2021 tavaszára már csak néhány példány maradt az Írói jegyzetek című segédkönyvemből, ami a regényed tervezésében segít, arra gondoltam, hogy ezzel a könyvemmel is megteszem, amit előzőleg a Hogyan írjunk könyvet? című könyvemmel tettem: frissítek a tartalmán!
Az Írói jegyzetek jelenleg tartalmaz egy kérdőívet a regényötleted kidolgozásra, helyet a regénycím ötleteléséhez, illetve a nevek kidolgozásához. Két részletes jellemrajzot is találsz a kötetben: egyet a főhősnek és egyet az ő ellenlábasának; valamint négy jellemrajzot a további fontos mellékszereplőknek.
Az Írói jegyzetek tartalmaz kérdőívet a világépítéshez, amit akkor is ki tudsz tölteni és segítséget ad, ha mai korban játszódik a regényed, de egy általad kissé ismeretlen helyszínen.
Ebben a kötetben megírhatod a cselekményvázlatot, elkészítheted az események diagramját és naptárát. Vezetheted benne a saját írói naptáradat, azaz hogy mely napokon írtál és hány szót. Megírhatod a kötetben a fülszöveget, és kapsz egy 30 oldalas segédletet a kész regényed szerkesztésére.
A kötet tartalmaz úgy 50 üres oldalt a szabad jegyzetelésre, jelenet skiccelésére.
Mi változott az Írói jegyzetek harmadik kiadásában?
Egyrészt néhány helyen bővebb útmutatót ad neked, például:
- az ideális regénycím megtalálásához,
- a fülszöveg megírásához,
- a cselekménydiagramhoz.
Másrészt az üres oldalak rovására az első jelenet elemzésére szolgáló kérdőív is a kötetbe került, ahol a kérdések megválaszolása révén jobban látod, az adott jelenetednek megvan-e a célja, a relevanciája a cselekményben, illetve mennyire lett jó, hogyan tudod javítani. Ezt a kérdőívet a Könyvtitkok haladó regényíró klub tagjainak dolgoztam ki, és nagy hasznukra van, ezért gondoltam rá, hogy e segédkönyv kereteibe átfogalmazva megjelentetem nyilvánosan is.
A borító új dizájnt kapott, mert a régit is szerettem, de így neked is változatosabb lesz a tervezés, ha az új regényed új köntöst kap. Gondolkodtam azon is, hogy a kötet mérete nagyobb legyen, B5 méretű, de az instagramos szavazás eredménye alapján maradt a szeretett A5-ös jegyzetfüzet-formátum.
A könyv a boltokban is kapható, 3000 Ft-os áron.
Hogy egyik cikkemről se maradj le, iratkozz fel a hírlevelemre!
-
Akciós termék– KÖNYVTITKOK KLUB – Haladó regényíró tanfolyam, bérletOriginal price was: 90000 Ft.79900 FtCurrent price is: 79900 Ft.
-
Akciós termék. Írói jegyzetekOriginal price was: 3000 Ft.2900 FtCurrent price is: 2900 Ft.
-
Akciós termék– Hogyan írjunk könyvet? (nyomtatott könyv) – 2. KIADÁSOriginal price was: 5910 Ft.5499 FtCurrent price is: 5499 Ft.