Megaira körül minden átrendeződik, amikor fény derül az eddig lappangó legsötétebb titokra. A cél érdekében ő maga is kénytelen megváltozni, de hiába akar életet menteni, ha a harc ára mások halála. A sorozat zárókötete a már megszokott lendülettel vezet végig a fegyverforgatók küzdelmein; tényleg a halál az egyetlen megoldás?
Ha szívesen olvasnád ide kattintva tudod megrendelni a könyvet!
A közös munka
Óriási mérföldkő egy sorozat befejezése, különösen A fegyverforgatóé. Még emlékszem a pillanatra, ahogy a teraszon ülök és a lektori véleményt írom, remélve, hogy ez a lány tényleg megírja a történetet abból a kéziratból, amit olvasok… Ez 2018 nyara volt, és azt javasoltam Fróna Zsófiának, hogy ha mer, vágjon bele egy minimum 3 kötetes sorozat írásába. Nos, tényleg négy kötet lett!
Azt hiszem, Zsófi egyik kötettel sem dolgozott ennyit, mint ezzel a negyedikkel. Az első verzióban maga Meg volt a gyilkológép, és fokozatosan fedezte fel, hogy lakik benne egy másik lélek, és ő az, aki vérszomjas. Sokat beszélgetett ezzel a lélekkel és sokat gondolkodott a megoldáson. Ez meglehetősen lassúvá tette a regény első felét, többszöri levélváltásban ötleteltünk, hogyan máshogy lehetne ezt megoldani, és végül Zsófi úgy írta át a sztorit, hogy már az első pillanatban tudjuk, hogy Tural uralja a lányt. Rengeteg jelenet és részlet került törlésre – amit Zsófi húzott ki, mindenféle konkrét szerkesztői nyomás vagy javaslat nélkül. Márpedig amikor egy ügyfelem elér arra a szintre, hogy maga képes erre, az, úgy vélem, már tényleg írás!
A végső megoldás számomra is újdonság volt, amikor a szerkesztendő kéziratban olvastam – és szerintem remek lett, az olvasók elégedettek lesznek vele!
A szerző így élte meg a közös munkát
Krisszel még 2018-ban kezdtem el a közös munkát. Szerkesztőt kerestem az elkészült kéziratomnak, és megnéztem a weboldalát. Szimpatikusnak tűnt, szóval írtam neki. Innentől beindultak az események. Elküldtem a kéziratom, majd pár hét múlva kaptam egy jó hosszú lektorit. Nagyon izgatott voltam, hogy van valaki, aki lát fantáziát az alkotásomban. Bekerültem a mentorprogramjába, és elkezdődött egy új szakasz az életemben; az íróvá válás.
Azóta eltelt hat év, ami alatt sokat tanultam és fejlődtem, Krisz pedig kiválóan alkalmazkodott ehhez. Eleinte fogta a kezem és vezetett, aztán elérkezett egy pont – nem tudom, mikor –, amikor megérezhette, hogy már nem kell vezessen. Innentől mentor-szerkesztőből szerkesztőbe váltott át. Jó volt, mert sokszor szavak nélkül is megértett, ami nagy könnyebbséget jelentett, és gördülékennyé tette a munkánkat.
A fegyverforgató sorozatnak a negyedik, egyben utolsó részét volt a legnehezebb megírni. Azt hiszem, egy sorozat lezárása mindig nehéz. Szerencsére Krisz ebben is sokat segített, rávilágított dolgokra, javaslatokat tett, amik segítettek rájönni, mit is akarok kihozni a történetből. Nagyon élveztem ezt az időszakot és a közös munkát!
Ha te is elküldenéd a kéziratodat véleményezésre, erről itt olvashatsz többet!
Olvass bele!
Setan kitúrt a zsebéből egy doboz cigit és az öngyújtóját. Kirázott egy szálat a dobozból, majd rágyújtott.
– Azt hiszem, jobb lesz, ha elmondok valamit, hogy jobban megértsd – mondta. – Úgy érzem, azt hiszed, cserben akarlak hagyni, de ez nem igaz.
– Hallgatlak – felelte a lány ölbe tett kézzel. Valóban úgy érezte, hogy a férfi, akiben bízott, akit szeretett, most egyszerűen magára hagyná őt.
A lépcső felől halk léptek halladszódtak. Bizonyára dr. Silverman hozta le Megaira reggelijét, de valahol a folyosón megtorpant, nem ment be a nappaliba.
– Kezdjük az elején – szólalt meg Setan, és kifújta a füstöt. – A világegyetem keletkezésekor óriási energiák szabadultak fel. Negatív és pozitív energiák.
– Ez valóban az eleje – motyogta Megaira döbbenten.
Setan elmosolyodott, majd folytatta:
– Olyan hatalmasok voltak ezek az energiák, amit ember ép ésszel felmérni nem képes. A pozitív energiából születtek a mi lelkeink, akiket ti egyszerűen fegyvereknek hívtok, hisz’ fegyvereket szállunk meg. Gondolom, nem meglepő, hogy a negatív energiából lettek a démonok.
Megaira maga mellé eresztette a karját, s mint valami gyermek, hallgatta a történetet.
– Ez a kétpólusú energia teremtett mindent, amit ma látsz magad körül – folytatta Setan. – A démonok épp olyan ősiek, mint mi. Lényegében testvéreknek számítunk. Az emberek által ősrobbanásnak nevezett ponton öntudatra ébredtünk, mégis puszta energiák maradtunk, amik egymásnak feszültek. E nélkül a küzdelem nélkül az emberek sem léteznének.
– Akkor hogy van az, hogy a fegyverek függnek tőlünk? – kérdezte Megaira.
– Pontosan ez az oka. Minthogy mi teremtettük az embereket is, ennek a teremtésnek nyoma maradt, de nem mindenkiben. Akadnak, akikből teljesen eltűnt a hosszú évek során, másokban soha nem is volt jelen. A fegyverek csak azokhoz az emberekhez tudnak kapcsolódni, akikben megtalálják a saját teremtésnyomukat. Ez a nyom az, amihez kapcsolódnak – gyakorlatilag önmagukat találják meg bennük.
Megaira beleborzongott, ahogy Setant figyelte. Amióta ismerte, azóta most először látta és érezte rajta, hogy nem ember. Eddig mindig könnyedén megfeledkezett erről, mert a fegyverek olyan emberien tudtak viselkedni. Most azonban volt Setan kisugárzásában valami megfoghatatlan felsőbbrendűség. Nem rossz értelemben, inkább úgy, mint amikor a kisgyerekek tökéletesnek és elpusztíthatatlannak látják a szüleiket. Még korábban megtudta, hogy a fegyverek rendelkeznek a mindenség ismeretével, ebből most kapott egy kis morzsát Setantól. A szőrszálak és apró pihék felágaskodtak a karján.
– És a démonoknak is van ilyen teremtésnyomuk? – kérdezte.
– Nem – csóválta meg a fejét Setan. – Részt vettek a teremtésben, de nem úgy, mint a fegyverek. A velük való harcunk segített hozzá a teremtéshez, közvetve, így nekik nincs nyomuk.
– És akkor ennek a nyomnak van köze ahhoz, hogy még a fegyverforgatókon belül sem mindegy, kit választanak a fegyverek?
– Pontosan. Ha szerencséjük van, ez a nyom több emberben is fellelhető, ha nincs szerencséjük, akkor csupán pár ilyen ember születik.
– Akkor neked nincs szerencséd. Igaz?
Setan elhúzta a száját. Nem felelt, de ezzel is választ adott a lány kérdésére. Megairának összeszorult a szíve. Az nem létezik, hogy ennyi volt, hogy végig kell néznie, ahogy Setan meghal. Ebbe nem hajlandó beletörődni.
Tetszett a részlet? Ha szívesen folytatnád az olvasást, ide kattintva tudod megrendelni a könyvet!
