait. Istenem, milyen helyes.
– Azt hiszem, félreértesz – nevette el magát, majd felegyenesedett. – Igyekeztem mindent megtenni annak érdekében, hogy Márta, az az idős hölgy, ne rendezzen jelenetet.
– Ó – fulladoztam. – Ezek szerint még versenyben vagyunk?
– Mi az, hogy. De be kellett vetnem minden képességem.
Zavarban voltam. Nem tudtam eldönteni, hogy ez a srác most valóban flörtöl velem, vagy csak túl nagy sokk ért korán reggel.

Tovább olvasnád a novellát? Felkeltette az érdeklődésed a könyv? A novelláskötetet itt tudod megrendelni.

Megjegyzés hozzáfűzése

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .